Szép kilátás

Tenczer Gábor blogja

Szöveg és fotó:
2019. december 9.

10 elhagyott erdei kunyhó, ahol nem biztos, hogy szeretnél éjszakázni

Magyarország erdeinek mélyén több kísérteties kunyhó is várja a bevállalósakat egy vérfagyasztó éjszakára. Hajdan erdészek laktak bennük, csőszöknek, favágóknak, szappanfőzőknek nyújtottak menedéket, ma nagyrészt elhagyatva, üresen állnak. Ember legyen a talpán, aki a rengeteg közepén be mer húzódni falaik közé.

1. Az egykori Istvánkúti erdészház a hasonló nevű kulcsosháztól nem messze, egy szomorú, sötét tó partján roskadozik a Zemplén mélyében. Simán elmehetne díszletnek az Erdő szelleme című horrorfilmbe. Egy zempléni túrán aludtam nem messze tőle.

2. A Visegrádi-hegységben bújik meg a baljós hangulatú Jenő-kunyhó. A 4-6 fő befogadóképességű gerendaépületet Horthy Miklós építtette, elnevezése valószínűleg Jenő nevű testvére emlékét őrzi. Az épület aránylag jó állapotú, kő alapon álló gerenda felépítményét cseréptető fedi. A házba be tudtunk menni, nincs lezárva. Bent cserépkályha és egy elég elhanyagolt ágy is van. Valahogy azonban nem nagy kedvem lenne itt tölteni egy éjszakát. A Gladiátorok útján botlottam bele.

3. A Pilis-nyeregtől nem messze kuksol félig a földbe ásva a Kapisztrán-kunyhó, ami valószínűleg az erdőben rekedt favágóknak nyújthatott menedéket. Rendszeresen söprik, földpadlóján a bátrabbak elbivakolhatnak éjszakára. A Halál-túra megy el mellette.

4. A Badacsony fennsíkján az erdőben, a Kéktúra vonala mentén látható ez az ijesztő külsejű, kőből épült, mohával fedett esőkunyhó. Nagyon nagy tornádónak kell űzőbe vennie, hogy éjszaka bemeneküljek a nyikorgó ajtaján.

5. A zempléni Csataréti-erdészház is biztos szebb napokat látott egykor. Mára romjait félig benőtte az enyészet, nem is tudom, be lehet-e jutni valahogy a belsejébe annak a félőrültnek, aki ott töltené az éjszakát. Pár éve elkéktúráztunk előtte.

6. Nem messze tőle a hidegen ásítozó, mély Szabó-pallagi-zsomboly szomszédságában áll az egykori Szabó-pallag erdészház. Az idők során úgy leamortizálódott, hogy falait valószínűleg már csak a meszelés tartja össze. A hideg kiráz, ha ránézek. Szintén a Kéktúráról ismerős, sőt konkrétan Kéktúra-pecséthely.

7. Egy újabb magára hagyott, de egykor büszke épület a Kékesi-erdészház Romhány fölött a Cserhátban. Bejutni nem lehet, de valószínűleg nem is akarna senki, mert rádőlne az egész miskulancia. Sátrazni viszont elég jól lehet mellette, teraszán pedig védetten lehet aludni hálózsákban, ha valaki nem fél a baglyok huhogásától. Ez is Kéktúra-pecséthely, állítólag majd fel is újítják. Jó lenne.

8. A Bakonyban, Csőszpuszta közelében van a komor Hamuház, aminek krematóriumokat idéző hangulatától minden normális embernek borsódzik a háta. Azért annyira nem kell megijedni tőle, a neve onnan jön, hogy itt régen a faszénégetők által hátrahagyott hamuból szappant főztek. Le van zárva, de ha jól tudom, egyesületi szinten néha használják. Bizony, ez is a Kéktúra vonalán van.

9. Érdekes hely a pilisi Hubertus-kunyhó. Az erdészet valószínűleg rendbe hozta belül is, de akárhányszor jártam itt, mindig zárva találtam. A terasza viszont világbajnok kilátással rendelkezik.

10. Egy pilisi tisztáson, a Vaskapu-sziklához közel áll ez a tömzsi, nyers gerendákból összerótt esőház. Ha a környéken fejvesztő működött volna valaha, pont ilyennek képzelném a bakó kuckóját, aminek sötét sarkában a falnak támasztott bárdról halkan csöpög le a... Brrrrr... Egyszer régen kincset kerestünk a közelében.

Sivatagi túra a berber sziklavárosokból a Star Wars-univerzumba

Sivatagi túra a berber sziklavárosokból a Star Wars-univerzumba

2024.01.11.

Kicsit vakartam a fejem, amikor lehetőségünk támadt Tunéziába utazni az ország idegenforgalmi hivatalának jóvoltából. A kétségkívül olcsó, de turistákkal teli tengerpartra nem voltunk túlzottan kíváncsiak, a sivatag pedig... Hát, nem kecsegtet sok látnivalóval. Nem is tévedhettünk volna nagyobbat. Az ország belső régiójában fura elegyet alkot az ősi hagyomány és a hollywoodi sci-fi, a terület pedig 2022 óta gyalog is bejárható az ország első hosszú távú túraútvonalán.

→ Tovább
Budapest rejtett ösvényein: a Sas-út

Budapest rejtett ösvényein: a Sas-út

2023.11.06.

Kevesen ismerik ezt az utat, pedig van itt minden: panorámák, orom, barlang, szakadék, sőt bunker és labirintus is. A Széchenyi-hegyről induló, az Ördög-orom panorámagerincén és a Sas-hegy rezervátumán át a BAH-csomópontig tartó útvonal az egyik leglátványosabb fővárosi sétaút, ideális egy őszi napra.

→ Tovább