H.Z. túrablog

2015. május 5.

Gyalogszerrel a Balaton körül - V. rész - Tihany és Örvényes között

A Balaton körtúra 5. és 6. szakasza Tihany térségében vezet. Az ajánlott útvonal nekem nem tűnt praktikusnak, mert a komp felől érkezve nehéz becsatlakozni. Ezt a két szakaszt a kötelező érintőpontok figyelembevételével módosított útvonalon jártam végig, így a közlekedés is jól megoldható volt.

Kihasználva az Autómentes Nap adta lehetőséget, ingyen utazhattam a vonaton. Gyorsan kompra szálltam, és a Club Tihany felé indultam. Az Újlaki-templomrom felől kezdtem felkapaszkodni a hegyre a gejzírmezőhöz. Ez a rész még az 5-ös szakasz igazolóhelye, de logisztikailag így praktikusabb volt Tihany bejárása.

 

 

A sok szikla után leereszkedtem az Aranyházhoz, ahol szokás szerint nagy volt a nyüzsgés, de azért egy fotózás erejéig én is hozzáfértem.


Következett a Belső-tó és a szürkemarhák. A tó a helyén volt, a bocik nem annyira. Kis keresgélés után azért előkerültek, de nem akartak velem közelképet csinálni, így csak tisztes távolságból látszanak. 

 

Tihany központját csupán futólag érintve a Szélmarta-sziklákat is felkerestem. Ez nem igazolóhely, de szép, és nem hagyhattam ki, ha már a közelben volt. Tihany északi részén Aszófő alatt vezet tovább az út.

 

 

A kerékpárútról letértem a Kövesdi-templomromhoz. Ez egy nagyon szép hely, itt van a bővizű, kiépített Alma-forrás, pihenőhellyel és geoládával. Igazán tetszett!


Egy szántóföld szélén átvágtam a vasútállomás felé, majd Örvényes irányába indultam.

 

 

Ez egy meglepően kedves és látványos pici település. A működő vízimalommal kezdtem (az ott lévő úr nem igazán segítőkész). A jegyet megvettem, majd érdeklődtem, hogy tud-e pecsételni. Határozott elutasítás volt a válasz. Azért jól megnéztem a helyet, kellemes, turistacsalogató célpont, bár a belső szerkezete, az ún. hengermalom messze nem a malomköves időket mutatja be.


A molnár egykori szobájában három darab pecsétet láttam az asztalon. Az egyik szabályos TKM pecsét volt, a másik körpecsét "Műemlék Vízimalom Örvényes" felirattal, de a harmadikra nem volt időm. Miután ezt megemlítettem az úrnak, közölte, hogy az a sajátja, és nem használható. Próbáltam neki elmagyarázni, hogy a TKM talán mégsem az övé, de nem igazán érdekelte. Kicsit tovább nézelődtem, amikor szólt, hogy mégis hajlandó pecsételni. A körpecsétet be is gyűjtöttem a füzetbe, már a következő szakaszra is gondolva.

 

A malom tehát vegyes érzelmeket keltett bennem. A mellette lévő műemlék híd és a Nepomuki Szent János szobor szép, a közelben lévő tájház zárva van, az épület eladó.


A település temploma is védett, és egy szépen kivitelezett kút áll előtte, amely a Pán-forrás névre hallgat.

 

 

Még volt időm, így az Örvényesi-Séd mellett megkerestem a malom új geoládáját is. Több mint 6 éve, még virtuális korában megtaláltam, így most már nem számított újabb találatnak, erről el is felejtkeztem. Más látnivaló nincs a településen, de ha mégis, akkor majd legközelebb sorra kerül.


Leballagtam a vasútállomásra, és a Balatont megkerülve Tapolcán keresztül kényelmesen hazavonatoztam.

Nagyon szép és látnivalókban is bővelkedő szakaszt jártam be, tetszett!

Következik: Örvényes - Zánka


Írta: Hevesi Zoltán

 

Még több képet találsz ide kattintva
 

 

 

Gyalogszerrel a Balaton körül - IX. rész - Szigliget - Badacsony között

Gyalogszerrel a Balaton körül - IX. rész - Szigliget - Badacsony között

2015.08.05.

A Balaton körtúra legnehezebb része a füzet szerinti 10-es szakasz. Azt írja az igazoló füzet, hogy 25 km hosszú, a szintemelkedés pedig 730 m. Mivel nem „megszakadós” stílusban túrázok, én ezt a szakaszt kettévágtam, és most a Szigliget - Badacsony részét jártam végig, de azért hozzácsaptam még 4 km-t, mivel Balatonedericstől gyalogoltam rá az útvonalra a kerékpárúton.

→ Tovább