1200 helyi védett természeti terület leltára

Elkészült a helyi jelentőségű védett természeti területek ökológiai állapotának országos felmérése.

Szerző:
forrás: greenfo.hu
Fotó:
Vince
Gulyás Attila
2013. december 27.

Elkészült a helyi jelentőségű védett természeti területek ökológiai állapotának országos felmérése.

A Pro Vértes Természetvédelmi Közalapítvány egy országos konferenciasorozat keretében mutatja be a Svájci-Magyar Együttműködési Programban megvalósuló „Összefogással a természeti értékeink megőrzéséért” című projektjét, amelynek részeként többek között elkészült az 1200 helyi jelentőségű védett természeti terület ökológiai állapotának felmérése.

 

 

A projekt 2012 szeptemberében kezdődött és 2014 május végéig tart. Célja a helyi jelentőségű védett természeti területek megismertetése az önkormányzatokkal, oktatási intézményekkel, civil szervezetekkel, gazdálkodókkal és szakemberekkel; emellett a helyi természeti értékek védelmére hívja fel a figyelmet, illetve segíti az értékőrző gazdálkodást a Natura 2000 területeken.


A helyi jelentőségű természetvédelmi területek állapotának felmérése már megvalósult, melyet megyénként más-más civil szervezetek szakértői végeztek el. A területek legnagyobb része általában kisebb kiterjedésű, de természeti értékekben gazdag. Sajnos számos olyan is akad, amelyik gazdátlannak tűnik, állapota leromlott. A helyi jelentőségű természetvédelmi területek között sok kastélypark, arborétum is található, melyek többsége jól karbantartott.

 

Összességében elmondható, hogy a helyi jelentőségű természetvédelmi területek jól illeszkednek az országos jelentőségűekhez, azokkal együtt természeti értékekben gazdag hálózatot alkotnak. Fontos feladat, hogy a jövőben az önkormányzatok segítséget kapjanak a természetvédelmi szakemberektől a területek kezeléséhez, újabbak létesítéséhez.

 

 

Az „Összefogással a természeti értékeink megőrzéséért” projekt során megyei konferenciák, kiadványok, térképek, plakátok, országos ifjúsági vetélkedők és ismeretterjesztő filmek biztosítják a fiatalok természetvédelmi ismereteinek, környezettudatosságának növelését, valamint segítik a földhasználókat, tulajdonosokat és döntéshozókat a természeti értékekre figyelmet fordító gazdálkodásban. 2013-ban öt megyeszékhelyen szervezett konferenciát a Pro Vértes Közalapítvány, melyeken a résztvevők megismerkedhettek a projekt eddig elért eredményeivel és az adott megyére vonatkozó helyi jelentőségű természetvédelmi területekkel. A Fejér, Somogy, Baranya, Tolna és Veszprém megyei rendezvényeken bemutatásra került a „Rejtett tájakon” című film, mely a Dunántúl helyi védett területeire kalauzolja a nézőket. A filmet az év végén több helyi televízió is műsorára tűzi.

 

Jövő évben folytatódnak a megyei konferenciák, a „Rejtett tájakon” című film Duna-Tisza közére és a Tiszántúlra kalauzoló részei is bemutatásra kerülnek, a gyerekek számára pedig egy fotó és videó versenyt hirdet meg a Pro Vértes Közalapítvány, melynek során értékes nyereményekért indulhatnak felfedező útra az helyi védett természeti területeken.

 

Cikkajánló