Az Alföld természeti képe – jórészt az ember hatására – rengeteget változott, mára kultúrtáj lett az anno vízjárta területekkel, erdős sztyeppel leírható vidék. Az egykor Belső-Ázsiától a Kárpát medencéig tartó nyolcezer kilométer széles erdőssztyepp növényzeti zóna mára szinte teljesen eltűnt. Ennek több oka is van hazánkban: a talajvízszint jelentős alászállása, a túltartott vadállomány, az erdőirtás és főleg az alföldi fásítás tarvágásos-ültetvényes módszere.

1 / 8

Fotó: Németh Imre

Kapcsolódó cikkek

Kőszegi óriások nyomába eredtünk

Tovább

Kozmáry-kilátó – Mátrafüred különleges építménye

Tovább

A Pálfája-erdő az egykori homokpusztai tölgyeseknek eléggé leromlott, de mégis csodálható, szép maradéka. A pusztai tölgyesek ezért napjainkra nem csak a legritkább, de a legveszélyeztetettebb erdőtípusok közé tartoznak. Ráadásul két eltérő arcuk van: a mélyebb, üdébb részeken gyöngyvirágos, míg a szárazabb „magaslatokon” pusztai tölgyes fejlődött ki. Így az erdők és a gyepek élővilága is megjelenik, innen az igen jelentős sokfélesége (diverzitása) az itteni élővilágnak.

2 / 8

Fotó: Németh Imre

Ha felfedezőútra indulunk a kirándulóerdőben, akkor ebben két kijelölt út, tanösvény is segít, egy gyalogos és egy kerékpáros. A parkolónál játszótér, asztalok és padok fogadnak a gyönyörű tisztáson. Ennek az egyik sarkában bedeszkázott faépület, az egykori Aréna, melyben vidám táncmulatságok is zajlottak még nemrég.

A kocsányos tölgy a pusztai tölgyesek jellemző faja, de társul vele a szürke és fehér nyár, a mezei szil és a mezei juhar, illetve a vadkörte is.

3 / 8

Fotó: Németh Imre

A napfényben gazdag tölgyerdő cserjeszintje is gazdag: kökény, egybibés galagonya, fagyal, csíkos kecskerágó, fekete bodza, hamvas szederbokrok díszlenek mindenfelé. A ligetes erdő kisebb-nagyobb tisztásain homoki gyep növényzete tarkállik: a tartós szegfű vagy a homoki nőszirom, a homoki kikerics, a fekete kökörcsin, a homoki cickafark, a hegyi gamandor és a homoki árvalányhaj.

Az erdőben feltűnően sok a holtfa, amelyek az idősebb homoki tölgyesek fontos élőhelyei. Ezekben a száradó, illetve korhadó fákban fejlődik ki az orrszarvú bogár, a szarvasbogár, a nagy hőscincér és a pompás virágbogár lárvája. A száraz fatörzsekben gyakran fészkel a félelmetesen szép, kék fadongó. Láttunk őzet, illetve vaddisznótúrásokat, de él itt még nyest, pele és denevér is. Azért főleg a madarászok járják e tájat: szalakóta, búbos banka, harkályok laknak és táplálkoznak itt.

6 / 8

Fotó: Németh Imre

Ez az erdő még úgy is gyönyörű, hogy jelentős része „fertőzött” idegenhonos özönnövények révén: fehér akác, nyugati ostorfa, kései meggy, zöld juhar, gyalogakác, selyemkóró, alkörmös gócok bújnak meg sokfelé, visszaszorítva az őshonos fajokat.

A tölgyesekre jellemzően a gombák világa is sokszínű. Nemcsak a holtfák lebontásában szerepet játszó fajok, de esők után a kalapos gombák is nagy számban díszítik az erdő, mező talaját.

7 / 8

Fotó: Németh Imre

Láthattuk, bármerre indulunk, csodák várnak. Ha valaki alaposabb elmélyülésre vágyik a ritkaszép (így igaz, ritka és szép!) pusztai tölgyesek világában, azt várja a Nagykőrös és Csemő közti Csókás- és Nagy-erdő, illetve a kissé távolabbi Buckás-erdő Csévharaszt határában. A Nagykőröst Csemővel összekötő, sajátos vezetésű zöld sáv (és kereszt) segít a Csókás-erdő vidékének megismerésében. És ez a sok szépség Budapesttől alig egy órányira található.