MAGYAR TERMÉSZETJÁRÓ SZÖVETSÉG weboldalaiTermészetjáróGerecse 50KéktúraGalyacentrumTuristashopTermészetjáró kártya

Barangolás a magyar olajbányászat bölcsőjében

Egy kellemes tavaszi hétvégét töltöttünk a Kelet-Zalai-dombság ölelésében. Aktívan szerettünk volna pihenni, így tettünk két, egyenként 20 km-es gyalogtúrát is. Első nap a hazai kőolajbányászat szülőföldjén barangoltunk, és felfedeztük az ország egyik legszebb környezetben fekvő arborétumát, ahonnan Kistolmácson keresztül értünk vissza Bázakerettyére.

A RP-DDK teljesítése közben már sokunk megfordult a romantikus helyszínen, az erdők, dombok ölelésében fekvő Bázakerettyén. Azonban a legtöbben csak átrobogunk a falun, melynek kincseit a túramozgalom útvonala nem tárja fel előttünk, kitérőt, megszakítást pedig nagyon kevesen tesznek, így marad a fogadkozás, hogy ennek a környéknek a felfedezése is a bakancslistánkra kerül, de ezek általában beváltatlan ígéretek maradnak.

 

Fotó: Soós Margit

A Budafai Arborétum


Nekünk most szerencsénk volt, így tüzetesebben is megismerhettük a környéket. Egy gyerekkori bajtársamat ide vetette az élet, így nála tölthettünk el egy felejthetetlen hétvégét. A család ház a legtöbb ittenihez hasonlóan az erdő szélén, vadregényes környezetben található. Szeretek természetközelben ébredni. Korán reggel indultunk első napi 20 km körüli túránkra, mely során a dombok közt bukdácsolva jelentős szintkülönbséget küzdöttünk le. Szállásunktól pár lépéssel elértük a RP-DDK jelzését, melyen túránk első szakaszát megtettük.

 

Bázakerettye egy fiatal község, 1937-ben vonták össze a két Árpád-kori települést, Bázát és Kerettyét. A két falu elzártságának köszönhetően rendkívül elmaradott, szegény település volt, melynek az 1923-ban, hazánkban először itt felfedezett kőolaj vetett véget, melyet a falukhoz tartozó Budafapusztán találtak. Az első fúrásokat egy perzsa-magyar vegyes vállalt végezte el.

 

Fotó: Soós Margit


Több sikertelen fúrást követően 1937-ben szerencsével jártak, és megtalálták az ország első bányászható kőolaj- és metángázmezejét. A kitermelésre és feldolgozásra létrehoztak egy közös amerikai-magyar céget, a MAORT-ot. A folyékony arany soha nem látott fejlődést hozott erre az elmaradott vidékre, a cég fénykorában 1700-an dolgoztak itt. A II. világháború alatt hadiüzemmé minősítették, így az itt dolgozók mentesültek a hadi szolgálat alól. Stratégiai jelentősége folytán a szövetséges erők több ízben is jelentős bombázást hajtottak végre a környéken.


Az államosítást követően a térség vezető vállalatává vált, a községet pedig igazi szocialista mintatelepüléssé fejlesztették. Az olaj- és gázmezők kimerülésével mára mindössze 100 ember dolgozik a cégnél. Az 1990-es évek próbafúrásai közben termálvizet fedeztek fel, a fürdő kiépítésének és fejlesztésének köszönhetően felkerült a település az ország idegenforgalmi térképére. Természeti adottságainak köszönhetően a bakancsos turisták körében is népszerűvé vált, az OKK is keresztülvezet a falun, így újabb lassú fejlődés vette kezdetét.

 

Fotó: Soós Margit

Bázakerettye főútja

 

A végig lejtős Fő utcán gondozott házak közt andalogtunk. A pozitív benyomást nagyban beárnyékolta az elhanyagolt, pusztulásnak indult, egykor mintaszerű MAORT-üzemegységek látképe. A szebb napokat látott központban fejet hajtottunk a helyi hősi emlékműnél, majd megalapozandó a napot betértünk a hangzatos nevű B24 sörözőbe. A helyi szellemi élet központja a bombázások emlékére vette fel az egyik amerikai bombázó nevét, a falakon pedig naiv festők képei örökítik meg azokat az időket.

 

Fotó: Soós Margit

 

Fotó: Soós Margit

 

A kocsma sörválasztékát egyes fővárosi menő egységek, pubok is megirigyelhetnék. Most egy barna Krusovicét választottunk, de a hétvégén még többször meglátogattuk a helyet, és bizony nem értünk a sor végére, akárhogy is igyekeztünk. A kora reggeli időpont ellenére a helyi törzsközönség már jelen volt. Szeretünk ezekkel az egyedi arcokkal beszélgetni, ismerkedni. Mindig tanulunk egy-egy bölcs aforizmát vagy hallunk érdekes történeteket.


Rövid, fickós emelkedőn hagytuk el a falu utolsó házait, ahonnan erdősült egykori szilváson, gyümölcsösön keresztül kapaszkodtunk tovább elzárt olajkutakat érintve a Kerettye fölötti dombokra. Kiérve egy tisztásra csodás panoráma tárult elénk a falu keleti oldaláról és a környező dombokról, bükkösökről.

 

Fotó: Soós Margit

 

Innen újabb fickós emelkedőt legyűrve értük el az Olajos körút jelzését, melyen balra fordultunk, és a Lispei-hegy zárt erdejében saras, dagonyás szekérúton, gerincvándorlás után ereszkedtünk további lezárt olajkutak mellett, melyek környéke óriás gazban díszelgett a B-2 olajkútig (H10 olajipari emlékhely). A Budafapuszta-2 volt az első olajkút, melyet termelésbe is lehetett állítani, érdekessége, hogy még a mai nap is üzemel, bár a hozama jelentősen leapadt. Mellette egy hatalmas sziklából kialakítva a kőolajbányász emlékmű áll.

 

Fotó: Soós Margit

A B-2-es olajkút és a kőolajbányász emlékmű


Itt jelzést váltottunk és a kék kereszten, árnyas, keskeny aszfaltúton, több mint két kilométert megtéve értük el a túránk csúcspontját, a Budafai Arborétumot. Közben elhaladtunk az olajipari kiállítás mellett, melyet szerettünk volna megnézni. Mivel üzemi területről van szó, a látogatást előre le kell egyeztetni.


A Budafai Arborétum közel 50 hektáros területe a hazai arborétumok közül talán a legszebb természeti környezetben található. A környék erdei a Zichy család tulajdonában voltak, ők építettek egy impozáns vadászkastélyt és köré egy angolparkot 1926-ban Budafapusztán. Ez a kastély és a park képezi a mai botanikus kert magvát. Az államosításokat követően a Zalai Erdő és Fafeldolgozó Gazdaság létesítette a mai arborétumot, ennek a területén találtak először olajat, itt ma egy emlékmű áll.

 

Fotó: Soós Margit


Több mint 200 védett növénnyel, fával, fenyővel ismerkedhetünk meg, ha bejárjuk a hatalmas parkot a szépen gondozott és kiépített sétautakon. A leglátványosabbak a jegenye és mamutfenyő gyűjteményei, de a legteljesebb élmény azáleanyílás idején ér minket.

 

Fotó: Soós Margit

 

Fotó: Soós Margit

Virágoznak az azáleák

 

Kiépített pihenő, piknikezőhelyek, felduzzasztott patakocska völgyzárógáttal, erdei sétányok, kalandos, vadregényes patakátkelések és egy kilátó találhatók itt. A gyerekesek gondtalan szórakozásáról egy kiépített kalandjátszótér gondoskodik. Mivel az arborétum erdészeti kutatási és oktatási célokat is szolgál, ezért korlátozottan látogatható. A program tervezésekor tájékozódj a Zalaerdő Zrt. honlapján!

 

Fotó: Soós Margit

 

Fotó: Soós Margit

Az arborétum területén kellemes piknikezőhely és tó is található

 

Megváltottuk a jelképesnek mondható belépőinket (500 Ft), melyhez egy ismertető és térkép is járt, majd bő 3 órás kalandba kezdtünk. Gyorsan röpült az idő, miközben kiépített és kiépítetlen utakon bebarangoltuk a kertet. Élveztük minden percét: a patakátkeléseket, a mesterséges tavacskát. Gyönyörködtünk a messzelátóból elénk táruló kilátásban, frissítettünk, csúcscsokiztunk az egyik piknikezőhelyen.

 

Fotó: Soós Margit

 

Fotó: Soós Margit

A kilátóból gyönyörű kilátás nyílik az arborétumra

 

Csodáltuk az óriási fenyőket, a nyíló azáleákat, élveztük a tavaszt és az életet. Szomorú volt látni a park központi részén a tömeges lucfenyőpusztulást, melyet a 2000-2004 közötti aszályos években elszaporodott szúk okoztak.

 

Fotó: Soós Margit

A szúk okozta fenyőpusztulás nyomai


Elrohant az idő, este programunk volt, a túrából bőven volt még vissza, így fájó szívvel álltunk tovább, és az eddigi jelzéseket követve zárt erdőben erős kapaszkodás, ereszkedés, kalandos patakátkelés, majd a változatosság kedvéért újabb dombátkelés után érkeztünk meg a Bérci-patak völgyében, romantikus környezetben lévő Kistolmácsi-tóhoz a Kozár-forrásnál. A tavat a patak felduzzasztásával és egy geodéziai robbantás nyomán felszínre törő nagy hozamú forrásvíz felhasználásával építették ki.

 

Fotó: Soós Margit

 

Fotó: Soós Margit

A Kistolmácsi-tó és a Kozár-forrás


A forrás mellett található a Csömödéri Állami Erdei Vasút végállomása. Az ország leghosszabb kisvasútjának pályahossza 109 km, legfőbb jellemzője, hogy a személyszállítás mellett itt még jelen van a gazdasági hasznosítás is. Mivel a kisvasút csak a nyári csúcsszezonban jár menetrendszerűen, így kedvesem bekapcsolta az utánégetőket, és tempós trappolás után kicsit késve érkeztünk a megbeszélt programra a házigazdáinkhoz, mely ennek ellenére kitűnően sikerült, és méltóképpen koronázta meg a napot.

 

Fotó: Soós Margit

A Csömödéri Állami Erdei Vasút végállomása

 

Szöveg: Soós Lajos
Fotók: Soós Margit

 

Ha te is szeretnéd megosztani a többiekkel a túrázás közben szerzett élményeidet, jelentkezz cikkíró pályázatunkra, és nyerj értékes nyereményeket!

 





HOZZÁSZÓLÁSOK

Hozzászóláshoz jelentkezz be!


Közösségi oldalak
A hónap fotója
2018. június
Majoros Ildikó:
Kéken is az égig
36. GERECSE 50
Így látták az idei Gerecse teljesítménytúrák résztvevői ezt a borongós, kissé hűvös, húsvét...