Ti írtátok

Osszátok meg ti is az élményeiteket a Turista Magazin olvasóival!

Szöveg és fotó:
2020. december 22.

A Mecsek gyöngyszemének nevénél csak a kilátása szebb: a Zengő

A hegység legmagasabb csúcsa, a Kelet-Mecsek Tájvédelmi Körzet uralkodó magaslata, tetején középkori várromok szomszédságában impozáns kilátótorony várja a túrázókat, csodás kilátással. Hatalmas tömbjének árnyékában kicsiny falvak bújnak meg, szebbnél szebb látnivalókkal, Püspökszentlászló vagy Zengővárkony külön-külön is megér egy kirándulást. A Zengő és környéke igazi turistaparadicsom, érdemes felfedezni.

Volt egy nagy adósságunk. Legjobb barátommal rengeteget járunk túrázni, számtalan mozgalom és teljesítménytúra van már a hátunk mögött, a sors azonban úgy hozta, hogy a Zengő eddig valahogyan mindkettőnknek kimaradt az úti céljai közül. Így év vége felé, akik egy pici nosztalgiát éreznek a Másfélmillió lépés Magyarországon című kultikus filmsorozat kockáin megőrzött 70-es évek világa iránt, azok ilyen tájban gyakran előfordulnak Zengővárkony szelídgesztenyésében.

Az emlékezés nem tölt ki egy egész napot, ezért elhatároztuk, hogy ha már eljöttünk ide, felmegyünk a Mecsek legmagasabb csúcsára, az általunk még felfedezetlen Zengőre, ha úgy tetszik, régebbi, dallamosabb nevén a Zengővárra. Zengővárkony szélén, a temető mellett egy kis tisztáson parkoltuk le az autót.

A melankolikus hangulatot árasztó, pusztulásában is fenségesen szép Zengővárkonyi-szelídgesztenyésbe lépve kezdtük meg a túrát.

Pár lépés után már vesszük is le a sapkát, percekig némán állunk a hatalmas vörösmárvány síremlék előtt, amely egy csodálatos ember nyugalmát őrzi immár harminchárom éve.

Rockenbauer Pál mindkettőnk számára legenda, egy letűnt kor képviselője, egy olyan koré, amely a gyorsan elszálló évtizedek távlatában folyamatosan egyre szebbé válik, amelyben még gyerekek voltunk, amely szebb, tisztább, és talán emberibb is volt annál, mint amiben most élünk. Emlékezünk, de ezt a kort visszahozni már nem tudjuk. Erről és sok minden másról beszélgetve indultunk tovább a Zengővárkony és Pécsvárad határában elterülő kedves kis hobbitelkek közt kacskaringósan nyújtózó kicsiny utcácskákon.

Megkapóan szép volt a környék, az őszi színekbe öltözött természet és a békebeli hangulat igazán méltó folytatása volt a szelídgesztenyésben megejtett emlékezésnek. Jókedvűen, felszabadultan beszélgetve lépdeltünk a Keleti-Mecsek vadregényes erdei felé.

Pécsvárad szélén jellegzetes látnivaló állja utunkat. Az 1986-os ... És még egymillió lépés című filmben látható díszes fém kútfej még mindig megvan, sőt, szebben karban van tartva, mint a filmforgatás idején volt. Az utca neve is ugyanaz: Zengő utca. Azért csak van még, ami emlékeztet a régi szép időkre...

A sárga sáv jelzésen hosszas kapaszkodó kezdődött a Zengővár 682 méteres magasságban trónoló csúcsa felé.

Fiatalos bükkösben lassan, de biztosan emelkedve kanyargott az ösvény, majd gerincútra térve rövid hullámvasutazást követően hamarosan ott álltunk a Zengő-nyeregben, a 2018- ban látványosan felújított Viki-pihenőnél.

A szép fekvésű, családias kialakítású pihenőhelynél meglepődve tapasztaltuk, hogy milyen sokan jöttek fel ezen a szép, de kissé hűvösnek mondható késő őszi hétvégén a hegyre kutyákkal, gyerekekkel csak úgy kirándulgatni.

Hófoltok tarkította oszlopcsarnokszerű gyertyános-bükkösben értünk fel a hegycsúcson ránk váró felújított, impozáns kilátótoronyhoz. Szeretem megfigyelni a régmúlt emlékeit, a kis bronzkori, vagy éppen avar kori hegyi várak jellegzetes maradványait, a ma is szépen látszódó földsáncokat, melyek itt, a Zengő csúcsán is markánsan kirajzolódnak. A hegytetőt körülölelő sáncok közt egy ritkaságszámba menő, kerek, középkori torony maradványai is beszédesen árulkodnak az egykori Zengővár létezéséről.

Örömmel láttam, hogy a kilátótorony egy régi geodéziai betontorony köré épült masszív acéltorony. Sokkal maradandóbbnak és biztonságosabbnak gondolom, mint a fából készített társait.

Bár azt sejtettük, hogy a földmérők építménye fölé magasodó kilátóból szép lesz a kilátás, a minket fogadó gyönyörű panorámára azonban őszintén szólva egyáltalán nem számítottunk.


A nagyjából háromszáz méteres magasságban megrekedt ködtenger felett déli irányból a Villányi-hegység csúcsai, a Tenkes és a Szársomlyó integettek felénk, kelet felé az Alföld tengersík vidéke hullámzott a végtelenbe, délnyugati irányban pedig a távolban kéklő horvátországi hegyek komor vonulatai zárták a látóhatárt. A fehér paplanból közvetlenül alattunk a Mecsek magasabb hegyei és Hosszúhetény házai emelkedtek ki, Pécs városa felett már ismét a köd volt az úr. Észak felől a Balaton víztükrén megcsillanó napsugarakat véltük felfedezni egy-egy rövidke pillanat erejéig.

A hideg, szeles, tiszta időben elképesztő, ritkán látható körpanoráma nyílt a Zengővár csúcsáról, igazi meglepetés volt ez mindkettőnknek, el is akadt a szavunk, csak nézelődtünk és fotózgattunk.


Bizony nehezen is akaródzott továbbindulni. A kilátó tövében található pihenőpadoknál ettünk pár falatot, közben pedig eldöntöttük, hogy mivel eddig jól haladtunk, így az eredeti túratervben csak opciósan szereplő Püspökszentlászlót is bevesszük az útvonalba. A sárga, majd a kék csúcs jelzéseket követve ereszkedtünk le a kicsiny zsákfalu felé vezető keskeny, murvás erdészeti útig.

Püspökszentlászló a Keleti-Mecsek egyik kis ékszerdoboza.

Az egyutcás falucska az elnéptelenedést követően üdülőfaluként született újjá, a jórészt eredeti állapotukban megmaradt parasztházakból hétvégi házak, falusi szálláshelyek lettek. Legnagyobb látványossága az Eszterházy László Pál által 1797-ben építtetett püspöki kastély és a templom, továbbá a kastély kertjében létrehozott arborétum. Mivel minden zárva volt, így csupán a kerítésen kívülről szemlélhettük meg ezeket a látványosságokat. A püspöki rezidencia mellett elhaladva hamarosan újra erdőhatárt értünk, a sárga jelzésen, meredeken emelkedő ösvényen kapaszkodtunk fel a Zengő oldalában kanyargó aszfaltos erdészeti útra.

Zengővárkony felé ismét jó tempóban haladtunk, a jó hangulatú túra vége felé felszabadultan beszélgettünk az élet dolgairól, éppen úgy, mint a magunk mögött hagyott csodás látnivalókról, és arról, hogy ide bizony vissza kell még jönni.


A Komlós-kanyarnál megcsodáltunk pár szépen kivitelezett útirányjelző táblát, és egy olyan parádés kis házikót is, amely kísértetiesen emlékeztetett Jancsi és Juliska mézeskalács házikójára. Pécsvárad határát elérve gondoltunk egy merészet, és nekivágtunk a Zengővárkony felé vezető jelzetlen erdei útnak, amely a GPS és a térkép szerint egyaránt éppen túránk kiindulópontjához, a híres szelídgesztenyéshez vezet.

A pusztuló, még álló és már kivágott hatalmas törzsek torzói közt lépdelve némi képzelőerővel ízelítőt kaphattunk arról, hogyan is nézhetett ki még alig pár évtizeddel ezelőtt, Rockenbauer Pál idején is ez a híres mediterrán jellegű ligetes erdő, amely szépségével oly nagyon megfogta a híres természetfilmest. A lemenő nap bágyadt, késő őszi fényében fürdő, halódó gesztenyefák melankolikus hangulata méltó befejezése volt ennek az emlékezéssel induló és emlékezéssel is végződő, látnivalókban gazdag, nagyszerű túrának.

Tompa Mihály nyomában Gömörben

Tompa Mihály nyomában Gömörben

2021.11.17.

Őszi kéktúránk első napján Gömörországban jártunk, melynek a trianoni diktátum óta csak csekély része tartozik hazánkhoz. Ezen a tájon, egész pontosan Keleméren és Gömörszőlősön teljesített két esztendeig lelkipásztori szolgálatot a méltánytalanul elfeledett költőgéniusz, Tompa Mihály. Ezen a túrán az ő emléke előtt adóztunk.

→ Tovább
Bájos, retró és szeretnivaló: Zirctől Vinyéig a Bakonyvasúton

Bájos, retró és szeretnivaló: Zirctől Vinyéig a Bakonyvasúton

2021.11.17.

Régóta tervezgettük, hogy felkeressük a Bakony egyik gyöngyszemét, a Cuha patak szurdokvölgyét. Számítottunk rá, hogy a hatalmas sziklafalak közt kanyargó patakmeder látnivalói lenyűgözőek lesznek, arra viszont álmunkban sem gondoltunk, hogy legszebb élményeinket a gyermekkorunk vasútjait felidéző, retró hangulatú vonatozásnak köszönhetjük majd.

→ Tovább