Elindult a „Piros 10-es” Vándorlás

A Közép-dunántúli Piros túra meghirdetésének és kialakításának 10. évfordulója alkalmából jubileumi vándorlást szervezett a kiíró Észak-dunántúli Területi Természetbarát Szövetség. A zirci ünnepség után több mint száz túrázó vágott neki a 15 naposra tervezett túrának.

Szerző:
Gulyás Attila
Fotó:
Gulyás Attila
2014. július 22.

A Közép-dunántúli Piros túra meghirdetésének és kialakításának 10. évfordulója alkalmából jubileumi vándorlást szervezett a kiíró Észak-dunántúli Területi Természetbarát Szövetség. A zirci ünnepség után több mint száz túrázó vágott neki a 15 naposra tervezett túrának.

A hőség és a korai időpont ellenére túrázók népes csapata szállt le Zirc vasútállomásán a fél kilencre érkező vonatról, akik a város centrumában lévő Rákóczi térre érve még nagyobb csapattal találkoztak.

 

 

Végül közel százan gyűltek össze, hogy nekivágjanak a hosszú útnak a piszkei Duna-part felé. Az első nap túrája a Cuha-völgyön át, a 14 km-re lévő Vinyéig vezet. Vannak, akik csak idáig tartanak a vándorlással, néhányan azonban a teljes, 296 kilométeres távra is vállalkoznak.

 

 

„Zirc mindig is a Bakony túraközpontja volt, kiváló természeti adottságainak köszönhetően remek kiindulóhely a Bakonyt járó túrázók számára. Az önkormányzat az utóbbi években számos fejlesztéssel támogatta a turizmus fellendülését." Ezekkel a szavakkal kívánt jó utat a vándorlóknak Ottó Péter, Zirc polgármestere.

 

 

A túra indulása előtt, az évforduló alkalmából tíz piros léggömböt engedtek a magasba a szervezők. A megyei természetbarát szövetségek képviselői mellett Turóczy Lajos, a Magyar Természetjáró Szövetség tiszteletbeli elnöke is jelen volt.

 

 

Hamarosan útnak indult a vándorlás. A több napra érkezők csomagjait teherautó szállítja az útvonal mentén a szállások között.

 

A zirci utcákon - kanyarok nélkül - jó tempóban, vidáman közeledünk a város határa felé.

 

 

Első lépések a napfényes Bakony ösvényein. A különböző iramot felvevő turázók kisebb társaságokra oszlottak, így ki sportosan, ki kényelmesen nézelődve járta be a Cuha-patak völgyét.

 

 

Józsi tavaly egy tíz kilométeres gyaloglással kezdte a teljesítménytúrázást, idén pedig már ötvenes távot is bevállalt. A „Piros 10-es” Vándorlás következő öt napjában a Veszprém megyei szakasz felfedezését tervezi.

 

Szerkesztőségünk nagyszerű élményeket kíván az úton lévőknek!

Cikkajánló