MAGYAR TERMÉSZETJÁRÓ SZÖVETSÉG weboldalaiTermészetjáróGerecse 50KéktúraGalyacentrumTuristashopTermészetjáró kártya

Tíz éve a Kéken: Aggtelek és a Bükk vidékén

A Kéktúra talán legemlékezetesebb kilométerei azok, amelyek hosszú előzmények után végre a szülőföldjén is végigvezetik az embert. Főleg, ha az egyik legváratlanabb meglepetés viszi őt oda.

A tíz évvel a kéktúrázás kezdete után indított visszaemlékező sorozatom első részéből kiderült, hogyan ragadott el az út, és az is, miért érte meg véletlenszerű sorrendben, ötven egynapos kiruccanással végigjárni az útvonalat. Most folytatva az időrend helyett a földrajzi sorrendet, nyugat felől érkezünk az Aggteleki-karszthoz 2013 októberben, hogy aztán ugyanezen év júniusára eljussunk a Mátra lábához, útba ejtve sok szép emléket egészen 2010 nyaráig.

 

Turistaként otthon

  

A kék végigjárását nem kis részben motiválták a szülőfalumban, a bükki Dédestapolcsányban fel-fel bukkanó hátizsákos társaságok, akikről már egészen kis koromban is tudvalevő volt, hogy a főutcából a hegyekbe vezető kék jelzést követik. Persze túl kényelmes lett volna egyszerűen csak utánuk menni, így évekkel később, már az első pecséteket is tartalmazó kéktúrafüzettel a zsebemben is szépen megvártam, amíg megfelelő alkalom adódik a környéken tett túrához. A Zempléni-hegység egyik szakaszára készültünk, de végül dédestapolcsányi kéktúrázás lett belőle, és ennél autentikusabb és emlékezetesebb túrát a legalaposabb szervezéssel sem lehetett volna előkészíteni. De most se szaladjunk ennyire előre, hiszen az első részben még csak Bódvaszilas környékéig jutottunk!

 
2013. október: Jósvasfő – Bódvaszilas (46. túra)
   

Jósvafő közepén 

 

A Budapestről induló távolsági buszok között, a szomszédos megyeszékhelyek vonalai mellett szerencsére akad néhány hosszú, célirányosan a kedvelt kirándulóhelyekre közlekedő járat. Ilyen a közvetlen kékestetői, bakonybéli vagy éppen a jósvafői járat: utóbbival délre mi is az Aggteleki-karszt tövébe érkeztünk. Jósvafő semmihez sem hasonlítható, elvarázsolt faluközpontja ezen a sokadik látogatáson sem okozott csalódást, ahogy az sem, hogy érkezésünk után bő fél órával már indult is vissza Budapestre a buszunk, mint a mai utolsó hazajutási lehetőség... persze nélkülünk, hiszen a nagy távolság miatt itt a kevés két napos kirándulások egyike következett.

 

A szelcepusztai turistaház 
 

Az Aggteleki-karszt fennsíkján minden irányban több mint hat kilométernyi erdővel körülvéve fekszik Szelcepuszta: egy elvarázsolt településszerűség, egy kézen megszámlálható állandó lakossal, vadaskerttel és turistaházakkal. Térerő nincs, elegendő tér annál inkább.

 

Az elveszett Derenk falu egykori iskolájának udvarán egy hosszabb pihenő és ebéd várt a második napi táv felénél

  

Látótávolságban Bódvaszilas, végállomás  


Pillantás az ismeretlen Szalonnai-hegységre, az előtte elterülő Bódvaszilasra a fölötte álló Esztramos-heggyel, és a mögötte felsejlő Csereháttal; pedig ezeknek a helyszíneknek a valóságban nagyon is ismerősnek kell lenniük bő két évvel korábbról, de itt és a hétköznapokban is olyan sok esemény állt a két dátum között, hogy mégiscsak volt a pillanatnak egy erős újdonsághatása, esetleg kicsit kevésbé óvatosan fogalmazva: egy adag ünnepélyesség. Már tudhatóan három túrával a kék vége előtt, búcsú a környék utolsó, szélesvásznú panorámájától, közben ráadásul otthon is sok változással – ez a túra az akkori időszak egyik legjobban sikerült programja volt, amire akkori útitársammal ma is örömmel emlékezünk vissza. 

 

2011. január: Zádorfalva – Jósvafő (14. kirándulás)

 

Megérkezés Zádorfalvára

 

Ez a túra a következő háromhoz hasonlóan már dédestapolcsányi indulással kezdődött, így jóval hamarabb a kiindulóponton lehettünk, mintha budapesti otthonunkból indultunk volna. A viszonylag gyenge közlekedésű Észak-Magyarországon az utazások tervezésekor is nagy szerencse volt egy közeli „bázis” létezése; ha nyernék egy lottóötöst, biztosan vennék egy szigligeti nyaralót is, hasonló céllal a nyugatra induló kirándulásokhoz. 
 

Az aggteleki Baradla-barlang fölött


Kora estére értük el az aggteleki Baradla-barlang bejáratát. Itt csatlakozott hozzánk a helyi létesítmények egyikének szolgálati macskája, aki kitartóan követett egészen a bejárat fölötti sziklákig, ahonnan a legutóbbi két kilométeren tekinthettünk végig.
 

 

Aggtelek és Jósvafő között, mélyen a kéktúra ösvénye alatt, egy másik patak partján egy alternatív útvonal kanyarog. A Baradla-barlang állandó 10 fok körüli hőmérséklete nemcsak nyári hűsölésre jó, hideg téli napokon is aranyat ér.

  

2012. július: Zádorfalva – Kelemér (31. kirándulás)

 

Zádorfalva 


A távoli Északi-középhegységben sokszor nem tartottuk magunkat az eredeti útitervekhez, ami például Zádorfalva környékén egy nyolckilométeres szakasz kimaradását jelentette. A pótlására indult rövid túra első szakasza egy alig járt völgybe vezetett, ahonnan Zádorfalvára visszanézve Borsod megye egyik legszegényebb vidéke is idilli arcát mutatta.

  

2011. október: Dédestapolcsány – Kelemér (24. túra)

 

Napkelte előtt, Dédestapolcsány fölött 

 

A Dédestapolcsányt is magában foglaló kéktúrázás volt 2011 őszének egyik nagy meglepetése. Az itteni szállásról még sötét, fagyos reggelen sétáltunk ki a Zempléni-hegységben tervezett túra helyszínére induló busz megállójába. Negyed óra után aztán rá kellett jönnünk, hogy hiába várunk rá: mint később kiderült, a túra másfél hónappal korábbi megtervezése után a menetrend megváltozott, az indulás tíz perccel korábbra került...

 

A reggeli ködből lassan előbukkan a Lázbérci-víztároló


Szerencsére a megállóban is épp a kéktúra útvonalán voltunk, ahonnan észak felé még járatlan kilométerek vártak, így rövid gondolkodás után hamar neki is vágtunk az új távnak. A részben ismeretlen terepen térképés végső úti cél említése nélkül, kizárólag a jelzésekre hagyatkozva végül tökéletesen sikerült kéktúrázást tudtunk magunk mögött, és egészen Kelemérig jutottunk.

 

A Lázbérci-tó, már a túloldalról, az Upponyi-szoros fölötti sziklacsúcsról

 

Kilátás az Uppony fölötti Szilas-tetőről 

 

Upponyt elhagyva egy betakarítást végző gazdával és pompás állapotú, egykori katonai teherautójával futottunk össze. Egy rövid beszélgetés és a technika megcsodálása után továbbindultunk, és mire felértünk a Szilas-tetőre, ő már a második fordulóját kezdte a távolban.
 

2010. augusztus: Bélapátfalva – Dédestapolcsány (8. kirándulás)

 

Ösvény a Bükk-fennsík déli peremén 

 

A Bükk-fennsík egészen 2010-ig teljesen hiányzott a bakancslistáról, így hatalmas lelkesedéssel kezdődött az itteni út, és nem is okozott csalódást. A tucatnyi kilátóhely egyikén, a Vörös-kő-bérc oldalának lejtős mezőjéről a hegység déli vonulataira nyílt kilátás.

 

Bánkút megállóhely 
 

Bánkútra néhány évvel ezelőttig rendszeresen járt föl busz Miskolcról, ha odafent síelésre alkalmas hó volt. Most sajnos egy évnél biztosan többet kell itt várni a következőre...

 

Mályinka fölött 

 

A Bükk-fennsík északi oldalának tövében ereszkedve, még az erdő mélyén ért a napnyugta. Aztán Mályinka fölött kiérve a mezőre mégis visszatértek a fények pár percre, és utoljára bevilágították az aznapi úti célt, a Bán-patak völgyét.

 

2010. december: Szarvaskő – Bélapátfalva (12. kirándulás)

 

A Gilitka kápolna 

 

Az év talán egyetlen, friss havas, mégis napfényes napja szerencsére éppen szabad volt, így érdemes volt gyorsan célba venni a környék utolsó ismerős és régen várt kéktúraszakaszát. A Gilitka-völgy ma csendes, mindentől távoli vidéknek tűnik, pedig a Szarvaskői-szurdokon átvezető országút 150 évvel ezelőtti kirobbantásáig itt vezetett az Eger városát a Felvidékkel összekötő, forgalmas országút. A Gilitka-kápolna az út legnehezebb szakaszán várta az úton lévőket.

 

Az egykori bélapátfalvai kőbányák útjain

 

A Bükk-fennsík széléhez ezen a túrán is hozzátartozott a kora este pár percre visszatérő napfény. Bélapátfalva fölött nem csupán az egykori bányák zegzugos úthálózatának felfedezését tette színesebbé, de az estére kitisztuló égbolt egészen a város szélének eléréséig elegendő természetes fényt is biztosította.

  

2013. június: Sirok – Szarvaskő (42. túra)

 

Rozsnakpuszta állandó lakosságának nagy része egy képen

 

Sirok vára a Törökasztalról

 

Bár Sirokról már korán reggel elindultunk, a sok látványosság miatt még délben is a falu határában nézelődtünk. A szélvihar és a vele érkező ragyogó idő szerencsére az egész napot meghatározta, miközben a mögöttünk egyre távolabb elmaradó Mátra már ismerős volt az egy évvel korábbi túráról.

  

A következő részben innen és az ország tetejétől egészen a Dunáig tart majd az út.

 

Szöveg és fotók: Gulyás Attila




HOZZÁSZÓLÁSOK

Hozzászóláshoz jelentkezz be!


Közösségi oldalak
A hónap fotója
2018. július
Czigány Dávid:
Első fények
36. GERECSE 50
Így látták az idei Gerecse teljesítménytúrák résztvevői ezt a borongós, kissé hűvös, húsvét...