MAGYAR TERMÉSZETJÁRÓ SZÖVETSÉG weboldalaiTermészetjáróGerecse 50KéktúraGalyacentrumTuristashopTermészetjáró kártya

Tíz éve a Kéken: a Zempléntől a Cserehátig

Egy évtized távlatából visszaemlékezni az első lépésekre erősen nosztalgikus érzés. Bár annak idején nem földrajzi sorrendben jártam végig a kéktúrát, a most induló hétrészes sorozatban mégis eszerint mutatom be a legemlékezetesebb pillanatokat.

„Mintha tegnap lett volna” – mondanám legszívesebben még most is az Országos Kéktúra végigjárásának szinte minden részletére, de hamar kiderül, hogy közülük épp a nulladik, vagyis az elhatározás emléke kopott meg. Az olyan alapok, mint a gyerekkori családi kimozdulások, a Másfélmillió lépés-sorozat, és a korábbi, sok saját szervezésű felfedezőút már rég mögöttem állt, tehát mondhatni „logikus” következő lépés volt az igazolófüzet megvásárlása, de a bizonyos „utolsó csepp” mibenléte sajnos már a feledés homályába veszett.

 

 

„Elindultam egy úton”

 

Végül 2008 és 2014 között, összesen 50 alkalommal útra kelve, 4 év 16 évszakán át tartott az út, aminek legjavát a következő részekben 150 képbe, tehát túránként átlagosan három fotóba igyekszem belesűríteni.

 

Az már a kezdetektől cél volt, hogy sok rövid, lehetőleg egynapos, kényelmes kirándulás keretében, véletlenszerű helyszíneken folytatva járjam végig az útvonalat. Később ez annyival egészült ki, hogy a következő kirándulás tényleg mindig az ország előzővel ellentétes sarkában induljon, méghozzá más évszakban, mint a legutóbb ott bejárt szakasz. Az alapötlet az volt, hogy így majd egy utólag visszanézett fotóalbum nemcsak a tájakon, de a természet átváltozásain is végigvezetheti azt, aki nézegeti... ezt szerencsére néhány apró kivétellel végül sikerült is tartani. Mivel úgy gondoltam, nem különösebben nagy záróélmény az ország közepén befejezni a túrát, az utolsó kirándulásnak már eredetileg is az akkor még ismeretlen Írott-kő megmászását terveztem el.

 

Az első alkalomra viszont 2008-ban, előre igazán nem is tervezett módon, a Gerecsében került sor, az akkor már sokadszorra, „hátha most jön el az ideje”-jeligére magammal vitt igazolófüzet társaságában... de mivel most keletről nyugatra haladunk, ez majd a negyedik rész témája lesz.
 
2010. november: Hollóháza-Bózsva (11. kirándulás)
 

Hollóháza, a kéktúra elejét/végét jelző emlékmű
 

A kéktúra nyugati végén emelkedő Írott-kő iránti kíváncsiságomat ugyan még egy ideig magamban tudtam tartani, a túlsó végen lévő Hollóháza viszont ismerősebb, többször is megközelített helyként eléggé kíváncsivá tett ahhoz, hogy a rendszeressé vált kéktúrázás elején útba ejtsem. Miután a Pálházán töltött éjszaka után, napkelte előtt megérkeztünk a köddel borított faluba, természetesen nem maradhatott el a közös fotó a kéktúra emlékművénél.


Háttérben az 1967-re elkészült Szent László templom, a későbbi Ybl-díjas Csaba László egyik korai műve, ami az első, nagyméretű, új templomunk volt a második világháború után – de korántsem az utolsó a következő húsz évben. Szerencsére jelenleg épp nyakig benne vagyok ennek a templomépítészet szempontjából különösen izgalmas időszaknak a kutatásában, és remélhetőleg ennek eredményére sem kell már sokat várni itt, a Turista Magazin felületén.

 

Reggeli ködfelhő Hollóháza körül 


Nem kellett sokat várni, és Hollóházát elhagyva gyorsan fel is lebbent a függöny. A következő kilométereken, a Nagy-, majd a Kis-Milic csúcsát is érintve – utóbbi helyen még nyoma sem volt a kilátónak – kora délutánra Füzérre értünk.

 


A füzéri vár meglátogatása sajnos nem fért bele a hosszú, egynapos kirándulásba – ezt épp a közelmúltban pótoltam, és a nyomtatott magazinunk februári számában írok róla. A később elkészült, mezőt átszelő aszfaltozott kerékpárútnak sincs még nyoma a képen: innen talán hiányzik is az akkori vadregényes hangulat.
   

Ereszkedés a mai cél, Nagybózsva felé Füzérkomlós határában

 

 

2012. október: Vágáshuta-Bózsva (35. túra) 
 


Nagybózsva legdélebbi utcájában
 

Az ide vezető kirándulás logikailag az egyik „legértelmetlenebb” volt, hiszen Budapestről indulva az oda- és visszautazások külön-külön is majdnem olyan hosszúak voltak, mint maga a túra. A valóságban persze nagyon is megérte, hiszen röviddel a városi mindennapok után és előtt kerültek testközelbe a Zemplén apró falvai. Bózsva, bár a legkevésbé sem nagy város, mégis megjelenik benne egyfajta kertvárosi hangulat: egy csendes, rövid völgyben megbúvó zsákutca, ahol az ember még a központi utcákhoz képest is a természet közvetlen közelében élhet, ráadásul itt a faluközpontba hívó, napi ügyek intézéséhez autó helyett két egészséges láb is kiválóan megteszi.

 

 

2012. január: Makkoshotyka-Vágáshuta (27. kirándulás)

   

Érkezés Vágáshutára 
 

Egy hajnal három órai ébredéssel és a mínusz 12 fokos kazincbarcikai reggelben töltött fél óra várakozással sikerült egész korán, fél kilenc körül, egy igazi veterán Ikarus autóbusszal megérkezni a Zemplén egyik központjába, Makkoshotyka faluba. A frissen behavazott ösvényeken az egyik legnehezebb 20 kilométer várt ránk.

 

Halkan csobogó patak Vágáshuta határában


A téli erdő csendjében az egyetlen hallható életjel a Cseréptói-forrás tenyérnyi szélességű patakjának csobogása volt nem sokkal Vágáshuta fölött, ahova még világosban meg is érkeztünk. A túra végével az utolsó olyan szakaszomat teljesítettem, aminek az elejéhez és végéhez is még bejárandó, ismeretlen szakaszok csatlakoznak.
 

 

2013. október: Makkoshotyka-Mlaka-rét (45. kirándulás)

 

A Zsidó-rét

 

Az egyik igazán kalandosra sikerült túra egyenesen a Zemplén szívébe vezetett. Pedig a lehetőségek nem voltak túl kedvezőek hozzá, még az indulás előtt egy órával sem volt biztos, hogy este ott lehetünk a sárospataki gyorsvonaton. Végül aztán sikerült összepakolni, és útközben (!) az is kiderült hogy a két óra múlva elérendő Makkoshotykán a szinte minden kéktúrázó által ismert Vilma néni szállása éppen szabad. Így másnap reggelre már a hegyek közt voltunk.

 

Légyölő galócák társasága a Kerek-kő oldalában
 

Az itteni vidék a kéktúra egyik leghosszabb lakott területeket elkerülő szakasza, ami több mint 25 kilométeren át kanyarog a Zemplén 400-700 méteres csúcsai között. Ezért még két évvel korábban két részre osztottam bejárásának tervét, és ezen a napon ennek megfelelően, miután elértük az akkori bejáráson megismert Mlaka-réti kezdőpontot, lesétáltunk a négy kilométerre lévő Kőkapura, ahol a szállás előtt még az erdőből frissen érkezve, egy „fullextrás” éttermi vacsora is várt.


Másnap a Pálházi Erdei Vasút járatával indulva, három átszállással, kora délután érkeztünk Budapestre.
Erről a remekül sikerült túráról szól a Turista Magazinnál megjelent első cikkem.
 

 

2011. április: Mlaka-rét-Boldogkőváralja (19. kirándulás)

 

Utazás Pálháza és Kőkapu között 
 

A Mlaka-rétet elérő első kirándulásért az előzőnél bő két évvel többet kell visszautazni az időben: miután ekkor véglegesedett a zempléni szakaszok terve, nem maradt más, mint bejárni! Ennek első része végül az egyik legjobb hangulatú, nagy társasággal megtett kéktúrázásom volt, amelynek kezdőpontját klasszikus kirándulóhoz illő módon, erdei vasúttal, majd egy óra hegymászással közelítettük meg.

 

Regéc szélén


Az első nap úti célja bő kilenc kilométer séta végén Regéc volt. Az egésznapos utazással elért kis falu hangulata szinte elvarázsolt: két óra akklimatizáció után még a falu közepén lévő útelágazásban lévő „elsőbbségadás kötelező”-tábla is irreális látvány volt – hogy is lehetne egy ilyen csodás helyen bármi is kötelező? A kis házak közti felfedezőutat késő este meg is ismételtem.

 

Bélyegzés indulás után 

 

Leánykökörcsinek a regéci vár oldalában 
 

Ritkán adódik úgy, hogy egy kényelmes, négy fal közti ébredés után másfél órával már a Zemplén egyik fellegvárának falai közül lehet nézni a tájat, de a túra második napján éppen így történt. A vár nagyszabású felújításának ekkor még nyoma sem volt, a romos falak közt hangulatos, kanyargós ösvényeken kereshettük fel a minden sarokban más-más képet mutató kilátóhelyeket.

 

 

2012. augusztus: Boldogkőváralja-Encs (33. kirándulás)

 

Boldogkőváralja vasúti megállóhely 
 

A kéktúra egyik legárnyékmentesebb szakaszát sikerült egy 35 fokos augusztus végi napra időzíteni, de ez a felfedezések és a dombok tetején haladó szakaszok térélménye mellett a legkevésbé sem zavart. Az indulás utáni órában elkészült képen a boldogkőváraljai délután egy szokásos pillanata: személyvonat érkezik hidasnémeti felé.

 

A Hernád hídja Gibártnál

 

  

2013. december: Felsővadász-Encs (48. túra)

 

Baktakék határában 
 

A Cserehát ismeretlen, keleti felében viharos szél söpörte el az éjszakai hózápor felhőit, így nemcsak a látóhatár szélének hegyei-völgyei, de Baktakék határának gyorsan változó színei is tisztán mutatták magukat... utóbbira ráadásul még egy helyi gazda is rásegített, traktorral rajzolva újabb mintát a domboldalra.

 

Indulás Felsővadászról

 

A Cserehát belső, igazán szegény vidékéről sokaknak a rossz közbiztonság jut az eszébe, de mi nem tapasztaltunk erre utaló jeleket. Sőt, az itt élők, akikkel akár eladóként a boltban vagy az erdei úton találkoztunk, mindenhol maximálisan segítőkészek voltak. A negatív reklám talán a legrosszabb, ami ezzel a vidékkel történhet, szerintem érdemesebb inkább személyesen megtapasztalni az itteni szerényebb mindennapokat. Az út egyetlen fura meglepetéseként még röviddel indulás után, Felsővadász határában szembesültünk azzal, hogy a faluból kivezető utat egyszerűen beszántották – később a jelzést át is helyezték innen, sajnos már kihagyva a falu hangulatos, keleti utcácskáját.


 
2011. augusztus: Bódvaszilas-Felsővadász (21. túra) 

 

Augusztus első hetének színei Rakacaszend határában, a háttérben a Szlovák-karszt kéklő hegyeivel

 

 

A Cserehát nyugati dombjai a nagy távolság miatt kivételesen kétnapos túrát jelentettek, a kéktúrázók közt szokásosnak mondható, inotai szállással. Az utat a kéktúra ötven éves fennállásának alkalmából rendezett bejáráshoz csatlakozva tettük meg, de indulás előtt még ettől függetlenül meglátogattuk a Bódvaszilas fölé emelkedő Esztramos-hegy egykori kőbányáját és az onnan nyíló barlangokat is.

 

A sorozat következő részében az Aggteleki-karszttól a Mátra lábáig jutunk, változatlanul találkozva mind a négy évszakkal.

 

Írta és fotók: Gulyás Attila




HOZZÁSZÓLÁSOK

Hozzászóláshoz jelentkezz be!


Közösségi oldalak
A hónap fotója
2018. július
Czigány Dávid:
Első fények
36. GERECSE 50
Így látták az idei Gerecse teljesítménytúrák résztvevői ezt a borongós, kissé hűvös, húsvét...