Ti írtátok

Osszátok meg ti is az élményeiteket a Turista Magazin olvasóival!

Szerző:
2016. szeptember 27.

Ami közös Egerszalókban és Pamukkaléban

Nem olyan régen az egerszalóki sódombnál jártam. Elmesélem, hogy miért kellene mindenkinek legalább egyszer ellátogatnia erre a varázslatos helyre.

 

Ha azt mondom, hogy Egerszalók, akkor a legtöbb embernek a sódomb jut eszébe. Én is így vagyok ezzel, és elsősorban emiatt látogattam el ide, de hamar rádöbbentem: egy nap kevés ahhoz, hogy megismerjem azt a sok csodát, ami a környéken található. Az egerszalókihoz hasonló sódomb egyébként csak Törökországban, Pamukkaléban és az Amerikai Egyesült Államokban, a Yellowstone Nemzeti Parkban van.

 


Az egerszalóki sódomb a falu legnagyobb nevezetessége. Nem lehet hozzá közel menni, mivel a 410 méter mélyről feltörő víz körülbelül 60-70 Celsius fokos. Nagyjából 3-5 méteres távolságból viszont nagyon jól látható. A domboldalon lefolyó víz eddig összesen - olvasmányaim szerint - 1100 négyzetméteres, gyönyörű és látványos mészkőlerakódást alakított ki, ami Európában egyedülálló. A sódomb mára már védett terület, a fürdő építése után pedig sétautat hoztak létre, melyen könnyedén megközelíthetjük ezt a ragyogó csodát.

 

Szöveg és fotók: Szinok Gábor

 

Gábornak egy Egerhez kapcsolódó híroldala is van, itt éred el.

Harkány, Siklós, Villány, avagy a kis magyar „mediterráneum”

Harkány, Siklós, Villány, avagy a kis magyar „mediterráneum”

2025.06.29.

Egy sima hétvégi családi kirándulást terveztünk ezen a számunkra alig ismert, csodaszép tájon. Meglepetésünkre azonban a villányi pincesor, a siklósi vár és a harkányi fürdő pazar hármasa egy török dzsámival, egy horvát fagyissal és a nyüzsgő turistahadakkal kiegészülve egy röpke, mediterrán hangulatú nyaralássá varázsolták ezt a pár napot.

→ Tovább
Árnyas erdők, romantikus kilátóhelyek a Bükkben

Árnyas erdők, romantikus kilátóhelyek a Bükkben

2025.06.23.

Ha a Bükkre gondolunk, akkor elsősorban annak fennsíkja, és főleg a Nagy-fennsík jut eszünkbe. Pedig annak északi kistestvére legalább olyan izgalmas. A Bükk hazánkban egyedülálló karsztplatóját, az Óriások asztalát, a Garadna-patak fűrészelte ketté Nagy- és Kis-fennsíkra. Most ez utóbbin fogunk kalandozni.

→ Tovább
A Bakony vadregényes szurdokai

A Bakony vadregényes szurdokai

2025.06.21.

Hasonló földrajzi adottságaik ellenére a bakonyi völgyszorosok mindegyike kicsit más, egyedi hangulatú. A Gaja-szurdok és a Cuha-völgy ízelítőt adnak ebből a vadregényes világból.

→ Tovább