Kéktúra blog

Barangolás a legendás kék jelzésen

Mátraházától Sirokig

Papp Géza 2019.10.15.

Az ország legmagasabban fekvő kávézója, utána gyönyörű kilátás újra, és a hosszú út végén a siroki vár. Mi kell még a boldogsághoz?

Mátraházán az edzőtáborban aludtam, majd reggeliztem - pompás körülmények között. Innen a Kékestetőre vezető aszfaltúton indultam felfelé, egy idő után a szalagkorlát végénél balra kitérve. A Kék a sárga kereszttel indul, de utóbbi egy kilométer után kitér balra, a Kék pedig a sípályán kaptat fel a tévétoronyhoz.

 


Fent általában 9-kor nyitnak a vendéglátóhelyek, árusok, de az északi pályánál levő nagyobb faház már korábban is nyitva volt. Bélyegzéshez le kell sétálni a szanatórium felé, a kis porta házikónál van a bélyegző, de 2019 nyarán a Tető étterem bejáratánál is elhelyeztek egy 0-24 órában hozzáférhet bélyegzőt.

 


A csúcsot a jól ismert, nemzeti színekre festett kő jelzi. A közelében van egy szomorúbb hely is: itt emlékeznek meg a környékbeli sok-sok, fiatalon elhunyt motorosra (augusztus utolsó szombatján 13 órakor). Az északi sípályáról szép kilátás nyílik, a tetején terasz is van.

 

 


A tévétoronyban valahogy még sosem jártam, pedig Kékestetőn sokszor megfordultam már. Így most oda is felmentem. Van lift és mosdó is. A harmadik emeleten nyitott terasz van, a másodikon pedig egy üvegezett szint büfével.

 

 


Egy tipp: vizet vegyél magadhoz bőven még Kékestetőn, mert Sirokig egyik forrásból, kútból sem fogsz vízhez jutni. (Frissítés: A Mátraháza és Kékestető közötti útvonal 2019 júliusában megváltozott, már nem a sípályán kell felmenni/lemenni, hanem az autós aszfaltút másik oldalán, egy patak partját is érintve.)


Az északi sípályára lenézve jobb kéz felé, a faház oldalában indul egy kis ösvény, erre folytatódik az út. Innen még egyszer vissza lehetett nézni a toronyra, aztán sziklák, kövek között ereszkedtem le. Egy romos épületegyüttes, az egykori Rákosi-villa, és mellette egy ma is működő meteorológiai állomás rövid kitérője után számos helyen volt szép kilátás. A Sötét-Lápa-nyeregnél a kék kereszt ágazott ki, majd egy fél kilométerrel arrébb az Erzsébet-szikla fakeresztje következett.

 

 


Szintén igazán szép kilátás nyílt a Sas-kőnél, ahol emlékművet is emeltek. A Sas-kő Kékestetőtől mindössze két kilométerre, 899 méter magasságban található. Neve valószínűleg arra utal, hogy a hegység egykor sasokban és sólymokban gazdag terület volt. A csúcsán álló emlékművet az I. világháború turistahalottainak emlékére 1930-ban emeltette a Magyar Turista Szövetség.

 

 


A kék és a sárga közös szakaszán mentem tovább, helyenként a Mátra-bérc túra kék M jelzése is felbukkant - ez is Sirok felé tart. A Disznó-kőnél érdemes kitérni, és húsz lépésnyit lemászni a sziklák között, lentebbről, egy kiszáradt fánál csodaszép észak felé a kilátás. Ahol az ösvény kiér a fák közül, van még egy sziklás rét a Kis-Sas-kő oldalában, itt is felnéztem a sziklás oldalba.

 

 


Ezután hamarosan elköszönhettem a sárga jelzéstől, és fél kilométerrel arrébb leértem a Markazi-kapuhoz egy földútnál. Pár lépéssel odébb a zöld jelzés keresztezi az utat - itt nem a vízszintben maradó, széles úton kellett továbbmenni, hanem a felfelé induló kis ösvényen. A következő táblán már a Felső-Tarjánka felirat állt - innen szép kilátás nyílt az egykor Gagarinról elnevezett erőmű felé.

 

 


Ahol a Kék egy emelkedés, majd lejtés után végül leért egy fa pihenőépülethez, sátrakat pillantottam meg. Ez a hely a Felső-Tarjánka (Hármashatár) erdészház feletti bélyegzőhely. Ezután ismét emelkedésnek indult az út - emelkedős-lejtős szakaszokkal jött a Nagy-Szár-hegy 743 méteres csúcsa, majd a Cserepes-tető oldala. Innentől Sirokig úgy képzeld el az utat, mint egy hullámvasutat: a kék M gerinctúrával együtt egyszer meredeken fel, egyszer meredeken le.


A csúcsokról, hegyoldalakról remek a kilátás, de ha Mátraházáról indultál, ne hidd, hogy még nyitva fogod találni a siroki várat. Ami jó volt, hogy a siroki aszfaltútig szinte végig erdőben mehettem. Ami rossz, az a rengeteg csalán, az útra benőtt szúrós ágak. Hosszúnadrág kötelező.

 


Amikor a Cserepes-nyereg táblája után következő Selyem-tisztás táblák utáni emelkedőn jártam, kicsit beborult, de eső abból sem lett. Innen visszanézve még látszik Kékestető.

 

 

A következő hegyetetőn egy pici sáncvár sziklás árkát és térdig érő maradványait lehet megnézni az Oroszlánvár csúcson.

 


Nem nagy szám, mivel semmi érdemi falazat nem maradt fenn. Innen a térképen is jelzett nagyfeszültségű vezetékhez kellett lesétálni. A lenti kereszteződés a Domoszlói-kapu, itt a piros jelzés keresztezi a Kéket. Fentebb a recski kőbánya felé nyílt szép kilátás.

 

 


Kicsivel feljebb egy tornyos házikóra is rátaláltam, de zárva volt. A kék kör jelzésre nem tértem ki, mentem tovább az emelkedőn, idővel kerítés mellett haladva. A Szederjes-tetőn nincs kilátás, csak egy betonkocka felirata jelzi, hogy ez itt az. (Meg a kéktúrás tábla.) A sárga jelzéshez leérve megtaláltam a Jóidő-kút építményét is az út szélén, de a kút csontszáraz volt. Innen a kék és a sárga közös szakasza megy tovább, de a sárga hamarosan elkanyarodik - az Recskre visz be.


A következő kereszteződésnél, ahol OKT-s tábla is van, először balra kell kitérni, majd a lefelé tartó útra letérni a kék kör jelzésen - ez egy rövid séta a Remete-forráshoz. Sajnos a víz már a cső alatt bukkan ki, itt sem tudtam palackot tölteni, pedig némi kis víz csordogált azért kifelé, de a fene akart az avarból inni.

 


Az útra visszatérve és egy kopjafa mellett elhaladva folytatódott a Mátra-bérc-túrám. A Gazos-kő nevű sziklafal tetejéről csodaszép kilátás nyílt. Jobbra a siroki vár is látható már innen.

 

 

 

Ezután már csak egy-két tető, és ereszkedésnek indult az út. Többször is kereszteztem földutakat lefelé haladva. A Sólyom-kút nevű réten borzasztó állapotok fogadtak - embermagasságú gaz, ami már a kis faházikót is elnyelte. A kút vize itt sem vételezhető - a kút kutyaház-szerű forrásháza a rét túlsó oldalán van, a fák között.


Ezután kiértem a sűrű erdőből, és bokrosabb rész következett. Végül leértem az aszfaltútra (a régi mészégetőket nem találtam meg). A bezárt vasútvonal állomásán találtam rá a bélyegzőre. Onnan besétáltam Sirokra az aszfaltúton. A szállásom a Vár camping volt, kilátással a siroki várra.

Szöveg és fotók: Papp Géza - kektura.blog.hu

 

Az előző szakaszról itt olvashatsz.