MAGYAR TERMÉSZETJÁRÓ SZÖVETSÉG weboldalaiTermészetjáróGerecse 50KéktúraGalyacentrumTuristashopTermészetjáró kártya

100 kilométer a varázslatos Balaton-felvidéken

A Tapolcai-medence a tanúhegyekkel és persze a szintén különleges hangulatú Káli-medence, rendkívül színvonalas rendezéssel, ellátással. Ez a Tanúhegyek 100 teljesítménytúra.

Tavaly egyszeri és utolsó alkalomnak indult, aztán lám, mégis! Talán látták a rendezők a sikert, talán eleget győzködtük őket (én is kivettem a részem), de újra összegyűlt sok tucat ember Badacsonytördemicen, a faluházban, és igen, a hangulat is hasonló, mint tavaly. Az enyém is: nagy várakozás, mint akkor, és aggodalom is (térdek és talpak). Úgy látszik, ez is hozzátartozik. Zoli öcsémmel állunk a sorban, ami most kicsit lassú, de közben beszélgetni lehet, meg üdvözölni az ismerős arcokat.

 

Fotó: Gombos Kálmán


Aztán fél hét, kezdődhet a hosszú menet. Nekivágunk a Badacsony hatalmas és masszív tömbjének. Már az első kilométerek sem ringatnak semmiféle tévhitbe. Gyorsabban megyünk az Országos Kéken, mint tavaly, hamarabb itt a Dongó-kúti kék kör, és hamarabb érkezik a Bujdosók lépcsője is. Hadd szóljon, remek hangulatban toljuk, de a beszélgetés azért elcsendesedik.

 

Fotó: Gombos Kálmán


A Ranolder-keresztet mindig jó érzés megpillantani. Első ellenőrző pont, fél perc se kell, még annyi a kilátáshoz, aztán mehetünk is. Hullámzás, lépcsőzés, csak hogy el ne feledjük, a Badacsonynak még a teteje is komoly.

 

Fotó: Gombos Kálmán


Nagyon lendületben vagyunk, pörög a tempó. Kis röstelkedéssel, de a Kisfaludy-kilátót kihagyjuk. Sokszor voltunk fent, nem EP, megyünk tovább, Kőkapun le. A Klastrom-kútnál aztán pici pihenő. Talán a hely szelleme is hozzájárul (II. János Pál-emlék), meg persze a forrás remek vizét sem hagyjuk ki. Pár szó a kedves pontőrrel, és tűzés le Tomajra. Máris itt a Sörpatika, újabb EP. A fröccs üdítő, a társaság vidám és élénk.


A Varga pincészetnél persze újabb fröccsözés jön, meg az elmaradhatatlan ropogós sajtos tallér, kiváló párosítás. És valamennyire visszafelé is érdemes tekinteni: olyan kellemes látvány a Badacsony, amikor már a hátam mögött van.

 

Fotó: Gombos Kálmán


És itt is a Folly Arborétum, a kedvencünk évek óta, kiváló ötlet, hogy ide is bejöhetünk. Pompás és magával ragadó, mint mindig, és bár a tempó most sem hagy alább, a látvány elbűvöl.

 

Fotó: Gombos Kálmán


Emelkedünk újra, az Örsi-hegy lankáin. Mert általában nem szokás a „nagy” tanúhegyek között emlegetni – mily meglepő, feljutni azonban ide is felfelé kell. Aztán a piroson meg le, a pálos kolostorromot érintve. Nemcsak pár fotóért, de almaszeletekért is lelassítunk, meg persze pecsételés is van itt.

 

Fotó: Gombos Kálmán


Aztán szalagozott szakaszon Salföldig: a Kőtenger után felbukkan a kicsike falu, lenyűgöző házaival, portáival. Közepén pedig a major, újabb EP. Egészen különleges hangulatban, élő „díszletek” között eszünk-iszunk, és jöhet a Tóti.

 

Fotó: Gombos Kálmán

 

Fotó: Gombos Kálmán

 

Tucadszorra megyek fel, ha jól számolom, mindig élmény és mindig rövidebb, a kilátás meg mindig szebb. Most főleg északkeletnek tekintgetek, a folytatás arra következik. Előbb persze leereszkedünk, biztatva a szembejövőket, de amúgy is érdemes megfontoltan menni. Az elmúlt napok esőzései eddig nem hátráltattak, de itt azért kicsit puhább a talaj a szokottnál.

 

Fotó: Gombos Kálmán


Az Istvándy pincészet is hozza a szokott formáját. Talpas üvegpohárba kerül, ami oda való, hozzá sokféle kenyér közül én a mangalicazsírost választom, igen jóféle káposztával. Megáll, meglassul még a futó is, jólesik a sok finomság a hangulatos környezetben, kedves kínálások közepette.

 

Fotó: Gombos Kálmán


Káptalantótin szinte csak átszáguldunk, pár méterrel az OKT-pecsételő Horváth-kert előtt jobbra le: kék rom. A Sabar-hegyi templomromhoz vezet, hiba nélkül, kódot írok, Erzsinek is. Együtt megyünk fel a Kopasz-hegyre, igazán kellemes utakon, ahol még meggyfa és levendula-szüretelők is változatosságot hoznak.

 

Fotó: Gombos Kálmán


Hát igen. A lenyűgöző kilátások egyike ma. Voltak, és lesznek is még, de ez az egyik kiemelkedő, felejthetetlen. Körben, mindenfelé tanúhegyek vagy Balaton, Káli-medence, csak attól függ, melyik irányba is nézek éppen. Lefotózni, elmesélni egyaránt képtelen vagyok.

 

Fotó: Gombos Kálmán

 

Fotó: Gombos Kálmán

 

A hosszú lépcsősort baj nélkül teljesítjük, meg hát lefelé mintha más lenne, mint a Káli tényleg 60 TT-n fordítva. Az imént még apró makett-templomtorony máris felettünk magasodik, mi meg bekanyarodunk a Káli Kapocs udvarára. Tesóm bevállal egy paradicsomlevest, én ezt kénytelen vagyok kihagyni. Mosakszom inkább egy jót, és persze kólázunk is egyet (nem olcsón). Folytatjuk utunkat, nekivágva a Káli-medence síkjainak.

 

Fotó: Gombos Kálmán


Negyed táv. Egy rövid számvetéshez már jó: mi áll előttünk, mi maradt már el a hátunk mögött. Elmorzsoljuk a sík szakasz egy részét, nagy fű (de jól járható), nyitott rész (de hőség nélkül), szemben a Hegyestű. Na, addig még azért menni kell.

 

A mosóháznál mindenki felírja a kódot (mint több helyen, itt is a Pelso Kupa egy-egy túrájának neve található), aztán hajrá! Kis aszfalt, beérkezünk Kővágóörsre. Kis házak és sok vágott kő. Kerítésekben, házfalakban, kút vagy híd építőanyagaként is vissza-visszaköszön. És majd a Millenniumi kilátó impozáns formájú épületénél is, hamarosan. Addig persze még van egy-két kilométer. Ennek egy részét a falun belül tesszük meg: hiányoljuk a tavalyi limonádés kisgyerekeket, találunk viszont szederfát. Aztán a piroson ki, és egyszer csak lehet is lépcsőzni az említett toronyba.

 

Fotó: Gombos Kálmán


A pompás panoráma után hasonlóan pompás dinnye fogad, hogy ez milyen jól tud esni ilyenkor! Mézédes, egészen kellemes hőfokú, és barátságosan kínálják. Kitűnő segítség a következő kilométerekre. Amik – valljuk meg – szimpla „átvezető szakasznak” is titulálhatók. Végig a hegy gerincén, erdőkben, eseménytelenül. Igaz, pont ezek a részek az igazi beszélgetős fél órák, órák, és öcsémmel mi még soha nem beszélgettünk túl sokat. Kihasználjuk hát most is, de a magányos harcosokat nem irigylem.


Akik ilyenkor már ritkábban láthatók. Meg úgy általában mások is. A negyed táv óta nagyon kevés sorstárssal futunk össze, inkább csak EP-ken. Széthúzódik a mezőny, hát persze. Mi is magányosan érjük el a Hegyestűt. Felbukkan összetéveszthetetlen formája, és mi követjük a Balatoni Kéket, folyamatosan közelítve a csúcsot.

 

Fotó: Gombos Kálmán


Amit végül idén sem érünk el konkrétan: az EP lentebb van (bár közelebb a tetőhöz, mint tavaly). Akárcsak akkor, most is Jutkáék fogadnak, megint hasonló finomságokkal. A kolbászkrémes kenyér paradicsommal, retekkel egyszerre pazar és komoly energiapótlás. Hozzá friss szóda, a szemközti épületben pedig mosakodás, és mehetünk tovább. Ereszkedés és kanyargás a borókásban, és máris felbukkan a Tagyon Birtok. Ez sem olcsó, de a hűs fröccs mennyei, kiváltképp ezzel a panorámával.

 

Fotó: Gombos Kálmán


Kanyargás a szőlők között, néhol ereszkedéssel, néhol kaptatókkal. Akadnak régi, míves épületek éppúgy, mint újabbak, jellegtelenebbek is. A táj mögöttük mindvégig szemet gyönyörködtető: kis házikók, szőlősorok és gyümölcsfák, végül a Balaton hatalmas tükre. Hatalmas füves réttel fogad Szentantalfa, majd a Mosóháznál friss vízzel is. Elhagyjuk a falut, apró kavargás, de az irány jó, Herendet kerüljük. Mármint a régi, török által feldúlt település romjait.

 

Fotó: Gombos Kálmán


Ez már a festői szépségű Nivegy-völgy. Apró, megbúvó falvai és a békés táj mindig elvarázsolnak, imádok erre járni. Aztán erdők, rétek, szőlők és ösvények. Beszélgetünk, fogynak a percek és kilométerek. Sajnos, az utóbbiak lassabban, mint emezek. Számvetés, megint, nem szívderítő az eredmény. Tavaly ugyanitt, ugyanígy álltunk. Hát, akkor talán meglesz ez idén is, bizakodunk.

 

Fotó: Gombos Kálmán

 

Fotó: Gombos Kálmán

 

Forduló. Úgy is, mint féltáv, és a térképre nézve is. Az eddigi keleti irányt a Halom-hegy után nyugatira cseréljük, és megkezdjük a visszautat. Az sem lesz kevés, ugyanúgy ötven. De ne feledkezzünk meg a frissítésről. Edu és csapata minden földi jóval ellát, még a palacsintázás is belefér. Kóla, ásványvíz, sütik, lehetetlen minden megkóstolni. Nagy a nyüzsgés. És hát itt a kilátó. Ez kihagyhatatlan (és amúgy is furdal a lelkiismeret a Kisfaludy miatt). Szétnézünk, fotózunk. Dörgicse, Kab-hegy, Mencshely. Ez utóbbit célba is vesszük.

 

Fotó: Gombos Kálmán


A Vulkán tanösvényen családok, gyerekek is élvezik a táj és az épületek szépségét. Mi hamar leérkezünk, és megállapítjuk, hogy tényleg érdemes volt kipróbálni a finom mencshelyi kávét. Piros sáv jön, meg egy kis szemerkélés.

 

Fotó: Gombos Kálmán


Jó ideig nem is zavar, de aztán – Óbudavár magasságában – komolyabban is rázendít. Nagy fa alá állunk (villámlásról szó sincs), és 10-12 perc elég, hogy újra elindulhassunk. A nap is kisüt, és pompás színeket varázsol az égre, meg remek kontrasztot a földre.

 

Fotó: Gombos Kálmán


Erdők között haladunk. Tavaly ezen a környéken már elég komoly szürkület fogadott. Tényleg csak a környéken, idén viszonylag nagy különbséggel, északabbra haladunk. Az OKT-ra azonban már ugyanott érkezünk meg, és jutunk be Balatonhenyére. Aggódva látjuk a kocsmaépületet tető nélkül, de aztán kiderül, hogy a felújítás ellenére a megszokott fröccsünket megkaphatjuk most is. Amikor Csipi (mint pontőr) ehhez dinnyével és izó itallal is hozzájárul, egészen békében hagyjuk el a falut. Pláne, hogy egy pici lányomnak szánt kedves plüsskacsa is rákerült a zsákom hátára.


Szőlők, amiket tavaly megjártunk, de nem láttunk. Hát most igen. Persze, egy órával korábban indultunk, mint akkor, sajnos, nagyjából csak amiatt állunk így. Szürkül, fogy a fény, meg borult is az ég… mai utolsó fotóim készülnek itt.

 

Fotó: Gombos Kálmán


Erős jobbos, meg mintha emelkedne is. Te, ez a Vaskapu – vélekedik Zoli. Á, az jóval húzósabb! Neki lesz aztán igaza, pár száz méter után magam is felismerem. Persze, jó érzés, hogy ez is „összement” az emlékeinkhez képest. Felérkezve a gerincre itt-ott már botorkálunk, de a makacsság is nagy úr: lámpát majd az Eötvös-kilátónál kapcsolunk. Sikerül is, baj nélkül elérjük, és persze ide is felmegyünk.


Mondhatnám, hogy komisz az ereszkedés, sőt mondom is. Szentbékkálla nincs is már messze. Láttuk az imént fényeit, és most – leereszkedve a Fekete-hegyről – előttünk pislákolnak, mint afféle szentjánosbogarak, a falu lámpái. Erről jut eszembe: most van a rajzásuk, találkoztunk is néhány egyeddel.


Hamar átkelünk, erősen vonz a Kőtenger. Egyetlen túratárssal találkozunk, vele is csak a túlsó szélén, amikor kiderül, nem találtuk meg a kódot. Na, ő se. Telefon a rendezőnek. Tóni viszont állítja, ott lesz az, konkrétan az Ingókőnél. Nono, de hát arról volt szó, hogy az OKT-n kell menni. Az pedig a kék T (tanösvény) vonalán van (még ha csak pár méter is a különbség). Így már rendben a dolog, de újabb 10-12 perc veszik oda. Húzzuk hát meg Mindszentkálláig.


Megtesszük, és a Káli Kapocs udvarán ezúttal már én is levessel kényeztetem magam. Háromnegyed táv, nagyjából – és szigorúan rossz az eddigi átlagunk. Értetlenül állunk előtte, hiszen nem is jöttünk lassan.
Jön az aznapi horror: a Köves-hegy. Tavaly megtanultuk tisztelni. Most még rádobott egy lapáttal, merthogy itt is új az útvonal. Láz-tető és Köves-hegyi nyereg. Hosszabb is, de az még hagyján. Igen komoly kaptatók és lejtők, mindeközben 45°-os rézsűs oldal. Felfelé szinte mászunk, lefelé aprólékos ereszkedéssel cammogunk.


Kék kereszt, kis diszeli műút, aztán folytatódik a kihívás. Előttünk a Csobánc, teljes méretében, még ha nem is látjuk. A leghúzósabb, keleti oldal, a mostani OKT vonalán. Végtelen hosszú emelkedő, egyre meredekebb szögben, sziklák és gyökerek.


Jutalom fent a várromnál: pecsét és aszalt gyümölcsök. Aztán indulunk tovább. A megszokott dagonyát találjuk, szépen rommá járták előttünk még a széleit is. Aztán Egervíz, patakátkelés: az asszony nem ingatag, de a híd azért igen. Vasút, majd a tapolcai műút, csak egy villanás mindkettő. Jöhetsz, sárkányölő Szent György! 12 kilométer, ami még hátravan. Meg a hozzá járó három óra.


Feljutunk a tetőre, eső szemerkél erősödve, a szél is fúj. Zoli mellényen töpreng, én örülök, hogy végre nincs melegem. Aztán megcsodáljuk a hajnalpírt Siófok felől, és húzás a piroson. Kanyargás, majd futás lefelé. Gyors frissítés az Oroszlánfejű kútnál (mert az azért tényleg kihagyhatatlan), és futás. Kel a nap, piros az ég alja Gulács felé.

 

Fotó: Gombos Kálmán

 

Fotó: Gombos Kálmán

Aszfalt, majd hosszú kerékpárút, aztán az emelkedő betonút fel a várhoz. De nem, oda idén sem kell fellépcsőzni, csak a kapuig. Aztán mars, lefelé! Apró esés, de felkelek, és tolom tovább, hosszan ki Szigligetről. Szemközt a Badacsony vigyorog, de visszavigyorgok. Oda ma már nem. Megvagy, majdnem egy napja. Csak ide, Tördemicre. Be, a faluházba. Oda, az asztalhoz.

 

Fotó: Gombos Kálmán


És igen! Megvan. Huszonhárom-negyvenhét. Ennyi időt még nem töltöttem terepen, rekord. Emléklap, egy üveg bor és míves jelvény. Gratuláció és spagetti vagy gulyás, vagy paradicsomleves. Meg víz, meg kóla, meg minden. Meg a társak az asztalnál, és hogy itt milyen jó! Itt minden annyira jó. Jövőre mikor is lesz?

 

Fotó: Gombos Kálmán

 

Szöveg és fotók: Gombos Kálmán

 

Ha te is szeretnéd megosztani a többiekkel a túrázás közben szerzett élményeidet, jelentkezz cikkíró pályázatunkra, és nyerj értékes nyereményeket!




HOZZÁSZÓLÁSOK

Hozzászóláshoz jelentkezz be!


Közösségi oldalak
A hónap fotója
2018. október
Nagy Patrícius:
Csillagkapu
36. GERECSE 50
Így látták az idei Gerecse teljesítménytúrák résztvevői ezt a borongós, kissé hűvös, húsvét...