Iwo medve pályázhatna a rekordok könyvébe

Iwo, a Tátrában élő medve tavaly Magyarországon is tiszteletét tette, de mivel nem lelt párra, hamar visszafordult. A rászerelt nyomkövető adatai alapján megállapítható, hogy a territóriuma nagyjából akkora, mint Szlovákia fele.

Szerző:
magas-tatra.info
Fotó:
Shutterstock
2016. február 9.

Iwo, a Tátrában élő medve tavaly Magyarországon is tiszteletét tette, de mivel nem lelt párra, hamar visszafordult. A rászerelt nyomkövető adatai alapján megállapítható, hogy a territóriuma nagyjából akkora, mint Szlovákia fele.

A Tátra szlovák és lengyel oldalán jelenleg 138 medve él. A „legnépszerűbb” közülük Iwo, aki a Lengyel-Tátrában kapott nyomkövető gallért 2014 tavaszán. Akkor az életkorát 4 és fél évre becsülték, súlya 80 kg volt. „Az állatok nem ismerik a határokat, a medvék hatalmas területen élnek, az élelem, valamint a párzási időszakban a lehetséges jelöltek felkutatása céljából hatalmas távolságokat tesznek meg. Elsősorban a túlélési és a szaporodási ösztön hajtja őket. A közel két naptári évben Iwo olyan hatalmas területeket járt be, hogy a számszerű távolsági adatokat nézve joggal pályázhat a rekordok könyvébe” - mondta Pavol Majko, a Tátrai Nemzeti Park igazgatója, hozzátéve, hogy ennek a példánynak a territóriuma a Szlovák Köztársaság felével egyenlő nagyságú területet tesz ki.


A megfigyelt időszakban Iwo négy ország, így Lengyelország, Szlovákia, Magyarország és Ukrajna területén fordult meg. Vándorlása során csak Szlovákiában közel 100 vadászterületet érintett. „2015-ben, miután felébredt a téli álomból, április végéig leginkább Szlovákiában tartózkodott. Április végétől szeptember végéig viszont jelentős tér- és időbeli aktivitást figyeltek meg nála” - mondta az igazgató. A Tátrából dél felé indulva kevesebb, mint egy hét alatt elérte Magyarország északi részét. Miután átlépte a magyar határt, kb. egy hetet töltött Aggtelek környékén

 

Iwo Lengyelország, Szlovákia, Magyarország és Ukrajna területén is megfordult (illusztráció)


A következő nyolc napban Szlovákia délkeleti részén keresztül az északkeleti országrészig vándorolva elérte a három ország, Szlovákia, Lengyelország és Ukrajna határán fekvő Besszádokat. Itt kicsivel több, mint két hetet töltött, ezután további egy hétig Ukrajnában, Szinevér térségében vándorolt, ahonnan az ukrán-román határ csak 10 km-re található. Az ukrajnai Szinevéri Nemzeti Parkban szinte minden nyáron megfordul. Az ősz elején, szeptemberben aztán szinte az odafelé vezető úttal megegyező útvonalon tért vissza a Besszádokba. 

 

A medve nem játék, csak jó a PR-ja

Gondolkoztak már a medvén? Szétfeszíti a rácsot, de egy szóló vasrudat is meghajlít. Erős. Képes olyan finom mozdulatra, amilyenre nem is gondolunk, amikor emlegetjük a macit a málnásban: a málnaszedés az emberek közül sem megy mindenkinek. Precíz. És puszta kézzel fogja ki a lazacot a vízesésből, amire még az egész életüket a sportágnak szentelő harcművészek közül is kevesen képesek. Tehát gyors és laza. Az időnként tragikus félreértést az okozza, hogy nem ezek miatt az elképesztő tulajdonságai miatt szeretjük. Hanem - miért is? Hát mert CUKI!

 

A cikk folytatásához kattints ide!

 
 

Kapcsolódó cikkeink:

Medve Rudabányán

Minden kiderült a nálunk kóborló medvéről

Dugába dőlt a medve násza

Cikkajánló