Ti írtátok

Osszátok meg ti is az élményeiteket a Turista Magazin olvasóival!

Szöveg:
Fotó:
2021. augusztus 9.

Rózsa Sándor a lovát ugratja – 1. rész

Az Alföldi Kéktúra soron következő szakaszán ezúttal az öttömösi Petróczi-iskolától gyalogoltunk bő 22 km-en keresztül Ruzsáig. Útközben lakott területet nem érintettünk, utunk nagy része erdőben vezetett az egykor betyárok járta léniákon, ösvényeken.

Szombatra 33-35 fokot ígértek, ami érzésünk szerint be is jött, ezért úgy szerveztük a hétvégi "alföldizést", hogy a melegebb napokra árnyékosabb részek essenek. Ez úgy, ahogy sikerült is, de azért sok helyen nyílt részen, a végén pedig aszfalton tesztelhettük hőtűrő képességünket.

A nép ajkán – a közszájon forgó legendáknak és részben a romantikus szépirodalomnak köszönhetően – a 18-19. századi betyárok nem számítottak/számítanak bűnözőknek, hanem egy idilli kép él róluk, amolyan népi hősöknek számítanak, akik tetteikkel a társadalmi igazságosságot szolgálják.

Egy ismert népdal mindent elmond a közfelfogásról: „Isten teremtette a betyárokat, azok által veri a gazdagokat."

Számtalan mese, legenda keringett a betyárokról, de ismerni csak kevesen ismerték őket. Sőt, aki ebben a kegyben részesült, az is csak felületes információkkal rendelkezett róluk. Ez legfőképpen abból adódik, hogy rejtőzködve éltek, bujkáltak pusztákon, erdőkben és a hegyek barlangjaiban. Túrázásaink alkalmával ma is számtalan helyen találkozhatunk emlékükkel, egykori búvóhelyeikkel.

Ezek a hős legendák általában már életükben megszülettek róluk, azonban az igazság ezzel szemben teljesen más; a zsiványok nem minden esetben voltak igazságtevők, magyar "Robin Hood"-ok. A valóság az, hogy ők amolyan számkivetettnek számítottak, akik tudatosan vagy kényszerűségből vállalták ezt az életformát, annak minden előnyével és hátrányával.

A betyárok élete elég zárt világ volt, az egyes „kasztok” közt átjárás alig volt, a rangban lejjebb levőket kiközösítették, lenézték. A legalsó osztály a kapcabetyároké volt, őket a házásó betyárok követték. Előkelőbbek voltak a talpas betyárok, akik jellemzően a hegyvidékek környékén garázdálkodtak, és olyan helyeken bujkáltak melyek megközelítése roppant nehéz volt.

A zsiványok elit osztálya a lovas betyároké volt, akik jellemzően alföldeken, síkvidékeken űzték a mesterségüket.

A leghíresebb betyárok, Angyal Bandi, Savanyú Jóska, Sobri Jóska, Sisa Pista, Patkó Bandi, Zöld Marci, Veszelka Imre, Vidróczki Márton voltak. Azonban mind közül a legismertebb, legromantikusabb, számtalan monda, nóta, regény megihletője a szegedi végtelen puszták gazfickója, menyecskék megrontója, a pandúrok réme, Rózsa Sándor volt, kinek nyomdokában jártunk mai túránk során.

Mint már említettem, ma sem a nyár leghűvösebb napjainak egyikére ébredtünk, ezért szintén korán keltünk, a tanya égbekiáltóinak (kakas tájnyelvi változata) is nagy szerep jutott. Még alig múlt fél hét, és már izzottak is a gépesített járművek. Előbb Ruzsára hajtattunk, majd a másik autóval kiindulási pontunkhoz a Petróczi-iskolához, Bács-Kiskun és Csongrád megyék határához. Mivel az épületből kialakított csárda most sem üzemel, így pecsét keresésbe kezdtünk. Igen keresésbe, mert a közelmúlt felújításai során a stempli is új helyre költözött, a terasz nyugati oldalára fúrták fel egész hevenyészett módon.

Petróczi Iskola

Az Öttömöshöz tartozó Petróczi Iskola 1930-ban épült, mint népiskola. Az osztályokba elsősorban felső-átokházi (ma Ásotthalom) és ruzsajárási (ma Ruzsa) tanyasiak gyermekei koptatták a padokat. Az egykori iskolában ma vendéglátóipari egység működik. Vagy nem működik (elég zaklatott az élete).

Hét óra pár perckor már menetre készen toporogtunk a forgalmas 55-ös főút mellett, de előtte még ezres naptejjel, Szuku-Nukuval ápoltuk kényes bőrünket. Mikor sikerült átkelnünk az országút túloldalára, előkerültek a légiós fejfedők is. Misi barátomnak ekkor villant be az ő sipkája bezony ott maradt a tanyán. Mit volt mit tenni, tartozott az ördögnek egy útjával. Mi addig kényelmes tempóban andalogtunk a homokos szekérúton a ritkás tanyák mellett. Az öntözők már most is ezerrel dübörögtek. Ahogy a tanyák ritkultak, egyre nagyobb baromjárások taglalták a lakott részeket. Másfél kilométer után aztán egy éles balossal betértünk az Alföldön nem éppen szokványos feketefenyvesbe, a Dugonics-erdőbe. Ekkorra már Misi is beért bennünket, így a kezdeti dzsindzsás szakasz után felvezetőnk, Kedvesem eggyel emelte a tempót.

Dugonics-erdő

A Körös-ér völgyére jellemző szél fújta homokbuckákat a 19. század elejétől hatalmas erdőkkel kötötték meg. Az egyik ilyen rengeteg a Dugonics-erdő, amelynek területén több avar- és népvándorlás-kori leletet, köztük több csontvázas sírt tártak fel.

A fenyvesben megbúvó gondozott és düledező tanyák mellett hasítottunk az árnyas fák alatt, miközben a forgalmas főút zaja egyre közelebb ért. Furcsa volt mikor megálltunk az 55-ös mellett, hisz itt nem is kellene lennünk! Mint a villám hasított be, hisz nincs is jelzés! Ugye-ugye? A tempó átka, mondhatnám visszanyalt a fagyi. Rögtön izzottak a modern kor vívmányai és, hát bizony jó 1000 lépéssel elnéztük a jobbos letérést. Misi ma már másodszor tartozott az ördögnek egy úttal! De itt már nem mentünk vissza teljesen, egy széles lénián vettünk egy balost és egy pár száz méteres zöld alagútban, pókhálókat begyűjtve értük el újból a kék jelzést.

A baromjárások minden ismérvét felfedezhettük, még az itt oly szokatlan nádast is megcsodálhattuk. Persze mondanom sem kell, hogy a homokot itt is rendesen rugdaltuk.

A sokatmondó baromjárások az ősi homoki legelők maradványai. Területük buckás, amelyen erdős pusztai foltok, homokpusztai-gyepek, a mélyebb részeken pedig nádasok fordulnak elő. Gazdag és ritka élőviláguk fennmaradásának elsődleges feltétele a hagyományos legeltetés.

Egyszer csak azt vettük észre, hogy a kék kereszt jelzésre kell váltanunk, ha megakarjuk ismerni az erdő legfőbb látványosságát, a Back-kápolnát. Ez a forgalmas főút mellett található, egy roppant szemetes erdei pihenőtől száz lépésre. Viszont a kápolna és környéke példaértékűen rendben tartott, köszönhetően a szegedi természetjáró egyesületeknek.

A Back kápolnát 1937-ben Back Bernát szegedi polgár és üzletember (a szegedi Rotary-klub alapítója) a feleségével együtt építtette 1937-ben korán elhunyt fiuk, Back Ottó emlékére. A vakolatlan fehér épületet felesége nevének tiszteletére Szent Erzsébetnek ajánlotta fel, viszont a kápolnát Nagyboldogasszony tiszteletére szentelték fel. Tervezője Czike Gábor volt.

A kápolna kertjében lévő padoknál rövid frissítést tartottunk. Útra kelve hamarosan átléptünk a Felső-Ásotthalmi-erdő egykori rengetegébe. A következő részben innen folytatjuk utunkat.

Kalandtúra a vadregényes Rám-szakadékban

Kalandtúra a vadregényes Rám-szakadékban

2021.10.21.

A 90-es években még láncokon kapaszkodhattak fel a bátrabbak a legendás hírű Rám-szakadék vízesésein, ma már létrák segítik az előrejutást, így szinte mindenki számára jól járható az ország leghíresebb szurdokvölgye. Az elmúlt hónapok esőzései szépen kitisztították az itt-ott feltöltődni látszó medret, így egy kellemes családi túra keretében a régi fényében ragyogó Rám-szakadékot járhattuk be újra.

→ Tovább
A Cserhát legszebb hegylánca pusztulásában is lenyűgöző

A Cserhát legszebb hegylánca pusztulásában is lenyűgöző

2021.10.21.

Egykor három csúcsa emelkedett büszkén a lágyan hullámzó cserháti dombok fölé, ezekből mára csupán alig másfél maradt meg. Középkori romok koronázta egyetlen, épen maradt sziklaszirtje Szandavár néven ismert, a kéktúrázók Mekkája, kedvelt kirándulócélpont. Az innen nyíló pazar körpanorámát szemlélve bizony csak keveseknek tűnik fel a romok és a Szanda-hegyet alkotó másik két csúcs szívfájdító pusztulása.

→ Tovább