Ti írtátok

Osszátok meg ti is az élményeiteket a Turista Magazin olvasóival!

Szöveg és fotó:
2020. december 22.

A Mecsek gyöngyszemének nevénél csak a kilátása szebb: a Zengő

A hegység legmagasabb csúcsa, a Kelet-Mecsek Tájvédelmi Körzet uralkodó magaslata, tetején középkori várromok szomszédságában impozáns kilátótorony várja a túrázókat, csodás kilátással. Hatalmas tömbjének árnyékában kicsiny falvak bújnak meg, szebbnél szebb látnivalókkal, Püspökszentlászló vagy Zengővárkony külön-külön is megér egy kirándulást. A Zengő és környéke igazi turistaparadicsom, érdemes felfedezni.

Volt egy nagy adósságunk. Legjobb barátommal rengeteget járunk túrázni, számtalan mozgalom és teljesítménytúra van már a hátunk mögött, a sors azonban úgy hozta, hogy a Zengő eddig valahogyan mindkettőnknek kimaradt az úti céljai közül. Így év vége felé, akik egy pici nosztalgiát éreznek a Másfélmillió lépés Magyarországon című kultikus filmsorozat kockáin megőrzött 70-es évek világa iránt, azok ilyen tájban gyakran előfordulnak Zengővárkony szelídgesztenyésében.

Az emlékezés nem tölt ki egy egész napot, ezért elhatároztuk, hogy ha már eljöttünk ide, felmegyünk a Mecsek legmagasabb csúcsára, az általunk még felfedezetlen Zengőre, ha úgy tetszik, régebbi, dallamosabb nevén a Zengővárra. Zengővárkony szélén, a temető mellett egy kis tisztáson parkoltuk le az autót.

A melankolikus hangulatot árasztó, pusztulásában is fenségesen szép Zengővárkonyi-szelídgesztenyésbe lépve kezdtük meg a túrát.

Pár lépés után már vesszük is le a sapkát, percekig némán állunk a hatalmas vörösmárvány síremlék előtt, amely egy csodálatos ember nyugalmát őrzi immár harminchárom éve.

Rockenbauer Pál mindkettőnk számára legenda, egy letűnt kor képviselője, egy olyan koré, amely a gyorsan elszálló évtizedek távlatában folyamatosan egyre szebbé válik, amelyben még gyerekek voltunk, amely szebb, tisztább, és talán emberibb is volt annál, mint amiben most élünk. Emlékezünk, de ezt a kort visszahozni már nem tudjuk. Erről és sok minden másról beszélgetve indultunk tovább a Zengővárkony és Pécsvárad határában elterülő kedves kis hobbitelkek közt kacskaringósan nyújtózó kicsiny utcácskákon.

Megkapóan szép volt a környék, az őszi színekbe öltözött természet és a békebeli hangulat igazán méltó folytatása volt a szelídgesztenyésben megejtett emlékezésnek. Jókedvűen, felszabadultan beszélgetve lépdeltünk a Keleti-Mecsek vadregényes erdei felé.

Pécsvárad szélén jellegzetes látnivaló állja utunkat. Az 1986-os ... És még egymillió lépés című filmben látható díszes fém kútfej még mindig megvan, sőt, szebben karban van tartva, mint a filmforgatás idején volt. Az utca neve is ugyanaz: Zengő utca. Azért csak van még, ami emlékeztet a régi szép időkre...

A sárga sáv jelzésen hosszas kapaszkodó kezdődött a Zengővár 682 méteres magasságban trónoló csúcsa felé.

Fiatalos bükkösben lassan, de biztosan emelkedve kanyargott az ösvény, majd gerincútra térve rövid hullámvasutazást követően hamarosan ott álltunk a Zengő-nyeregben, a 2018- ban látványosan felújított Viki-pihenőnél.

A szép fekvésű, családias kialakítású pihenőhelynél meglepődve tapasztaltuk, hogy milyen sokan jöttek fel ezen a szép, de kissé hűvösnek mondható késő őszi hétvégén a hegyre kutyákkal, gyerekekkel csak úgy kirándulgatni.

Hófoltok tarkította oszlopcsarnokszerű gyertyános-bükkösben értünk fel a hegycsúcson ránk váró felújított, impozáns kilátótoronyhoz. Szeretem megfigyelni a régmúlt emlékeit, a kis bronzkori, vagy éppen avar kori hegyi várak jellegzetes maradványait, a ma is szépen látszódó földsáncokat, melyek itt, a Zengő csúcsán is markánsan kirajzolódnak. A hegytetőt körülölelő sáncok közt egy ritkaságszámba menő, kerek, középkori torony maradványai is beszédesen árulkodnak az egykori Zengővár létezéséről.

Örömmel láttam, hogy a kilátótorony egy régi geodéziai betontorony köré épült masszív acéltorony. Sokkal maradandóbbnak és biztonságosabbnak gondolom, mint a fából készített társait.

Bár azt sejtettük, hogy a földmérők építménye fölé magasodó kilátóból szép lesz a kilátás, a minket fogadó gyönyörű panorámára azonban őszintén szólva egyáltalán nem számítottunk.


A nagyjából háromszáz méteres magasságban megrekedt ködtenger felett déli irányból a Villányi-hegység csúcsai, a Tenkes és a Szársomlyó integettek felénk, kelet felé az Alföld tengersík vidéke hullámzott a végtelenbe, délnyugati irányban pedig a távolban kéklő horvátországi hegyek komor vonulatai zárták a látóhatárt. A fehér paplanból közvetlenül alattunk a Mecsek magasabb hegyei és Hosszúhetény házai emelkedtek ki, Pécs városa felett már ismét a köd volt az úr. Észak felől a Balaton víztükrén megcsillanó napsugarakat véltük felfedezni egy-egy rövidke pillanat erejéig.

A hideg, szeles, tiszta időben elképesztő, ritkán látható körpanoráma nyílt a Zengővár csúcsáról, igazi meglepetés volt ez mindkettőnknek, el is akadt a szavunk, csak nézelődtünk és fotózgattunk.


Bizony nehezen is akaródzott továbbindulni. A kilátó tövében található pihenőpadoknál ettünk pár falatot, közben pedig eldöntöttük, hogy mivel eddig jól haladtunk, így az eredeti túratervben csak opciósan szereplő Püspökszentlászlót is bevesszük az útvonalba. A sárga, majd a kék csúcs jelzéseket követve ereszkedtünk le a kicsiny zsákfalu felé vezető keskeny, murvás erdészeti útig.

Püspökszentlászló a Keleti-Mecsek egyik kis ékszerdoboza.

Az egyutcás falucska az elnéptelenedést követően üdülőfaluként született újjá, a jórészt eredeti állapotukban megmaradt parasztházakból hétvégi házak, falusi szálláshelyek lettek. Legnagyobb látványossága az Eszterházy László Pál által 1797-ben építtetett püspöki kastély és a templom, továbbá a kastély kertjében létrehozott arborétum. Mivel minden zárva volt, így csupán a kerítésen kívülről szemlélhettük meg ezeket a látványosságokat. A püspöki rezidencia mellett elhaladva hamarosan újra erdőhatárt értünk, a sárga jelzésen, meredeken emelkedő ösvényen kapaszkodtunk fel a Zengő oldalában kanyargó aszfaltos erdészeti útra.

Zengővárkony felé ismét jó tempóban haladtunk, a jó hangulatú túra vége felé felszabadultan beszélgettünk az élet dolgairól, éppen úgy, mint a magunk mögött hagyott csodás látnivalókról, és arról, hogy ide bizony vissza kell még jönni.


A Komlós-kanyarnál megcsodáltunk pár szépen kivitelezett útirányjelző táblát, és egy olyan parádés kis házikót is, amely kísértetiesen emlékeztetett Jancsi és Juliska mézeskalács házikójára. Pécsvárad határát elérve gondoltunk egy merészet, és nekivágtunk a Zengővárkony felé vezető jelzetlen erdei útnak, amely a GPS és a térkép szerint egyaránt éppen túránk kiindulópontjához, a híres szelídgesztenyéshez vezet.

A pusztuló, még álló és már kivágott hatalmas törzsek torzói közt lépdelve némi képzelőerővel ízelítőt kaphattunk arról, hogyan is nézhetett ki még alig pár évtizeddel ezelőtt, Rockenbauer Pál idején is ez a híres mediterrán jellegű ligetes erdő, amely szépségével oly nagyon megfogta a híres természetfilmest. A lemenő nap bágyadt, késő őszi fényében fürdő, halódó gesztenyefák melankolikus hangulata méltó befejezése volt ennek az emlékezéssel induló és emlékezéssel is végződő, látnivalókban gazdag, nagyszerű túrának.

Barlangászkodás a Kab-hegyen

Barlangászkodás a Kab-hegyen

2022.06.26.

Az ásványokat és a barlangok világát kedvelő baráti társaságunk elsősorban a Bakony könnyebb, nehezebb víznyelőit, üregeit részesíti előnyben, ez alkalommal a Déli-Bakony ékkövére, a Kab-hegyre (599 m) esett a választás.

→ Tovább
Egy eltűnt falu emlékei a somogyi erdők mélyén – Béndek

Egy eltűnt falu emlékei a somogyi erdők mélyén – Béndek

2022.06.14.

Béndek, vagy más elnevezéssel Béndek-puszta már az ókorban is lakott település volt a Somogy megyei Hács közelében, 1983-ban teljesen elnéptelenedett. Ami belőle megmaradt, azt birtokba vette a természet, és az idő szinte teljesen megsemmisítette. Megnéztük az elveszett falut.

→ Tovább