E pincefalu a Kunsági borvidék egyik legészakibb csücskében, a monori Strázsa-hegyen lelhető fel. A „hegy” inkább domb (190 m), de valóban markáns kiemelkedése, tulajdonképpen pereme az itt végződő Gödöllői-dombságnak. Kőzetanyaga a jó termőtalajt adó lösz, így e tekintetben rangosabb rokonaihoz, a Szekszárdi és a Hajós–Bajai borvidékhez is hasonlítható a terület.

7 / 13

Fotó: Németh Imre

Kapcsolódó cikkek

Kirándulás a nagykőrösi Pálfája-erdőben

Tovább

Badacsony alacsony felhőkben

Tovább

A több mint hatszáz éves város szőlő- és borkultúrája a 15. században indult fejlődésnek az egri (káptalani) birtoklás hatására.

Erre az utóbbi években egyre több a jó példa. Napjainkban már két tanösvény is várja a felfedezőket. A két kilométeres Szent Orbán tanösvény a hazai szőlészetet és borászatot ismerteti, míg a Bacchus tanösvény a szőlőhegy természeti és kulturális értékeit mutatja be.

A tengerszint feletti magasság alapján hihetetlen, de itt kilátó épült az Alföld és az Északi-középhegység találkozásánál, a Strázsa-hegyen. A név eredete a török időkből származhat, amikor innen figyelte az őrszem a török martalócok mozgását. A lelkes helybéliek – élükön a borrenddel – több rangos rendezvénnyel teremtettek hagyományt. Ilyen a januári „Jégvirágtól borvirágig” és a „Borvidékek hétvégéje” program is.

6 / 13

Fotó: Németh Imre

A monori pincefalu felkeresése vonattal, busszal is könnyű, de gépkocsival is csak negyedórányira van Budapest határától (Ferihegytől), Monor mellett, északra. A terület felfedezésére két térről, parkolóból érdemes indulni, ahonnan a két tanösvény is indul: a Szent Orbán térről és a Bacchus térről.

Mi az előbbiről kezdtük sétánkat. A téren hangulatosan kiépített pihenőhelyek csábítottak egy kis piknikelésre, de most a hideg erről lebeszélt minket. Először a fafaragásos, műanyag tetős Szent Orbán-szobornál tettük tiszteletünket, majd az információs táblához mentünk tájékozódni. Itt megnyugodtunk: bármerre indulunk, akad látnivaló bőven.

13 / 13

Fotó: Németh Imre

Elsőre a közeli kilátót vettük célba: ritkán nézhet körül az ember egy 180 méteren emelt toronyból. Igaz, itt az Északnyugati-Kárpátok legdélibb pontján állhattunk!

Ebben a felső szinten panorámatáblák is segítettek.

4 / 13

Fotó: Németh Imre

A további sétaútvonal kiválasztása nem volt könnyű, mert csábító nevű utcák hívogattak: Rizling, Kadaraka, Sárfehér, Kövidinka, Burgundi… Szóval inkább az ösztönükre és a tanösvényre bíztuk magunkat. Nem bántuk meg. Az ezer pincéből több százat láttunk: pusztulókat, épülőket, díszelgőket, vendégvárókat is.

A présházak később ablakkal, fedett előtérrel, verandával, majd emelettel vagy tetőtérrel épültek. Mára már kicsit státuszszimbólum egy pince tulajdonlása, kemény milliókért kelnek el az állaguk és a hozzájuk tartozó szőlőterület függvényében.

1 / 13

Fotó: Németh Imre

A tekergés, felfedezés során gyakran kaptuk elő a fényképezőgépünket, mert megörökítendő látnivaló akadt rengeteg: hangulatos utcarészlet, kamrás lyukpince, patinás vagy ép, szépen felújított présház, beomlott gádor, pántolt ajtó, kovácsoltvas zár, omladozó oromzat, vénséges diófa, aszalódó szőlőfürt, régi prés, kerekes kút, löszmélyút, kőkereszt. Csak szem és szív kellett hozzá.

A kertek mellett elsétálva nem tudtuk megmondani, hogy milyen szőlőt láttunk, de az itteni borászok szerint a kékfrankos, a zweigelt, a cabernet sauvignon, a karát, a cserszegi fűszeres, a rajnai rizling, a pinot blanc, a kadarka, az olaszrizling, a zöld veltelini adta borok hordozzák e táj jellegzetességeit és a borászok hozzáértését. S ha elkél némi biztatás, íme egy helyi mondás, egy pincefelirat: „Bort iszik Árpád ivadéka, a vizet meg igya meg a béka!”

2 / 13

Fotó: Németh Imre

Hogy az itteni borok nem a leghíresebbek? Egy jóízű beszélgetéstől minden bor jobbá vállik a pincében. S talán az ember is. Érdemes megpróbálni!