Tavaszköszöntő túra a Karancs-Medvesen
A Salgótarján körül húzódó pazar hegyvidékek legszebb bércein vezető Karancs-Medves-túrákon minden évben részt veszek valamelyik távon.
Azon kívül, hogy feleségemmel terveztem ezt a túrát, még egy dolog motivált abban, hogy ezúttal a 35 km-es klasszikus táv helyett a 20-ason induljunk, mégpedig az, hogy Boszorkány-kőtől lefelé az egykori fogaskerekű kisvasút nyomvonalán halad ez a túra, érdekelt, hogy mi látható még Magyarország első fogaskerekű kisvasútjának emlékeiből.

Az évszázados bükkösben, gyönyörű környezetben fekvő eresztvényi szállásunkon ébredtünk, majd egy nagyon bőséges, finom reggeli után ezúttal a Galcsik fogadónál kezdtük a napi menetet. A nevezés hamar megvolt, kedves, barátságos rendezők, igényes itiner, és már indulhattunk is. Irány a Kálvária-domb!

Az 1930-ban épült, történelmi hangulatot árasztó salgótarjáni kálvária évről évre egyre szépül. Az előző rendszerben csupán a gaz lepte be, a Nagy-Magyarországot formázó barlang el volt falazva, jóformán tiltott zóna volt, bezzeg a fölötte emelkedő egykori Partizán-emlékmű...

Az idők változnak, a partizánok eltűntek, Nagy-Magyarország barlang ismét kibontva, és helyreállítva. Érdemes megtekinteni, akár csupán csak egy városnéző séta keretében is ezt a gyönyörű emlékművet.

Felfelé kapaszkodva jobbról, balról pihenőpadok, mindegyiken felirat, kibékülős, romantikázós, kávézós, vagy éppen szelfizős pad, jókedvre derítő, vidám kis attrakciók, nem kerül sokba, mégis milyen ötletes!
A Kálvária tetején ellenőrző pont fogad, itt eddig nem volt, de sokan levágnak egy picit mindjárt az elején, ezért indokolt lett. Pár száz méterrel utána, már a gerincúton haladva jöttek is szembe olyanok, akik későn értesültek a csalfa kis pont létezéséről.

A csodálatosan szép Czeberna-völgyig a sárga sáv jelzésen, a Bányász-körúton együtt haladunk a 35-ös és az 50-es mezőnnyel, ezt az utat jól ismerem, eddig mindig mikor eljöttem, a 35 kilométeren indultam. A Czeberna-völgy ellenőrző pontjánál három táv három felé indul, mi a 20-ason jobbra el, a rettegett Karancs-hegy aljában, a Gyopár-forrás völgyében, a Kercseg laposa felé. Elmélázva nézek el balra, a 35-ös táblácskára, melyen indulva a meseszép Czeberna-völgyben kapaszkodik a sárga sáv fel a Karancsra. Annyira nem hiányzik, mert a Karancs-kaptató turistatizedelő 45 fokos emelkedőjére nagyon élesen emlékszem, úgy kiveszi az ember zsírját, hogy a Karancson, kb. 9 kilométernél azt hiszi, hogy Somoskőújfaluig nem bír lemenni, nemhogy a célig még több mint 25 kilométert!

Gyönyörű patakmederben, árnyas erdőben haladunk, míg egy csodás tisztáshoz nem érünk. A Gyopár-forrás mesebelien szép rétjét hétvégi, piknikezős turistáknak találták ki, pihenőpadok, szalonnasütők mindenfelé, ha felnézünk, akkor a 727 méter magas Karancs egyre inkább visszaerdősülő, egykori kőbányája köszön vissza ránk.

A Kercseg-laposnál kinyílik a táj, nem bírunk betelni a zöldellő réten álló magányos fa, és a mögötte emelkedő Salgó várának csodás panorámájával!

Somoskőújfalu határában egy gyönyörű bernáthegyi kutya fogad, majd a virágba borult utcákon kényelmes tempóban haladunk a Határ büfé felé, amely újabb ellenőrző pontot jelent.
Útközben egyszer csak vékonyka kis hang szólít meg minket balról: Tetszenek kérni limonádét?
Egy ház kapujában három kisgyermek ül, hevenyészett kis asztal, rajta poharak, limonádé, pár csoki, egy keksz, focis kártyák, megindító volt látni, hogy a gyerekek szinte mindenüket kihozták ide egy kis pénz reményében.
Annyit iszom a 25 forintért árult limonádéból, amennyit csak tudok, egyébként nagyon finom volt, veszünk csokit, és még egy Tottis focis kártyára is szert tettem. (Őt legalább láttam élőben is gólt rúgni, még 2005-ben.) Egy kis fagyira valót is hagytunk nekik, az egyik kis gyerek már szaladt is befelé:Anya, anya!
Ilyenkor el lehet gondolkozni azon, ki, mit nevez szegénységnek, és picit visszarendeződik az ember értékrendje a normális kerékvágásba.

Az évről évre egyre elhanyagoltabbnak tűnő Határ büfé után az egykori kőszállító kisvasút szépen kiegyenlített töltésén, szinte szintben haladtunk Eresztvény felé, majd a nagyon szép állapotban megmaradt, ma is autók, traktorok járta kisvasúti alagút után enyhén emelkedve, de továbbra is a töltésen haladva értünk fel Eresztvénybe.

Eresztvény mára turistaközponttá avanzsált. Az egykori Napsugár étterem a Novohrad-Nógrád Geopark fogadóépülete lett, a mellette lévő játszótér, gyermekeim régi kedvence szépen karbantartva, megújulva a tarjániak kedvelt pihenőhelye.

A lelkes ZUTÉ-s pontőrök csurgatós-zsíros kenyeres, szalonnasütős majálissá varázsolták az ellenőrző pontot, nagyon hangulatos volt, jól sikerült a vendéglátás nekik ezúttal is. Kellett is az energia, mert a Salgó várának 625 méter magas csúcsa várt ránk. Gyönyörű bükkös öregerdőben kapaszkodtunk egyre felfelé, jól ismert úton, meg-megállva, szusszanva, gyakori pihenőkkel, de a vártnál lényegesen jobban haladva.

A vár és annak panorámája megunhatatlan, kötelező jelleggel fotóztam párat, beszélgettem picit az ismerős pontőrökkel, majd irány a Boszorkány-kő.

A Boszorkány-kő ereszkedője (emelkedője) a brutális, a már-már szinte járhatatlan kategóriába tartozik, fától fáig, egymásba kapaszkodva ereszkedtünk lefelé, majd a piros sáv jelzést elérve az egykori kőszállító kisvasút régi töltésén immár széles, enyhén ereszkedő szintútra fordultunk.

A piros jelzésen Ponyipusztánál pontőrök, majd nagy sajnálatomra elhagyja az ösvény a kisvasút egykori vonalát, és egy erdei, nem túl látványos ösvényen halad a Gedőc-tető csillagvizsgálója felé. A régi csillagvizsgáló épülete megvan, itt tanultam meg egykoron, amit a csillagokról tudok (jó keveset, de azt mind). A pontőrök azt nem tudják megmondani, hogy üzemel-e, de szerintem már nem.
Már csak az ereszkedés maradt vissza Salgótarján központjáig, amely egy kevésbé látványos úton, gazos erdőben vezet, majd városhatárt érve hamarosan visszaértünk a Galcsik fogadóba, a rajt és cél helyszínére.
Pár kedves szó, szép kitűző és egy szép túranap után jóleső fáradtsággal a lábakban elégedetten indultunk haza.
Szöveg és fotó: Konfár Tibor
Ha te is szeretnéd megosztani a többiekkel a túrázás közben szerzett élményeidet, jelentkezz cikkíró pályázatunkra, és nyerj értékes nyereményeket!

Leülök, hogy a lelkem is utolérjen, avagy ilyen volt az Everest Base Camp trekking
Az őrült jó kalandokat tartalmazó pakliból most az 5364 magasan fekvő Everest Base Camp (EBC) gyalogtúrát húztam. Tizenegy nap gyaloglás Nepálban, a hegyek országában, egészen Csomolungma, a Föld istenasszonya lábához, vagy ahogyan a nepáliak nevezik, Sagarmantha, a mennyország csúcsának kezdetéig.
→ Tovább
Tíz dolog, amit nem tudtál a cserkésztáborokról
Avagy: hogyan lehet rávenni egy csapat kamaszt, hogy 10 napot töltsön az erdőben áram és telefon nélkül?
→ Tovább
A Somló: egy hegy, ami több, mint egy hegy
Ami a Japánoknak a Fuji, a görögöknek az Olimposz, az nekem a Somló. Hiszem, hogy itt is istenek laknak. Ha nem is a felhőkben, talán nem is a ligetekben, de a hegy levében biztosan. Régóta vallom, hogy túráink során nemcsak a tájat, a benne lakó embereket kell megismerni, de az ottaniak étkét és italát is. Így kerülhet sor a borra.
→ Tovább






