Azt már az elején leszögezhetjük, hogy ilyen koncentrációban rettentő ritkán találkozhatunk az állat- és növényvilág értékes és érdekes képviselőivel, és ez már csak azért is nagyon meglepő, mert a 218 hektáros Sóstó-Homokbánya Természetvédelmi Terület Székesfehérvár legbelsejében bújik meg, szorosan körülveszik az utcák, közvetlenül a tó partján pedig a város jókora fociarénája magasodik.

Ha innen indítjuk a túránkat, hangolódásképpen benézhetünk a látogatóközpontba, ami az épületmonstrumban kapott helyet. Itt megismerhetjük a terület gazdag élővilágát, aztán a tanösvényen szépen gyűjtögethetjük a pipákat a képzeletbeli listánkon azok mellett, amelyekkel élőben is találkozunk (spoiler alert: lesznek páran!). Meg lehet közelíteni a tanösvényt a Keleti és a Nyugati kapun keresztül is. Mi utóbbitól indultunk, ahol egy tájékoztató tábla ismerteti a területen élő leggyakoribb állatfajokat a négyfoltos acsától a vöröshasú unkáig.

Itt még nagyon közel haladunk a stadion területéhez, így a fűnyírótraktor és a fociedzés kurjantgatásai is áthallatszanak, ennek ellenére első állomásunkon, a búbosvöcsök-lesben kapásból meggyőződhetünk róla, hogy ez a madarakat a legkevésbé sem érdekli. Az említett faj mellett sirályok is feltűnnek, meg persze ott terül el előttünk a tó nyugalmas, enyhe széltől fodrozódó vize a nádassal-gyékényessel és a tükröződő felhőkkel. Ami a búbos vöcsköket illeti, különösen jó dolguk lehet itt, mert halakban, kétéltűekben, ízeltlábúakban bővelkedik a környék. Ezek a madarak általában a víz alá bukva szerzik meg a táplálékot, és akár egy percet is kibírnak levegő nélkül – derül ki a tanösvény táblájáról. Októberig még számíthatunk a vöcskök jelenlétére, azután melegebb tájak felé veszik az irányt, és csak február végén érkeznek vissza.

Barátunk, a lápi póc

Hamarosan a fő attrakció, egy cölöpsétány kerül elénk, ahonnan levegőző halak tömegeit figyelhetjük meg testközelből. A délelőtti, kevésbé forró órák kapóra jönnek a compóknak, csukáknak és aranykárászoknak, de állítólag védett lápi póc is él a vízben. Vele ugyan most nem találkozunk, ám egy információs tábláról kiderül, hogy rendkívül intelligens állat. A szöveg egyenesen azt állítja, hogy a lápi póc nem kevesebbre képes, mint felismerni a gazdáját, de hogy ez mégis miben nyilvánulhat meg és hogyan fedezték fel, arról nem szól a fáma. Kis utánajárással kiderül, hogy az érdekes tényt Herman Ottó jegyezte le, és megfigyelését arra alapozza, hogy a lápi pócot fogságban kézből lehet etetni. Érdekes, mindenesetre aki haverkodott már lápi póccal, mindenképpen dobjon egy mailt a szerkesztőségnek.

A tanösvény egyik legérdekesebb építménye a Kócsag-torony, ahonnan a magyar természetvédelem címermadarát lehet megfigyelni, ahogy kecsesen álldogál a tó szélén – és tényleg látjuk, nem is egy, hanem rögtön két példányban. Sóstón általában vörös gémekkel és bakcsókkal bandázik. Az itteni költőfajok száma egyébként eléri a százat, él itt többek között szárcsa, vízityúk, danka- és szerecsensirály, valamint gólyatöcs is.

Tavirózsa-idill

Nem ismerem annyira Fehérvárt, de meg merném kockáztatni, hogy a város egyik legromantikusabb randihelyszíne lehet a Sóstó tavirózsás sétánya, ahol – jókor jöttünk – éppen most virít tömegével a szóban forgó növény

Találkozunk egy inges-nyakkendős férfival, aki lelkesen fotózza a vízinövényeket. Említi, hogy évek óta rendszeresen jár ide, de idén lát először sárga színű virágot. Különös, de a rengeteg fehér és rózsaszín között valóban csak ez az egy sárgállik, és a béka is ezt szúrta ki magának, valószínűleg éppen annyira nem tudja mire vélni a dolgot, mint az öltönynadrágos fickó.

A tavirózsás mellett nagy fapavilont találunk jó sok ülőhellyel, akár egy nagyobb társasági összejövetelt is el tudok itt képzelni. Szimpatikus húzás, hogy a tanösvény megálmodói felhívják a figyelmet a vízimadarak etetésének veszélyeire, ami sajnos még mindig nincs benne a köztudatban. Csak röviden: a madarak a hosszú ideig tartó, egyoldalú étkezéstől megbetegedhetnek, az etetés kikapcsolhatja a vonulási viselkedést, így a téli megfagyás lehetőségét fokozza, de növeli a zsúfoltságot és az agressziót is a madarak között, emellett szennyezi a környezetet és elősegítheti a betegségek, például a madárinfluenza terjedését.

A közelben egy másik táblán olvashatunk a „sóstói rekorderekről”, az egyik a már említett lápi póc, ami szinte minden egyes tagját külön tudja mozgatni, így bárhogyan képes úszni, a másik pedig a közönséges rence, ami „húsevő” növény, és állítólag 600 g-s gyorsulással képes beszippantani a zsákmányát. Összehasonlításképp: 8 g-nél még a legtökösebb asztronauták is elveszítik az eszméletüket.

Lőtérből madárparadicsom

A Gáspár Attila-réten szöcskék és gyíkok sokasága szökdel vagy éppen rohangál a lábunk nyomán. A kisebbeket itt játszótér várja: be lehet mászni egy pók hálójába, játéklabirintusban és egy fa mászókaszerűségen lehet levezetni a fölös energiákat. Ami a névadást illeti, a fehérvári természetvédő tűzoltónak sokat köszönhet Sóstó, hiszen ő kezdeményezte anno a védetté nyilvánítását. Ma a 218 hektárból 121 országosan védett, a többi pedig helyi oltalom alatt áll.

Eltávolodunk a tavaktól, és következik a vesztőhely és az egykori katonai lőtér területe. Ez utóbbinak ma a gyurgyalagok és a partifecskék örülhetnek, mert a hajdani golyófogó dombok pazar lakhelyet biztosítanak nekik. Megfigyelni természetesen csak távolról lehet őket, illetve lehetne, ha épp otthon tartózkodnának, de úgy tűnik, most más dolguk van, ugyanis egyetlen kósza madarat sem látunk a környéken – ami a Sóstón egyedül itt fordul elő. Elolvassuk a gyurgyalagokról szóló tájékoztatót, majd a kiszáradó láprétek felé vesszük az irányt, és megismerkedünk a szukcesszióval, a növénytársulások átalakulásával.

Visszaérve a tóhoz még egy bíbiclesbe is benézhetünk, majd a kilátótorony felé vesszük az irányt. Előre leszögezem: aki tériszonyos, az nem feltétlenül fogja magát jól érezni odafent.

A panoráma egyébként szuper, és információs táblákból itt sincs hiány: nem elég, hogy az Őrhalmi-szőlők városrészről és a Basa-árokról tájékozódhatunk, még a szennyvíztelepet és a panelrengeteget is megemlítik, hiszen fentről ezek is láthatóak, ahogy természetesen a stadion és a hozzá tartozó kültéri gyakorlópályák.

A tekintetem végigfut a tavon és Székesfehérvár közeli házain, majd kicsit tétova léptekkel a lépcsőhöz indulok. Felhallatszik a gyerekzsivaj és a futballozó felnőttek hangja, ami különös kettősséget alkot itt a természettel. Nem tudom, hogy ez jó dolog-e, abban azonban biztos vagyok, hogy ha a városban laknék, díjaznám, hogy a vadon csak egy karnyújtásnyira van.

A cikk először 2023 augusztusában jelent meg.