Ti írtátok

Osszátok meg ti is az élményeiteket a Turista Magazin olvasóival!

Szöveg és fotó:
2021. augusztus 3.

Kalandos kanyarok kenuban az Öreg-Túron

A legenda szerint egy angol utazó a Tiszán tutajozva írta le Európa legnagyobb településeként Vezsenyt, hiszen reggel éritette a falut a vízen, és estére ismét a település templomtornyát látta. Ez jutott eszembe, mikor az erősen kanyargó (meanderező) Öreg-Túr egyik kanyarában azt kérdeztük, hogy messze van-e még a túristvándi szállásunk. A válasz sejtelmes volt: gyalog öt perc lenne, de vízen lesz egy óra.

Tehát evezős túrán voltunk sokunk szerint az ország legszebb, s talán legizgalmasabb vízén, az Öreg-Túron. A jelző azért fontos, mert az egykori Túr folyóból a vízügyes szakemberek többet alkottak, hiszen a tétován kanyargó folyó áradáskor hatalmas területeket öntött el egykor. A szabályozás előtt a Túr Olcsvaapátinál érte el a Tiszát, míg a Petőfi által megénekelt ága, a Kis-Túr Nagyarnál torkollott a Tiszába. Ma a vízrendezés után négy Túr létezik: Túr-csatorna, Új-Túr, Régi-Túr és Öreg-Túr.

Első napunkon Sonkád határából indultunk, a másodikon Szatmárcsekéről, míg a harmadikon a szállásunknak is helyet adó Túristvándiból. Ami a három napból megmaradt, azt a hatalmas élményt nehéz visszaadni. Bár a víz nyugodt, lassú sodrású volt, de kanyar kanyart követett. A belógó lombú fák csak a látásunkat, de a bedőlt fatörzsek a haladásunkat is akadályozták. Ez utóbbiak között voltak ugratók, bújtatók és emelők. Az ugratókon gyors evezéssel át lehetett surranni, a bújtatóknál előre hajolva, vagy szűkebb esetben a hajó fenekébe fekve araszoltunk át, míg az emelőknél bizony kézi erővel kellett átemelni a gátat képző fatörzsön a kenukat. S mivel e jelenségek sűrűn követték egymást, így unatkozni nem lehetett, s fényképezni is csak ritkán. Pedig igencsak lett volna mit!

A part, ha nem is volt természetes, hiszen akác, zöld juhar volt bőven, de mégis őserdei hatású volt a hatalmas kocsányos tölgyekkel, gyakori szilfákkal, ritkábban a délceg égerekkel.

És akkor még nem beszéltünk a lágyszárú vízinövényekről: az illatos mentáról, a délceg réti füzényről, a szerény mocsári nefelejcsről, a virágzó nyílfűről, a vagány békabuzogányról, a szolid virágú békatutajról, a sárga és fehér tavirózsáról.

A nád, és különösen a gyékény hatalmas méretűre nőtt errefelé a lassúbb részeken. Volt, hogy erdőben, volt, hogy „elefántfűben” eveztünk. A madarak sajnos ritkán várták be hajókaravánunkat, de vadkacsát, bakcsót, héját, sőt egy vízityúkcsaládot azért sikerült megcsodálnunk.

Evezőnk ritkán ért le, pedig az átlagos vízmélység nem éri el a másfél métert. Tehát boruláskor sem kellett volna pánikolni. A Rábán ezek a hurokkanyarok a bedőlt fákkal komoly kihívást jelentettek volna, itt legfeljebb visszatolatva újra kellett próbálkozni. A legfontosabb vízitúrázó tulajdonság most talán a jó szemmérték volt: mennyire kell előre vagy hátra dőlni, esetleg a hajó fenekébe feküdni, hogy ne verjük be fejünket, gerincünket a víz fölött fekvő fatörzsbe. Szerencsénkre (vagy a tudásunk miatt?) mindenki megúszta a fejjel fékezést.

A paradicsomi állapotokat számomra csak az rontotta, hogy a vízre/vízből szállások helyszínei, és a két „gyári” átemelés nem igazán volt kitalálva: vagy nem volt kiépítve a part ilyen célra, vagy a hajócsúszda volt balesetveszélyes.

Ottlétünk hétvégéjén több száz vizitúrázót láttunk, de (a „kikötők” zsúfoltságát leszámítva) ennek csak örülni tudtunk, hiszen az Öreg-Túr megérdemli az evezősök megtisztelő látogatását. A harmadik napi (Túristvándi alatti) túrán már csak kis csapatunk kóborolt. Hamar megértettük, miért. A sok természeti (értsd: fa akadály) igencsak megkívánta a kreativitásunkat, odafigyelésünket. Itt is működött Murphy vízi törvénye: „ami vízbe dőlhet, az be is dől”. És valóban! Itt majdnem több volt a mederben a fa, mint a víz, és kis túlzással többet feküdtünk a hajófenékbe kuporodva, mint amennyit eveztünk. De ez szerethető, élvezetes kihívás volt.

A Szeri-puszta elfeledett kincse: a Hétvezér-emlékmű

A Szeri-puszta elfeledett kincse: a Hétvezér-emlékmű

2021.09.26.

Erdő mélyén, szántók szélén, szétszórt kis tanyák közt bújik meg szerényen, pedig akár a Hősök terén is megállná a helyét. Aszfaltos út nem vezet hozzá, saras, poros földutak futnak az egykori kunhalom felé, melyen immár százhúsz esztendeje áll büszkén, ám mégis kissé elfeledetten a megkapóan szép Hétvezér-emlékmű.

→ Tovább
A Visegrádi-hegység rejtett kincse –  A Miklós deák völgyi tavak

A Visegrádi-hegység rejtett kincse – A Miklós deák völgyi tavak

2021.09.24.

Ha a Visegrádi-hegységben keresel csendes, kis forgalmú, de annál látványosabb kirándulóhelyet, akkor a pilismaróti Miklós deák völgyet neked találták ki. Árnyas tópart, sütögetőhely, csodálatos panoráma, érintetlen természet vár rád, ha körbejárod a völgyből indítható körtúrát.

→ Tovább
Legendák, festői tavak és pazar panorámák a Vajdavár-vidéken

Legendák, festői tavak és pazar panorámák a Vajdavár-vidéken

2021.09.24.

A festői fekvésű kis óbükki városka, Borsodnádasd, a legendák szerint kincses barlangokat rejtő Vajdavár, a hegység legmagasabb pontja, az Ökör-hegy, a Szarvaskő pazar kilátása, és végül, de nem utolsósorban Váraszó Árpád-kori kis erődtemploma és halastavai mind beleférnek egy kényelmes, egynapos Óbükköt, vagy más néven a Vajdavár-vidéket felfedező túrába.

→ Tovább