Hosszúlépés

Élmények az országon innen és túl - a Turista Magazin szerkesztőségi blogja

Pilisi vándorlás

Turista Magazin 2016.07.21.

Még júniusban a Piliscsabai Természetjáró Egyesület új jelvényszerző túramozgalmat indított útjára Pilisi vándorlás címmel. Számomra nincs is annál jobb hívószó, mint a vándorlás. E szó hallatán - és a korábban megtett sok száz kilométernyi gyaloglás után - a szabadság, a kaland és a felfedezés fogalmai jutottak eszembe. Ha egyszer ráéreztünk az ilyesfajta túrázás ízére, utána már nem sokat hezitálunk. Amikor csak lehetőségünk nyílik, keressük az új utakat, a meghódítandó tájakat, az új kalandot.  

Sok természetjáróban felvetődhet a kérdés - és bevallom, elsőre nekem is ez jutott eszembe -, hogy mit tartogathat még számomra a Pilis és a Visegrádi-hegység, amelyeket gyerekkorom óta ismerek. Elővettem hát a térképet, és végigkísértem a Pilisi vándorlás 163 km-es útvonalát, bejelölve azokat a helyeket, ahol még nem jártam. És rá kellet döbbennem, hogy számos dolgot nem láttam és nem ismerek a Pilisből. Ettől a ténytől felcsigázva és a vándorok felfedezői kíváncsiságával vettem elő a hátizsákom, kötöttem be a túracipőm, és vettem magamhoz az igazolófüzetet és a pecsétpárnát, hogy nekivágjak egy újabb útnak.

 

Nincs is annál jobb hívószó, mint a vándorlás

 

Míg a túra kiindulópontja felé, Dorogra vonatoztam, több, Pilissel kapcsolatos érdekességet is olvastam egy régi útikalauzban és az interneten. A magányos gyaloglás meditatív élményén túl egyre jobban kezdett érdekelni a Pilis-térkép földrajzi neveinek eredete, a környék történelme. És bár megszámolni sem tudom, hányszor jártam már erre, az itt található barlangok többségéről mit sem tudtam. Ilyen például a Csévi-barlang a Basinán, ahova már az új térképem szerint (amelyet a túra igazolófüzete mellé adnak) jelzett turistaút visz fel. De még sorolhatnám az általam nem ismert helyeket. Elhatároztam, hogy kisebb kitérőket teszek a vándorlás nyomvonaláról azokra a részekre, ahol még nem jártam, és valami új élménnyel kecsegtetnek.

 

Kisebb kitérőket is érdemes tenni a megadott nyomvonalról


A dorogi vasútállomásra érkezve, a pecsételést követően, a Pilis nyugati lábánál már meg is kezdtem a Pilisi vándorlást. A nagy múltra visszatekintő Dorogot, a leginkább a szénbányászatról elhíresült várost, kertvárosán keresztül hagyjuk el délkeleti irányban. Minden település történelme érdekel, de ezúttal utam és gondolataim is a természet felé visznek, így nem foglalkozom sokat ezzel a Római Birodalom korában is lakott, számos egyéb történelmi érdekességgel büszkélkedő településsel. Az országos kék jelzésén, akácos csalitosban és homokos terepen hagyjuk el végleg Dorog külterületét, és közelítjük meg Kesztölcöt. Kétségtelen, hogy mostani utunknak és a kéktúrának sem ez a legszebb szakasza. De a sűrű akácosból néha fel-feltűnő dolomitszirtek és a bajszos sármány látványa kissé elterelte figyelmemet erről a szemetes ösvényről. Elértem a bekötőutat, innen már csak pár lépés Kesztölc.

 

A Kétágú-hegyen található az első kilátópont

 

A falu északi részén haladunk át, nem érintve így a település több mint kétszáz éves tájházát és jellegzetes pincesorait. Az itt élő emberek már a honfoglalást megelőzően is foglalkoztak szőlőtermesztéssel, és ez ma sincsen másként. A falu szőlőföldjein keresztül az Öreg-szirt irányába haladunk, hogy aztán felkapaszkodjunk a Kétágú-hegyen található első kilátópontunkhoz. A süppedő, homokos talajt csúszós mészkövek váltják fel, és az akácosok helyébe lassan tölgyesek lépnek. Mintha az Alföldön jártunk volna idáig, leszámítva a kisebb-nagyobb szintkülönbségeket. Az alig 500 méteres hegyről kitekintve jól látszanak a bányák és a kőfejtések tájon ejtett sebei, amelyek a környékbeli emberek megélhetését biztosították sok évtizeden keresztül. Mára a bányák már bezártak.

 

A 2014-ben felújított Sasfészek kulcsosház

 

Miután kitekintettünk az Öreg-szirt tetejéről, fokozottan védett területen haladnunk a fekete-hegyi Sasfészek kulcsosházhoz. A hangulatos építmény már az 1930-as évek óta szolgálja a turistákat. Azóta több renoválást is megélt, és jelenlegi kiváló állapotát a 2014-es felújításnak köszönheti. Sajnos belülről nem volt módom megtekinteni, de a ház teraszáról szép kilátás nyílik északi irányba. Itt egy kicsit megpihentem, és a térképet nézegetve fedeztem fel a tőlem alig fél kilóméterre jelzett Jakus-fát. Vajon miért hívják így? Kis utánaolvasással már meg is találtam a történetet: Jakus János a 20-as években a környék főerdőőre volt, és hivatásából kifolyólag nem kedvelték a fatolvajok és a vadorzók. Jakust rosszakarói asszonyruhába bújva egy nagy bükkfához kötözték, majd otthagyták. Szerencsétlenek három napig kellet várnia étlen-szomjan, mire kiszabadította egy arra járó. A félholt erdőőr hála helyett viszont feljelentette megmentőjét, mert az tilosban járt az erdőben.

 

Emlékmű a II. világháború áldozatainak emlékére

 

Továbbhaladva kényelmes erdészeti úton hagyjuk el a Fekete-hegyet, és a Pilis-nyereg második világháborús emlékművéhez érkezünk, amely egykoron súlyos harcok helyszínén áll. 1945. január elején erre haladt át a front, amikor az Esztergomból induló német és magyar csapatok a körbezárt főváros felszabadítására tettek kísérletet. A háború után, 1955-ben, emlékművet állítottak a nyerget védő és itt elesett, illetve eltemetett 16 ukrán katonának. A „felszabadító” szovjet hősi emlékművet az idők során többször is megrongálták, és végül semmi sem maradt belőle. Fontosnak tartom az emlékezést, ezért örülök, hogy 2009-ben új emlékmű épült a régi helyére, amely ma már nem „hősöknek”, hanem a második világháború minden áldozatának állít emléket.

Gyertyános-tölgyesek árnyékában követem, sőt szinte falom az utat. Azon gondolkozom, hogy le kéne lassulnom, mert nemcsak a lábaim, a gondolataim is túl gyorsan változtatják helyüket. Úgy érzem, még nem vagyok itt, valahol máshol járok és csapongok. Korábbi útjaimról már ismertem ezt az érzést. Ilyenkor kell egy kis idő, amíg ráhangolódunk az erdőre és az útra. Le kell lassítanunk, ha tényleg fel szeretnénk töltődni. A városi tempó ide nem jó.

 

Kilátás a Kémény-szikláról Klastrompusztára

 

Piros jelzésen haladunk tovább Piliscsév irányába. Ez az út szinte nyílegyenesen a faluba visz minket. De mielőtt még megérkeznénk, kis kitérőkkel lehetőségünk nyílik szép kilátást, romokat és barlangokat is felfedezni. Előszőr útvonalunkról nyugati irányba, egy alig 1 kilométeres kitérővel kitekinthetünk a Kémény-szikláról a környékre. De egy későbbi kereszteződésben is dönthetünk úgy, hogy felmegyünk a Leány- és a Legény-barlanghoz vagy le Klastrompusztára, ahol az egyetlen magyar alapítású szerzetesrendnek, a pálosoknak állt az első kolostora. Én ezúttal a kilátást és a kolostor romjait választottam célul. Nem nagy ez a kitérő, és megéri az egy kilométernyi pluszt.

 

A Csévi-barlang bejárata

 

A Pilis barlangjaiban élő remeték vezetője a pálos rend alapítója, Boldog Özséb volt. A szerzetesek a 13. század közepén a mai Klastrompusztán monostort és templomot emeltek. Özséb 1270-es haláláig vezette a rendet, majd itt, a monostor területén helyezték örök nyugalomra, amelynek sajnos mára csak az alapjai látszanak. Klastrompuszta és környéke nem mellesleg más korok régészeti lelőhelye is. A környékbeli barlangok kiváló menedékei voltak az itt élő ősembereknek, de ugyanitt egy Ferdinánd korában működött pénzhamisító műhely tárgyai is napvilágra kerültek.

 

Piliscsév madártávlatból

 

A kis kitérők után - még 3 km-et megtéve - a már korábban említett kereszteződéstől érjük el Piliscsévet. Ha még bírjuk erővel, akkor érdemes felkapaszkodni a falu feletti Csévi-barlanghoz. Ez egy nagyobb kitérő, de a kilátásért is megéri ide feljönni. Piliscsév a 18. században jött létre szlovák családok betelepítésével. A mai településtől pár kilométerre nyugatra feküdt az egykori Csév falu, amelyet már középkori oklevelek is említenek. Feltehetőleg e török időkben elpusztult falunak a nevét örökölte meg Piliscsév. A falu templomát először a Basa utcában, az itt elhelyezett vándortúra-bélyegző lenyomatán láttam meg, majd alig pár sarokkal odébb élőben is megcsodálhattam az impozáns Kisboldogasszony-plébániát. A nagy melegben csak egy frissítő sörre álltam meg a faluban, majd haladtam tovább az általam nem kedvelt akácosokban, süppedős homokban trappolva. Nem baj, már látom a Nagy-Kopaszt!

 

A Kisboldogasszony-plébánia temploma

 

Egy kis kaptató után már fent is vagyunk a Nagy-Kopasz-hegyen. A hegy tetején álló, „Jenga” toronyra emlékeztető kilátót egy évvel ezelőtt adta át a Pilisi Parkerdő Zrt. a természetjáróknak. Még sosem jártam itt korábban, így innen még nem volt módom megszemlélni a Pilist. A kilátás pompás, még akkor is, ha (a kilátó magasságát is beleszámítva) 500 méter magasan sem vagyunk. Magának a kilátónak a formája nekem nagyon tetszik, de a környezete már kevésbé. Sajnos még mindig akadnak olyanok, akik a szemetüket az erdőben hagyják. Tőlük csak ennyit tudok kérdezni: miért nem viszed haza magaddal?

 

 

 


Innen már csak alig több mint egy kilométer a Pilisi vándorlás első szakaszának vége, Klotildliget. Itt is pecsételünk, és ha nem egyben szeretnénk végigjárni a több mint 160 km-es útvonalat, akkor vonatra is szállhatunk, hogy majd legközelebb innen folytassuk. Változatos terepen és nagy hőségben megtettem több mint 30 km-et, felfedezve két új helyszínt is, ahol korábban még nem jártam. Az útvonalat és a térképet elnézve még jó pár ilyen helyen megfordulok majd a következő napokban. És talán sikerül lassítani is a tempómon, hogy jobban átvegyem a természet és a Pilis hangulatát. A következő szakaszt Piliscsabáról, Klotildligettől Pilisszenlélekig járom be, érintve újabb történelmi és szakrális helyeket, valamint a hegység legmagasabb pontját. Húzd fel te is a túracipőt, és indulj el! Fedezz fel új helyeket, vagy kövesd velem a Pilisi vándorlást a következő részekben.

 

 

 

 

A Pilisi vándorlás vovábbi szakaszai: 2.rész, 3.rész, 4.rész, 5.rész, 6.rész 


Szöveg és fotó: Lánczi Péter

Térkép: Bába Imre