Csévharaszti csodák: természetjáró-paradicsom az Alföld peremén
A hazai átlaghoz képest sokat túrázom, de ritkán tapasztaltam azt a forgalmat a turistautakon, amit december első hétvégéjén, tavaszias időben a Csévharaszttól délre eső homokos földutakon: a húsz kilométer alatt két lovas, öt futó, hat bringás és tíz-egynéhány bakancsos túrázó, illetve sajnos három crossmotoros jött szembe. Nem az Országos Kéken, hanem egy alföldi erdőségben.
Kispestről autóval bő harminc perc alatt a helyszínen voltunk, ami számunkra a továbbiakban is erősen növeli a túraterület ázsióját. Gépkocsinkat Csévharaszt határában parkoltuk le, a falu szélén lévő erdészeti pihenőnél (Pótharaszti sétaredő). A csinos, kulturált és sok szolgáltatást nyújtó turistaközpont legszebb része az a monumentális fafaragás, amely a csodaszarvas legendájának állít emléket. Aki piknikelni akar, az itt akár egy egész napot eltölthet: a több mint százéves erdőőri lakon kívül (múzeum) erdei játszótér, fedett esőbeálló és kemence, három szabadtéri tűzrakóhely, asztalok, pihenőpadok, pottyantós wc, parkoló, három ismeretterjesztő tábla, három sétakör (tanösvény), illetve több közeli jelzett turistaút segíti a szabadidő tartalmas eltöltését.
Az erdei pihenőhely megközelíthető autóval és gyalog Csévharasztról (pár száz méter), gyalogosan Vasadról, Újhartyán és Inárcs felől.
Innen indulhatnak szanaszéjjel a kirándulók, a túrázók, a tanösvényekkel ismerkedők, a gombászok, a geocachingesek, a kocogók, a terepfutók, a bringások, a kutyasétáltatók.
Meglepően sűrű errefelé a jelzett utak hálózata: itt kanyarog a P, Z és S sáv, és van három rövidebb sétakör is. (Tölgyes 650 m, Buckás 2200 m, Erdész 2600 m.) Ezek a terület jellegzetes részein vezetnek át, mellettük ismertető táblák és pihenők találhatóak, melyek a terület egykori és mai értékeiről mesélnek, legyen az betyár, templomrom, elfeledett puszta, mostani botanikai vagy zoológiai érték, avagy híres tudós, illetve erdész.
A térség Nagykőrös birtoka, állattartóinak legelője volt Pótharaszt puszta néven. A pár száz évvel ezelőtt még félsivataghoz hasonlítható homokbuckás tájon az időnként mozgó homok volt az úr. Ennek emlékét őrzik a korabeli beszédes helyrajzi nevek, mint például: „sippedő, reppenő, megállj, kárdomb, mozgótelkek, ne menj, illants, szemrontó”. 1827-ben kezdték meg a táj fásítását Balla Károly polihisztor akadémikus vezetésével. Ő Pótharaszt puszta bérlője volt, akinek az egyik közeli buckatetőn áll jelenleg is a síremléke a piros jelzésű Buckás-sétakör mentén, négy vadkörtefa őrizetében.
Az egykori sívóhomokos puszta és a sajnos kitermelt homokpusztai tölgyesek helyén mára döntően a szorgalmas erdészek által ültetett erdők diszlenek. A döntően nyár-, akác-, erdei- és fekete fenyő erdőtagok mellett időnként tölgyek, nyírek, ritkán bálványfák alkotnak ligeteket. A „pusztából erdőség lett, de a táj még mindig csipkerózsika álmát alussza, csak elszánt gyalogos turisták tudják felfedezni” – írta egy ismertető anno.
A térség igazi csodája, értéke az országos jelentőségű Csévharaszti Borókás Természetvédelmi Terület, ahol a kiskunsági homokbuckás táj legészakibb része mutatja meg ősi arcát. Az értékes ökoszisztéma, a 129 hektárnyi terület a védettséget 1940-ben kapta meg, így hazánk legrégebbi védett területei közé tartozik. Itt az egykori Ős-Duna által lerakott hordalékból a szél homokbuckák sokaságát építette, amelyek napjainkban egy csodálatos homoki erdőssztyeppnek, azaz borókás-fehérnyaras, illetve homoki gyeptársulásnak nyújtanak élőhelyet, ami majdnem olyan, mint ismertebb, nagyobb területű társa, a bugaci- vagy tatárszentgyörgyi ősborókás. Ráadásul ez utóbbiak leégése után még fontosabb lett az itteni „ép” védett természeti terület.
Az egykori Buckás-erdő igazi kincseket rejt: tartós szegfűt (régi nevén pótharaszti szegfű), kései szegfűt, báránypirosítót, csikófarkat, homoki nőszirmot, homoki árvalányhajat, egybibés galagonyát, borókát, fehér nyarat, kocsánytalan és molyhos tölgyet, ill. ezek hibridjeit. Az itteni állatvilágot is több értékes, ritka fajt jellemzi. Ezek közül feltétlen megemlítendő a kis őrgébics, a tövisszúró gébics, a lappantyú és a szalakóta, a sokféle futrinka és a hangyaleső. A rejtélyes hangulatú buckasorok tájképi, földtani értékei is egyediek, jelentősek. Szerencsénkre két jelzett turistaút is betekintést enged e szépségek birodalmába, a sárga és a Pest megyei piros sáv egyaránt lehetőséget ad a homokvidék ősi, szinte természetes állapotának megtekintéséhez.
Mi a pótharaszti sétaredő turistaközponttól a piros rom jelen indultunk délnek gyalogosan a turistaúton. A környezet gyorsan változott. Akácos után fekete fenyves, nyárfa ültevények után kocsánytalan tölgyek csoportja, majd sűrű fagyal, kökény és galagonya cserjés váltakozott. Közben kisebb-nagyobb rétek színesítették az utunkat. Sőt, a Dunavölgyi-főcsatorna egyik ágát is érintettük.
Úgy öt kilométer után egy szántóföld közepén lévő homokhalmon sejtelmes akácfa-liget őrizte a pótharaszti pusztatemplomot, pontosabban annak mementóként fennmaradt körablakos nyugati falát. Itt illett fejet hajtani a múltnak, az egykori Árpád-kori alapokra épült kis templom szívós romjainak, és a mellette megbújó 20. századi temető fejfáinak. Meghatóan üzent számunkra az egykor itt élő-haló őseink múltja.
Tovább indulva északkeletnek a Z sávon szép, hangulatos rétek és gondosan művelt, ültetett erdők között haladt utunk. (A másik irányba, Újlengyel felé pár óra múltán az ország közepére, Pusztavacsra értünk volna.) Helyenként muszáj volt lassítanunk, elmélkednünk; öreg kocsányos tölgyek csoportjai idézték a múltat. Amint elhaladtunk a közeli egykori szovjet titkos bázis mentén, az északnyugatnak tartó ösvényt egyszer csak keresztezte a Csévharasztról jövő és Inárcsnak, majd tovább, Ócsának tartó S sáv. Mi jobbra, a Farkasordító felé vettük az irányt, ahol a hatalmas rét sarkában megbújó, jó állapotú pihenőhelyen „tarisznyából” megebédeltünk.
Asztalok, padok, tűzrakóhely, erdei tanterem, és két komfortos menedékházikó 3-3 „ággyal” várta itt vendégeit. Ritka kulturált és jó állapotú pihenő és éjszakázó hely ez! Félórán belül már a következő erdei pihenőnél voltunk a Forrásréten. Vízfakadást ugyan nem, de szépen ki- és megépített pihenőt itt is találtunk. Ez akkor is igaz, ha e réten nincs bivakházikó. Innentől tovább haladva azért szűkebben kellett mérni a dicséreteket, mert bár a táj továbbra is csodálatos volt, de a jelzésekre, illetve hiányukra, elhelyezésükre nagyon kellett figyelni. Errefelé nem ártott bizony némi tapasztalat, estleg nyomolvasó indián vér. Csak a „Hazai nyáras”, s még inkább a „Borókás kereszteződés” táblától állt végre vissza a jelzések elvárt rendje. Innen már szinte „vakon” követtük a S sávot a pótharaszti sétaerdő parkolójáig. Azaz mégsem vakon. Érdekes volt megtapasztalni a bal kézre eső Buckás-erdő, azaz a Borókás Természetvédelmi Terület tájképi szépségét, vadságát, illetve a jobb oldali erdőültetvények látványának rendjét, egyhangúságát.
Szajkóval, nagy fakopánccsal, fenyves cinegével és fekete rigóval is többször találkoztunk. Egerészölyvet, őzet és dámszarvast is riasztottunk, és gyakran láttuk a vaddisznók éjszakai turkálásának nyomait, és sok vadváltót is kereszteztünk.
A terület gombászatra is jó hely lehet: tavasszal akácpereszkét, nyáron őzlábgombát, ősszel fenyőpereszkét, illetve barna és lila pereszkét lelhetünk. Gyalogtúránk egy kb. 18 km-es kör volt igencsak változatos erdős, alföldi környezetben.
csévharaszt / pótharaszti sétaerdő / Csévharaszti Borókás Természetvédelmi Terület / pótharaszt puszta / buckás-erdő / alföld
Siófoktól a Piroson, betyárok nyomán
2024.04.24.Sajnos napközben jó párszor eláztunk a hideg, télvégi esőben, de így is teljesítettük a Dél-Dunántúli Piros túramozgalom több mint 24 kilométerét Külső-Somogy dombjai között.
→ Tovább
A Pilis déli kilátópontjai
2024.04.19.Ha már unjuk a Pilis-tetőt, de könnyű elérhetősége miatt mégis erre esne a választásunk, ne a Két-bükkfa-nyereg felől, hanem Pilisszántó felől közelítsük meg. A déli lejtő látványos kilátópontjait tartalmas túrává fűzhetjük fel.
→ Tovább
110 éve épült az ország legszebb panorámájú turistaháza, a Vaskapu menedékház
2024.04.19.Pazar kilátás, remek ételek, történelmi időket idéző, viharvert falak és madárcsicsergős természeti környezet várja azokat a kirándulókat akik fellátogatnak az Esztergom határában emelkedő Vaskapu-hegy ékkövéhez, az idén 110 éves Brilli Gyula Menedékházhoz. Az 1914-ben épült turistaotthon gyalogosan, kerékpárral, de akár autóval is jól megközelíthető.
→ Tovább
