Hosszúlépés

Élmények az országon innen és túl - a Turista Magazin szerkesztőségi blogja

Szöveg és fotó:
2020. szeptember 28.

Budai határjárás nem várt extrákkal

Panorámás kopár tisztások, szép tölgyerdők, háborítatlan sziklataréjos hegyoldalak, továbbá turistaáradattól és kiépített infrastruktúrától mentes környezet. Mindezt egy Budai-hegységben tett túrán is átélhetjük, hiszen e táj a kliséin túl is tartogat élményeket, ráadásul nem is akármilyeneket.

Mintha nem is a budai hegyekben lennénk – ez volt az első gondolatom már a Budajenő feletti hegyoldalban megtett első kilométeren, pedig ezen a szakaszon még nem is tapasztaltam azt a sokszínűséget és egyediséget, ami a hegység északnyugati vidéke tartogatott számomra. Korábban még nem jártam erre, és ez alkalommal is csak a társaság vett rá, hogy felfedezzem az ismertnek hitt Budai-hegység ezen részét. Ugyan, mit szalasztottam el, mit nem láttam még ezen a környéken ez idáig, hogy most sátorral a hátamon indulok a budai hegyekbe? Volt bennem némi kétely az indulás előtt, de úgy voltam vele, hogy a tábortüzes szabad ég alatt alvás, a társaság és a fotón mutatott festőien szép panorámás táborhelyünk már önmagában megéri, hogy kimozduljak, s ha igaz, amit túratársam állít a környék hegyeiről, akkor tényleg csak nyerni fogok a dolgon.

A fehér háromszög
Ez a számomra fehér folt a Telki, Nagykovácsi, Tinnye településekkel háromszögelt terület volt. Talán mert ez a rész a Budai-hegység turistatérképéről is lelóg, talán mert általában a fővárostól minél távolabbi úti célt keresek, de tény, hogy korábban semmi figyelmet sem szenteltem ennek az igazán egyedi vidéknek.

Mediterrán tájakat idéző sziklaormos hegyoldalak, fantasztikus panorámák, egy szuper táborhely és egy történelmet sejtető magaslat, ahonnan a Budai-hegység egy kevésbé ismert, de annál csodálatosabb kilátását élvezhetjük északi irányba.

Elsőként a Budajenőtől keletre fekvő Vasvári-erdőbe vetettük be magunk – ahová az Öreg tölgy tanösvény zöld jelzései is vezetnek –, majd a 434 méteres Zsír-hegyet és a vele nem csupán névrokonságban álló Zsíros-hegyet (452 m) másztuk meg, hogy a főváros környéki erdőkre nem jellemző hangulatú tölgyerdőben elmerülhessünk a nyugalmat árasztó atmoszférában. Jelzetlen erdészeti utakon és vadcsapásokon is haladtunk reménykedve, hogy már ezeken a magaslatokon is fellelünk egy-két titkos panorámapontot, de ezeken a hegyoldalakon a sűrű növényzet még nem engedett kitekintést.

Utunk során a meredek partfalakkal körbevett Bükk- és a Cseresznyés-völgy is más tájak hangulatát idézte, és még ha nem is vadregényes vidékről beszélünk, mindenképpen látványos és részleteiben már-már érintetlen természeti közeget tapasztalhattunk. A helynevek errefelé igen árulkodók, de van egy erdőrész, ami még az évszázados múltat idéző német nevén van feltüntetve a térképen: Kronherschafts Wald (koronázási erdő). Valami oknál fogva ezt a földrajzi nevet elkerülte a 19. század második felében jellemző tükörfordítás, illetve az átkeresztelés, amitől csak még misztikusabb, miért is hívják így ezt a területet.

A helynevek magukért beszélnek

A jelzetlen ösvényekről ráfordultunk a sárga turistaútra, ami Nagykovácsit és Perbált köti össze a hegygerincen álló régi határkövek mentén. Ezt az utat Fehér-, vagy Római-útnak is nevezik, ami két dologra is utal: az egyik a kikoptatott, köves és murvás út színére, még pontosabban a meszes kőzet jelenlétére, a másik pedig arra a tényre, hogy itt már római időkben is út vezetett. Nem is értem, miért nem jártam erre korábban, a kilátás már ezen az útszakaszon is kimondottan megkapó volt.

Az igazán lenyűgöző panorámák viszont még hátra voltak, és ezt a tudnivalót útitársam több alkalommal is nyomatékosította, nehogy azt gondoljam, hogy csak ennyiről volt szó, amikor reklámozta nekem ezt a környéket. Számomra már az eddig látottak is tetszettek, mondhatni új dimenzióba helyezték a Buda-hegységet, de ami igaz, az igaz, az élmények java, illetve a katarzis még valóban hátra volt.

Egy igazi budai kuriózum
Perbál felé haladva, északnyugati irányban lefordultunk a sárga jelzésről, és egy benőtt ösvényen némi kaptatóval felkapaszkodtunk a Budai-hegység legnyugatibb csúcsára, a mindössze 341 méter magas, de igen meredek oldalakkal bíró Zajnát-tetőre. Alig hittem a szememnek, amikor a hegycsúcs panorámájában egy merőben új szögből szemlélhettem az egyébként jól ismert Pilis hegyeit, a Gerecse vonulatát, az elterülő Zsámbéki-medence, valamint a budai hegyek egy részét, ráadásul mindezt egy képbe foglalva. Oly régóta járok-kelek kishazánkban bakancsos turistának nevezve magam, hogy kicsit szégyeltem is, amiért eleddig nem ismertem ezt a csodás kilátópontot, amelynek perspektívája valóban látványos módon tárja elénk a fővárostól északra és nyugatra fekvő vidéket. A Zajnát-tető egyébként nem csupán a kilátása miatt páratlan hely. Feltételezések szerint itt állt egykoron a 13. században épült Aynard vára, bár a szondázó ásatások ezt nem erősítették meg.

Nyom nélkül eltűnt erősség – Aynard vára

A feltételezések szerint 1200 körül épülhetett a mai Zajnát-hegyen a fa-föld szerkezetű sáncvár, amit Miklós fia Aynárd épített. Az Aynard család a 12. században került Dél-Franciaországból Magyarországra, akik III. Bélától kapták meg egyebek között Tinnyét és környékét. Aynard várát a népnyelv változtathatta Zajnát várára, majd így jöhetett létre a Zajnát-tető helynév is. Az erődítmény valószínűleg a 15. században, a környékbeli uraságok belharcában pusztulhatott el, köveit pedig a helyiek elhordták építőanyagnak. Aynard nevét őrzi északabbra a Piliscsaba melletti Zajnát-hegyek is, melyek nem összekeverendők a Zajnát-tetővel, lévén hogy az előbbi a Pilis hegységhez tartozik, utóbbi pedig a Budai-hegyekhez.

Jól járható, de turistajelzés nélküli úton benéztünk a Mária-völgybe, ami feltehetőleg az itt álló Mária-szobor után kaphatta nevét, és ahol két felhagyott dolomitkőfejtőt is látni. Innen, változatos faállományú erdőben a szintén árulkodó nevű és meredek hegyoldalú Meszes-hegyre emelkedtünk fel, hogy jellegzetes, kereszttel koronázott tetejéről egy újabb fantasztikus panorámát élvezhessünk.

A kopasz és meglehetősen szeles hegytetőn bámulatos körpanoráma fogadott, és ismételten csak azt a kérdést tudtam feltenni magamnak: miért nem jártam még erre idáig? Teljesen a hatása alá kerültem a minket körülvevő tágas térnek, ahol a hegytetőn leheveredve legalább fél órán keresztül élveztük a zavartalan kilátást.

Köröttünk a Budai-hegyek nyugati őrszemeinek meredeken leszaladó gerincélei tarkítják a tájat, alattunk a Zsámbéki-medence pompás laposa, a távolban a tornyosuló Gerecse, a Vértes elnyúló platója és a sík tájból kimagasló Velencei-hegység vonulata látszik.

A látvány tényleg megkapó, főleg annak, aki először jár itt, és nem is számított arra, hogy milyen fantasztikus panorámával bír ez az alig 380 méteres dolomitkúp. Ráadásul a Meszes-hegy különlegessége nem merül ki a csodás panorámában. Kopár dolomitsziklagyepén különleges növényeket pillanthatunk meg, köztük az egyik legszembetűnőbb az árvalányhaj, de évszaktól függően apróbb ritkaságokat is láthatunk.

A Budai Tájvédelmi Körzetben járunk

A változatos alapkőzetű triász kori dolomit- és mészkőfelszíneken számos csak erre a tájra jellemző és itt honos növényfaj fordul elő. Itt találhatjuk a budai imolát, a budai berkenyét vagy éppen a budai nyúlfarkfüvet. A déli napos oldalakon, melyek gyorsan felmelegednek, gazdag élővilágú nyílt sziklafüves gyeptársulások fordulnak elő. Itt él többek között a magyar gurgolya, a magyar méreggyilok és a fehérlő István király-szegfű. A környék állatvilága is rendkívül gazdag, köszönhetően a táj tagoltságának, változatos biotópoknak. A budai táj több részétől eltérően itt sokkal több madár- és rovarfaj talált háborítatlan otthonra, mint például a meredek sziklafalakat kedvelő holló vagy a sziklagyepeket kedvelő magyar tarsza.

Végighaladtunk a Meszes-hegy molyhos tölgyesekben vezető ösvényén, majd egy újabb, sziklapárkányos kilátóponthoz érkeztünk. Ez a hegy déli, meredek partfalú pereme, ahonnan kapaszkodós ereszkedéssel jutottunk le a Cseresznyés-völgybe. Innen szinte azonnal felhágtunk következő kilátópontunkra, a Bükkös-völgy feletti kis kopár magaslatra, ahol már kevesebb időt szántunk az egyébként pompás kilátás kiélvezésére, hiszen igen csak közel jártunk már a hasonló panorámával bíró táborhelyünkhez.

Az Ilona-laki pihenőnél
Bár a túránk hossza egyáltalán nem indokolta a kint alvást, az élmény és a hangulat fokozása miatt mi sátrazással koronáztuk meg ezt a felfedezésekkel teli napot. Kint aludni a szabadban számunkra természetes dolog, és ha van rá apropó, rögtön élünk is a lehetőséggel. Az Ilona-laknak nevezett, térképen is feltüntetett kis erdészház panorámás padokkal ellátott idillje pedig tökéletes volt az ilyesfajta kikapcsolódáshoz, aminek roppant látványos helyszíne – hála a túratársamnak – a budai táj újabb izgalmas színfoltját tárta fel előttem.

A hegygerincen és feketefenyvesben álló kis erdei lak környezete több szempontból is tökéletes a pihenéshez. Jelzett út ide nem vezet, így kevesebb kiránduló jár erre, nyugatra néző lejtőjén pedig csodás kilátás tárul elénk a Zsámbéki-medence hegyvonulatokkal körbezárt síkjára és a mindezt megfestő lemenő nap izzó korongjára. Az erre néző kényelmes padokon hátra dőlve gyorsan elszaladt az idő, és kisvártatva felragyogtak a távoli települések fényei, majd ránk ereszkedett a holdsarlóval díszített csillagos ég.

Az éjszakai lágy szélben suhogó fenyvesek hangulatához semmi sem fogható. Főleg ha a sötétben pislákoló tábortűz mellet van kivel megosztani az élményt. Ha pedig még egy üveg bor is előkerül, csak tökéletesedik ez a kép, és az éjszaka még gyorsabban telik, ahogy sztorizás közben az egyik történet követi a másikat.

Másnap már csak Perbál volt az úti cél, befejezve a terepezést a hegyek közül kivezető sárga úton, de az egyre laposabb, szántóföldekkel tagolt tájban is lenyűgöző látványban volt részem. Az előző nap bejárt panorámás dolomitkúpok hegylábai, különösen a Meszes-hegy látványos sziklagerinces szoknyája festői képet nyújtottak, méltó módon lezárva egy felfedezésekkel teli és látványos túraélményt, amit számomra különös módon a Budai-hegységben élhettem át, pedig innen már aligha számítottam bármilyen meglepetésre. A tanulság az, hogy mindig van új a nap alatt, ismertnek hitt tájon is érdemes jobban szétnézni.



Mi is újra gyerekek lettünk a Gyadai Tanösvényen

Mi is újra gyerekek lettünk a Gyadai Tanösvényen

2020.10.02.

A Naszály északi lábánál kialakított körtúra főleg akkor tökéletes választás, ha gyerekkel vágsz neki, de egy kellemes ősz eleji séta helyszíneként sem utolsó. Szakadék felett átívelő függőhídon lépdeltünk és hosszú pallósoron vesztünk bele a sűrű erdőbe.

→ Tovább