MAGYAR TERMÉSZETJÁRÓ SZÖVETSÉG weboldalaiTermészetjáróGerecse 50KéktúraGalyacentrumTuristashopTermészetjáró kártya

Hévíz, Keszthely, Badacsony: balatoni látnivalók a vízparton túl

Több alkalommal jártam már Hévíz és Keszthely környékén, például kéktúrázás közben. Mit csinálhatunk errefelé, ha már eleget fürdőztünk, vagy ha rossz az idő, és nem tudunk strandolni? A környék rengeteg látnivalót kínál a vízparti lángososon és a szomszéd törülközőn magasodó sörhason túl is.

Jászárokszállás zöld vasúti pályás állomásáról indultam neki, hogy több átszállás és egy időutazásnak is beillő első osztályú kocsi megtekintése után késő estére megérkezzek Hévízre. A város felső végén, a Corner Vendégházban szálltam meg: reális áron egy pazar méretű házban, gyönyörű kerttel, zárt parkolóval ellátott helyen. A helyszín egyetlen hátránya, hogy ez Hévíz legutolsó háza a domboldalban, így gyalog elég messze van innen a fürdő. Autóval vagy biciklivel érkezőknek persze ez nem gond.

 

Szombaton Hévízen néztem szét jobban, vasárnap a rosszabbnak mondott idő miatt Keszthelyen városnézést terveztünk, hétfőn délelőtt pedig Badacsony környékén bóklásztam egyet.

 

A szombat tehát Hévízé lett. Mielőtt bementünk fürdőzni, jártunk egyet a környéken. A Festetics fürdőházzal szemben indul a Hévízi-csatorna, ami kábé a tó „lefolyója”. Ennek mentén sétáltunk egyet. A Castrum kemping elhagyása után nem sokkal egy zúgóhoz érkeztünk – ez a terület „olcsó strandja”, kellemesen meleg vízzel és (tilosban) fürdési lehetőséggel.

 

 

Mi itt nem fürödtünk, hanem átkeltünk a zsilipek felett a csatorna túloldalára, majd az ottani sétányon indultunk tovább. Egy ideig a tűző napon a csatorna mentén, majd 90 fokot jobbra térve két sor fa között vezetett az út. Rövidesen a Lotus Therme szállodához értünk ki, itt jobbra kanyarodtunk és visszasétáltunk Hévízre az autóút mentén. Ebédelni elmentünk Gizi néni csárdájába (és egyáltalán nem bántuk meg). Innen nem messze, az Attila út legvégében találtunk rá a római kori épületmaradványokra, ahol érdemes egy fél órát eltölteni: a pokol kapuját őrző Cerberus szobra, a római házak alapjainak maradványai, a környező játszótér és park nagyon rendezett. Fentebb egy kis múzeum is épült, de ide mi már nem mentünk be, mert még a Kéktúra során Hévíz felső végében érintett kis templomot is meg szerettem volna nézni.

 

 

Mi éppen nyitva találtuk a Szent Magdolnáról elnevezett templomot (ma már inkább csak temetői kápolnát), így könnyen bejutottunk. (Ha te nem, érdeklődni a gondnoknál lehet: Torsáné Töreki Magdolna, Egregyi utca 11., tel: 30 687-2919. Bélyegzés ügyében: Varga Ferencné, Egregyi utca 22., tel: 83 342-094.)

 

Ezután már igazán jól esett egy nagyot fürdeni a tó lágy vizében. Egy háromórás jegy 2600 forint volt, ennyi pont elég is egy nagy fürdőzéshez, egy körbejárós fotózáshoz és némi étkezéshez.

 

 

A tó vizének gyógyhatását már korábban is ismerték, de fénykorát akkor élte, amikor Festetics György 1795-ben lecsapoltatta a környező mocsaras részeket, hozzáférést biztosítva a tóhoz. Az első fürdőházat is ő építtette. Igazi ismertségre csak a 20. század első éveiben tett szert a tó, amikor megépültek az első nagy, kifejezetten gyógyítási célú épületek, és parkosították a bejárat környékét. A 35-36 fokos víz egy 36 méter mélységű tölcsér oldalából fakad a tó mélyén. A tavon úszó tündérrózsák (vagy más nevén tavirózsák) nem őshonosak, 1898-ban telepítették be őket Kelet-Indiából.

 

 

A sok városnézés, úszás után estére jól el is fáradtam, így hamar aludni tértem, hogy kibírjam a másnapot is. Vasárnapra Keszthely volt betervezve, de Hévíz és Keszthely között tettünk még egy kitérőt, és elmentünk ebédelni egyet az Országos Kéktúra útvonalán már érintett Gyöngyösi csárdába.

 

Keszthelyen a Fő tér közelében parkoltunk le, onnan sétáltunk be a térre. Itt található a ferences templom.

 

 

A város főutcáján akkor éppen sok árusbódé állt, valami fesztivál alkalmából. A „tizenhuszadik” bódé után kellett kikanyarodni balra egy kis utcácskába, ez vitt el egy érdekes, de kissé kieső helyre. Egy kupacban van itt egy antik piacnak is betudható „nosztalgia-múzeum”, egy babamúzeum és a Csigaparlament. Mi ez utóbbit néztük meg.

 

 

És persze a kötelező látnivaló, ami mindenkinek eszébe jut, a Festetics család hatalmas kastélya.

 

 

Ha a kastély kertjét és a belső termeket is végig akarjuk járni, akkor szánjunk rá kb. 3-4 órát a látogatásra. Nem fogunk csalódni, az elmúlt években gyönyörűen felújították a kastélyt és a parkot is. Ottjártunkkor egy kis ideiglenes tárlat is megtekinthető volt abból az alkalomból, hogy 1976-ban, azaz 40 éve nyílt meg a Helikon Kastélymúzeum enteriőr-kiállítása.

 

 

A Tasziló-szoba a déli, könyvtári szárnyban található. I. Festetics György építtette 1792-1804 között, majd az 1880-as években Festetics Tasziló átépíttette. A helyiség ekkor a férfilakosztály egyik termeként, szalonként funkcionált. Egy 1888-as leírás szerint a lakosztály termei közül „figyelmünket leginkább a szalon és a dolgozószoba köti le: gazdag, cassetált famennyezet, hasonló sötét tölgyfa falbéles (lambris) az egésznek nagy előkelőség mellett mégis bizonyos kedélyes jelleget kölcsönöz. A faragott, impozáns magasságú fakandallók tökéletessé teszik a lakályosságot, dagadó divánok értékes keleti szőnyeggel takarva pihenőre hívnak; a massziv és finom izlésre valló íróasztal különösen elragadó.” A helyiség ma is sokat őriz a Tasziló-kori megoldásokból: a fal és a mennyezet faburkolata, a kandalló, az ajtó- és ablakkeretek, valamint a csillár is eredeti. A teremben nem okozott kárt a második világháború és az azt követő fosztogatás, ugyanis a déli kastélyszárny lefalazott helyiségei között volt az egykori hercegi szalon is.

 

Ebből a helyiségből a vörös szalonon át vezet az út a nagykönyvtár felé.

 

 

A könyvtártermet 1799 és 1801 között I. Festetics György készíttette és Rantz János György uradalmi kőművesmester tervezte. A berendezés – Kerbl János asztalos munkája – szlavóniai tölgyfából készült, klasszicista stílusban. A terem két rövid oldalán félkörös alaprajzú építményt alakítottak ki: az egyik a karzatra vezető lépcsőt rejti, a másik a kották, partitúrák tárolására szolgáló szekrény. A könyvtár elrendezése a Festetics Györgytől származó beosztást követi, eredeti latin nyelvű jegyzetekkel. A hihetetlen értékű könyvállomány úgy menekült meg, hogy 1945 áprilisában a déli szárnyat lefalazták. A könyvtár négy sarkában álló négy márvány mellszobor a négy évszakot jelképezi, a festőállványon az I. Festetics György által építtetett Phoenix gálya eredeti tervrajzát lehet megtekinteni.

 

 

A kastélyban van 8 lépcsőház is, ez az egyik legszebb közülük. A Tölgyfa-lépcsőház a kastély 1880-as évekbeli átépítésekor készült a bécsi-párizsi Portois et Fix cég kivitelezésében. Emeleti szintjén korábban is meglévő képekből családi arcképcsarnokot alakítottak ki. Egy kivétel van: az egyik festményen nem rokon, hanem a gödöllői kastély építtetője, Grassalkovich Antal látható. Az aranyozott rézlámpát a párizsi Gagneau cég készítette. A lépcső aljában a családi kápolnához lehetne lejutni, de a látogatók elől le van zárva a lépcsőház, így a kápolna más irányból tekinthető meg.

 

Másnap délelőtt átmentem Badacsonyba, és ott néztem körül egy kicsit. Az Országos Kéktúra útvonala ugyanis erre folytatódik tovább: Badacsonytördemic-Szigliget vasútállomáson ér véget az egyik szakasz, aztán innen a Badacsonyon át folytatódik, elkanyarodva a Balatontól, Nagyvázsony felé véve az irányt. Úgy gondoltam, ha már ott vagyok, rászánok egy kis időt, és körbejárom a hegyet a piros jelzésen. A Kisfaludy-ház alatt találtam egy olyan placcot, ahol már nem fizetős területen letehettem az autót. Badacsonylábdihegy vasútállomástól a S, majd S+ jelzésen, Badacsony vasútállomástól a S jelzésen mehetünk fel a szőlők között a ház alá. A ház mellett bővizű forrást is találni, innen lehet a túrához vizet vételezni. Felfelé indulva lesz még egy kisebb autóparkoló, majd hamarosan felérünk a Rózsa-kőhöz.

 

 

A helyiek szerint a Rózsakő varázserővel bír. „Hogyha egy leány meg egy legény ráül a kőre, háttal a Balatonnak, egymás kezét fogva, még abban az évben egymáséi lesznek. De az is elég, ha a leány ül a kőre háttal a tónak, rágondol szerelmesére és felsóhajt. Akire gondol, annak a szíve érte fog dobogni.” Innen is szép már a kilátás a Balaton irányába, vannak padok is, de mivel én még nagyon a túra elején voltam, nem ültem le, hanem mentem tovább – innen már nem emelkedve, hanem többnyire a hegy oldalában maradva.

 

A Rózsa-kőhöz felérve jobbra fordultam rá a P jelzésre, erről kerültem a hegyet. Egy idő után kitértem a PO jelzésre, ez egy kicsit lejjebb haladva kerüli tovább a hegyet. Tudatosan vállaltam be ezt a kis kitérőt, ugyanis már korábban feljegyeztem magamnak, hogy a hegy oldalában új kápolna épült, ezt szerettem volna megtalálni. Amikor elértem egy olyan helyre, ahonnan korláttal kiegészített, kiépített lépcső vezet le, azt hittem, már ott is vagyok, de amikor lejjebb értem, észrevettem a kápolna csúcsát, így láttam, hogy a lépcső nem arra vezet tovább. Lefelé indultam, majd az első kitérőnél balra fordultam, és a jelzetlen ösvényen egy U alakot megtéve jutottam le a kortárs magyar építészet egyik újabb gyöngyszeméhez, a Szent István-kápolnához.

 

 

Innen nem kanyarogtam vissza a lépcső felé, hanem egyenesen felvágtattam a hegy oldalában. Így a jelzetlen útról is letértem – és feljebb számomra ismeretlen romokra bukkantam a sűrű növényzetben. Vajon mi állhatott itt?

 

 

Visszatérve a hegyet kerülő turistaútra, a fák között nemsokára csodás panoráma nyílt a Balaton-felvidék egyik gyöngyszemére, a Szent György-hegyre.

 

 

A környező hegyek szinte mindegyikén egy bazaltréteget találunk felül, alatta pedig szoknyaként terül szét a hegy – szőlőskertekkel sűrűn tarkítva. E hegyek több millió éves földtani változások eredményeképpen jöttek létre.

 

A hegy tördemici oldalán, 312 méteres magasságban bazaltbányát nyitottak, ennek emléke egy 80 méter magas, jókora sziklafal. A kitermelt kő nagy részét drótkötélpályán szállították le a zúzdába, ahol méretre faragták azokat. Az ország legtöbb bazaltkockáját itt készítették – ezek a macskakövek. 1964 végén a természetvédelem nyomására végül megszűnt a kőbányászat, a következő évben pedig természetvédelmi területté nyilvánították a Badacsonyt.

 

A felszínre tört láva függőleges és vízszintes síkok mentén szilárdult meg, így jöttek létre a kőoszlopok, „kőzsákok”. Ezek letöredezése, mállása pedig „kőtengereket” hozott létre a hegy oldalában. Továbbhaladva a P jelzésen hamarosan ismét előbukkan a Balaton látképe, de immár Szigliget felé. A kép bal oldalán a szigligeti kikötő és hajóállomás látszik, jobbra pedig az a terület, ahol a mocsaras rész felső végében átvezették az Országos Kéket a szigligeti vártól Badacsonytördemic-Szigliget vasútállomás felé.

 

 

A Balaton újbóli felbukkanása jelezte, hogy lassan körbe is értem. Ismét szőlők között, tipikus szürke-fehér homlokzatú, nádtetős balaton-felvidéki házak közé értem. Jól esett ismét rátalálni a Kisfaludy-forrás hűvös vizére.

 

 

És ha már a 2014-es építésű kápolnáról szó esett, elmentem megnézni még egy kortárs építészeti alkotást – autóval csak egy-két perc a Római út 199. alatti Laposa Pincészet. A helyszínen nem volt élet, így csak kívülről néztem meg az épületet, Kis Péter építészműtermének 2010-ben átadott alkotását.

 

 

Ekkor már elég éhes és szomjas voltam, így lementem a kikötőhöz. Az autóval érkezőnek nagy csalódás a helyi parkolási rendszer: az egyébként nagyon szép, út menti fenyősornál elhelyezett parkolóban egy óra parkolás 280 Ft, de minimum 3,5 óra parkolást kötelező kifizetni, és ha mobilfizetést választana az autós, akkor már 1400 Ft a minimum tarifa. Ezen úgy felhúztam magam, hogy inkább jó 500 méterrel arrébb álltam le az autóval, és visszasétáltam, már csak „elvből is”. Közben sokat csuklott a Controllpark és a Badacsonytomaj VN Kft. felmenő ági rokonsága.

 

A parton a hatvanas évek balatoni építészetének egykori sztárja, az 1964-ben Callmeyer Ferenc tervei szerint épült Tátika étterem is megérdemelne egy alapos felújítást. Azért is érdemes kisétálni, mert innen indulnak a Balatonon látható legnagyobb hajók, lehet egy kicsit nézelődni. Meg persze enni-inni is, balatoni árfekvés mellett.

 

Visszafelé menet Szigliget elején tehetünk egy kis kitérőt: ahol a K+ jelzés indul, a Réhelyi út és az Iharos út sarkánál, egy régi templom romjainál pihenhetünk pár percet.

 

 

Itt volt a régi Szigliget magja, itt épült fel a település temploma is, az „avasi templom”, egy korábbi, római kori épület maradványainak felhasználásával, a 13. század második felében. A torony későbbi, de szintén 13. századi. Később egy kápolna-sekrestye helyiség és temető is épült a templom köré. A 16. században aztán a terület egyre inkább elnéptelenedett, így a templom állapota is hanyatlásnak indult. Az 1958-59-ben lezajlott ásatások, feltárások után gondoskodtak a fennmaradt részek állagmegóvásáról. (Belépőjegy nélkül, egész évben látogatható, területe nem elkerített.)

 

Szigliget várát majd a vonatkozó túraszakasz leírásakor mutatom be. Autóval az Óvárhoz mentem fel inkább, mivel az nem az OKT vonalára esik. Az Óvár valószínűleg a 12-13. században épült, de pontos építési évét nem ismerjük. Régen sem volt jelentős erődítmény, ma pedig már csak combig érő falakat találnánk, ha legalább egy fa kilátót ne építettek volna a területre. Így viszont legalább a kilátás kedvéért fel lehet nézni – nagyon szépen látszik Badacsony hegye és a szigligeti kikötő is.

 

 

 

Itt fejeztem be a második napomat, a hévízi visszatérést követően hazaindultunk. Jó pár Mátyás királlyal kevesebbel, de rengeteg élménnyel térhettem haza, úgy, hogy végül a kisujjamat se dugtam bele a Balatonba. Ez a környék sokkal többet kínál egy lángososnál.

 

 

Képek és szöveg: Papp Géza – kektura.blog.hu




HOZZÁSZÓLÁSOK

Hozzászóláshoz jelentkezz be!


Közösségi oldalak
A hónap fotója
2018. október
Nagy Patrícius:
Csillagkapu
36. GERECSE 50
Így látták az idei Gerecse teljesítménytúrák résztvevői ezt a borongós, kissé hűvös, húsvét...