Ti írtátok

Osszátok meg ti is az élményeiteket a Turista Magazin olvasóival!

Szöveg és fotó:
2021. január 4.

Ezer pince faluja – Séta a monori pincefaluban

Néha jólesik cél nélkül kószálni, csak úgy, akár az erdőben, akár egy pincefaluban. Most egy alig ismertet igyekszem bemutatni, a monorit. Vigyünk hátizsákot! Talán a borosüvegeknek (is).

E pincefalu a Kunsági borvidék egyik legészakibb csücskében, a monori Strázsa-hegyen lelhető fel. A „hegy” inkább domb (190 m), de valóban markáns kiemelkedése, tulajdonképpen pereme az itt végződő Gödöllői-dombságnak. Kőzetanyaga a jó termőtalajt adó lösz, így e tekintetben rangosabb rokonaihoz, a Szekszárdi és a Hajós–Bajai borvidékhez is hasonlítható a terület.

A több mint hatszáz éves város szőlő- és borkultúrája a 15. században indult fejlődésnek az egri (káptalani) birtoklás hatására.

A kertekkel, szőlőkkel tagolt pincefalu az 1800-as években alakult ki. A terület azóta változó intenzitással, de él.

Erre az utóbbi években egyre több a jó példa. Napjainkban már két tanösvény is várja a felfedezőket. A két kilométeres Szent Orbán tanösvény a hazai szőlészetet és borászatot ismerteti, míg a Bacchus tanösvény a szőlőhegy természeti és kulturális értékeit mutatja be.

A tengerszint feletti magasság alapján hihetetlen, de itt kilátó épült az Alföld és az Északi-középhegység találkozásánál, a Strázsa-hegyen. A név eredete a török időkből származhat, amikor innen figyelte az őrszem a török martalócok mozgását. A lelkes helybéliek – élükön a borrenddel – több rangos rendezvénnyel teremtettek hagyományt. Ilyen a januári „Jégvirágtól borvirágig” és a „Borvidékek hétvégéje” program is.

A monori pincefalu felkeresése vonattal, busszal is könnyű, de gépkocsival is csak negyedórányira van Budapest határától (Ferihegytől), Monor mellett, északra. A terület felfedezésére két térről, parkolóból érdemes indulni, ahonnan a két tanösvény is indul: a Szent Orbán térről és a Bacchus térről.

Mi az előbbiről kezdtük sétánkat. A téren hangulatosan kiépített pihenőhelyek csábítottak egy kis piknikelésre, de most a hideg erről lebeszélt minket. Először a fafaragásos, műanyag tetős Szent Orbán-szobornál tettük tiszteletünket, majd az információs táblához mentünk tájékozódni. Itt megnyugodtunk: bármerre indulunk, akad látnivaló bőven.

Elsőre a közeli kilátót vettük célba: ritkán nézhet körül az ember egy 180 méteren emelt toronyból. Igaz, itt az Északnyugati-Kárpátok legdélibb pontján állhattunk!

A tetőn 2002 őszén modern, fémből készült tornyot állítottak, ahonnan a kilátás páratlan volt: a Budai-hegyek teljes vonulata volt látható keletről, és a Pilis kezdete, sőt a Visegrádi-hegység néhány csúcsa is beazonosítható volt.

Ebben a felső szinten panorámatáblák is segítettek.

A további sétaútvonal kiválasztása nem volt könnyű, mert csábító nevű utcák hívogattak: Rizling, Kadaraka, Sárfehér, Kövidinka, Burgundi… Szóval inkább az ösztönükre és a tanösvényre bíztuk magunkat. Nem bántuk meg. Az ezer pincéből több százat láttunk: pusztulókat, épülőket, díszelgőket, vendégvárókat is.

Az egyik leírás szerint az alábbi fejlődési sort lehet fellelni itt: lyukpince (bő kétszáz évesek!), kövezett elejű, pincekamrás lyukpince, illetve présház.

A présházak később ablakkal, fedett előtérrel, verandával, majd emelettel vagy tetőtérrel épültek. Mára már kicsit státuszszimbólum egy pince tulajdonlása, kemény milliókért kelnek el az állaguk és a hozzájuk tartozó szőlőterület függvényében.

A tekergés, felfedezés során gyakran kaptuk elő a fényképezőgépünket, mert megörökítendő látnivaló akadt rengeteg: hangulatos utcarészlet, kamrás lyukpince, patinás vagy ép, szépen felújított présház, beomlott gádor, pántolt ajtó, kovácsoltvas zár, omladozó oromzat, vénséges diófa, aszalódó szőlőfürt, régi prés, kerekes kút, löszmélyút, kőkereszt. Csak szem és szív kellett hozzá.

A kertek mellett elsétálva nem tudtuk megmondani, hogy milyen szőlőt láttunk, de az itteni borászok szerint a kékfrankos, a zweigelt, a cabernet sauvignon, a karát, a cserszegi fűszeres, a rajnai rizling, a pinot blanc, a kadarka, az olaszrizling, a zöld veltelini adta borok hordozzák e táj jellegzetességeit és a borászok hozzáértését. S ha elkél némi biztatás, íme egy helyi mondás, egy pincefelirat: „Bort iszik Árpád ivadéka, a vizet meg igya meg a béka!”

Hogy az itteni borok nem a leghíresebbek? Egy jóízű beszélgetéstől minden bor jobbá vállik a pincében. S talán az ember is. Érdemes megpróbálni!

A Keleti-Mecsek legszebb gyöngyszemeit fűzi fel az Üvegesek útja

A Keleti-Mecsek legszebb gyöngyszemeit fűzi fel az Üvegesek útja

2021.01.21.

Pazar útvonalvezetés, párját ritkítóan ötletes tematika, egykori üveghuták helyére települt, megkapóan szép kis falvak, gyönyörű természeti környezet, mindez egy jól megtervezett egynapos körtúrába tömörítve: ez a Kelet-Mecsek Tájvédelmi Körzet legszebb látnivalóit bemutató, érdekes jelzésű Üvegesek útja.

→ Tovább
Kéktúrából kalandtúra a Visegrádi-hegységben

Kéktúrából kalandtúra a Visegrádi-hegységben

2021.01.10.

Harmadszor járom már az OKT-t, azt gondoltam, hogy egy rövidke Pilisszentlászló–Visegrád-szakaszon nem érhet különösebb meglepetés. Óriásit tévedtem. Pazar kilátások kápráztattak el, majdnem elgázolt egy komplett vaddisznókonda, a Borjú-főn mellbe vágott egy Wass Albert-idézet, majd végül a visegrádi vár erdőben rejtőző, omladozó falai mellett egy avarban lapuló, elfeledett Mátyás király emlékmű pörgette fel a fantáziámat.

→ Tovább