Potyautassal a kéken

Gyerekekkel a kéken

Szerző:
2019. szeptember 5.

Sátrazás Ausztriában a Potyautasokkal - 1. rész

Nyár közepén még nem döntöttük el, a balatoni nyaralásunkon kívül megyünk-e még valahova. Én szeretek minden évben ellátogatni országon kívülre kicsit felfrissülni, más tájakon legeltetni a szemem. A szabink ki volt írva, tudtuk, hogy nem szeretnénk sokat költeni, és a gyerekek miatt túl messzire sem akartunk utazni. Így gondoltunk egy nagyot, és kitaláltuk, hogy menjünk el Ausztriába sátrazni.

Serényen figyeltük az időjárás-előrejelzést, írtuk a listát, hogy miket kell vásárolni, kölcsönkérni és elpakolni egy hosszabb kempingezéshez egy 2 és fél és egy 4 és fél éves gyermekkel. Vettünk egy szép nagy családi sátrat, kinéztük a kempinget, ellenőriztük az infrastruktúrát, így tudtuk, hogy mosogató lesz, de konyha nem, ezért kellett kempingasztal, székek, főzőlap. A szüleimmel anno sokat kempingeztünk, amikor gyerek voltam, így pár dolgot remekül tudtunk használni a régi felszerelésből, és jó érzéssel töltött el, hogy jómagam 4 évesen pont azokon a kempingszékeken ücsörögtem velük Görögországban, amire most a saját gyerekeinket ültettük. A kocsi is kicsinek bizonyult ennyi cuccal, így utolsó pillanatban vettünk egy tetőcsomagtartót, kölcsönkértünk egy tetőboxot.

 

 

Péntek - elutazás és sátorállítás

 

A kombi családi autónk és a 300 literes tetőbox csurig telt holmikkal, mire elindultunk. Szép kényelmesen haladtunk ausztriai úticélunk felé, mely kb. 400 km és 4,5 óra utazás volt. A gyerekeket egy idő után nehéz volt lekötni a kocsiban, így egy hangoskönyvet próbáltunk ki, ami nagyon-nagyon jó választás volt (szintén kölcsönkaptuk), zseniális találmány, és nagyon bejött nekik is. Innentől csak ez szólt, akárhova utaztunk.
A kempingbe délután 5 körül érkeztünk, szabadon választhattuk ki a helyünket. Nagyon tetszett: a Salza folyó partján terült el, nem volt túl nagy, de pont jó méretű ahhoz, hogy ne érezzük magunkat egyedül. Szép füves rész volt fenntartva a sátraknak, tiszta és rendes volt a vizesblokk, a mosogatók, és csodás volt a környezet: hegyekkel szegélyezett kis falu, rohanó, vadvizű folyóval.

 


A gyerekek és mi is izgatottan vártuk a sátorállítást, amely kb. 15 percet vett igénybe, noha most volt a sátor első éles bevetése, otthon csak az alkatrészeit ellenőriztük és a videót néztük meg, de nem állítottuk fel. Az egyik hálófülkébe befértünk mind a négyen aludni, a másik hálófülke lett a „gardrób” és az éléskamra, a nagy és tágas előtér pedig a nappali. Előkerültek a gyerekek játékai, amiket kényelmesen, fetrengve is tudtak tologatni a sátorban bárhol.

 


Az első éjszaka nem volt túl meleg, szerencsére a hálózsákjaink viszont igen, a pluszpokrócokkal pedig be tudtuk takarni a gyerekeket, akik éjjel kimásztak a hálózsákból. A felfújható matracok is egészen kényelmesek voltak, a sátor pedig belül olyan sötét volt, hogy reggel 9-nél előbb egyik nap sem keltünk.

 

 

Szombat - Wasserlochklamm

 

Az első ott töltött egész napra egy közeli, csodaszép vízesés meglátogatását terveztük. A hely neve Wasserlochklamm, az egész egy szurdokvölgyben elhelyezkedő, kijelölt útvonal. Már az eleje nagyon izgalmas, mert egy jó hosszú függőhídon kell átkelni a Salza folyó túloldalára ahhoz, hogy magát a túrát megkezdhesse az ember. Itt megálltunk kicsit szemlélni a kristálytiszta vizű, zubogó folyót, a raftingoló, vagy éppen vadvízi kajakozó turistákat, és azokat, akik egymás után ugráltak bele a jéghideg vízbe az erre kijelölt építményről.

 


Aztán elindultunk a kijelölt útvonalon: kicsit haladtunk a Salza mellett, aztán meredeken elkezdtünk felmászni a hegyoldalba. Egy csinos kis erdőn vezetett át az út, majd meg is érkeztünk abba a szurdokba, amiben a gyors vizű patak zubogott lefelé, hol vízesés, hol köveken átbukdácsoló vízfolyás formájában. A szurdokvölgy szépen ki volt építve, a túra nagy részén fapallókon mentünk, korlát mellett, olykor hidakon, vagy a sziklafalba vájt útvonalon. Nimródka végig a saját lábán jött, Barnus az én hátamon vitette magát, ugyanis onnan kilát, Gábor háta túl magas ahhoz, hogy a válla felett szemlélődhessen, oldalra meg nem olyan izgalmas kémlelni, így hát persze, hogy azt preferálja, ha anya viszi. Anya pedig majd megszakadt, mire felért: 1,6 km-en 325 m szintemelkedés volt, a farizom meg csak dolgozott a 15 kg-os gyermek és még valamennyi cucc felszállítása mellett.

 

 


Csak ámultunk és bámultunk a szebbnél-szebb vízesések között. Volt magasabb, alacsonyabb, szélesebb, keskenyebb, fátyolszerű. Egy-egy helyen le lehetett ereszkedni a vízhez is, így mikor már elég magasan jártunk a szurdokvölgyben, az utolsó vízesés alatt letelepedtünk kipróbálni, milyen hideg a víz. Nagyon hideg volt! Pár másodperc után zsibbadt a lábfejem, amikor alig bokáig belegázoltam a patakba. Kicsit a gyerekek is pancsoltak benne, de ők sem éreztek - szerencsére - késztetést arra, hogy megmártózzanak a kristálytiszta vízben.

 

 

 


Fent a hegy legtetején véget ért az útvonal. Itt még volt egy magyarázó tábla arról, hogy a patak hogyan bukkan ki abból a barlangból, ami a hegynek egészen a tetején található. Az ösvény legtetejéről csodaszép kilátás nyílt a völgyre, ahonnan indultunk, és a barlangra is, ahonnan gyorsan zubogott kifelé a víz, és törte az utat maga előtt a völgy felé. Itt volt egy vendégkönyv is, amibe természetesen rajzoltunk és írtunk a potyautasokkal. Barnust is levettem a hátamról, aki utána 1-2 létrányit maga sétált le az úton lefelé. Ez nekem eléggé félelmetes volt, mert nagyon meredekek voltak a falétrák, és sokkal nagyobb biztonságban tudtam Barnust úgy, hogy a hátamon volt, minthogy én is csak fél kézzel tudtam kapaszkodni, és őt is fél kézzel fogtam. Szerencsére nem ellenkezett, amikor visszavettem.

 


Az út lefelé sem volt sokkal kisebb izommunka, mint fel, viszont sokkal gyorsabbak voltunk. Összesen szűk 6 km-t túráztunk ezen a napon. A túra végén négyen 2 levest és 1 főételt elfogyasztottunk a kiinduló pontnál elterülő étteremben, nagyon finom volt, és pont kibírtuk vele a kempingig, ahol vacsorára palacsintát sütöttünk a tábori konyhakészletünkkel egy kinti padon. A gyerekek nagyon cukik voltak, mi is élveztük a félig-meddig nomád életmódot.

 

Vasárnap - Hochkar

 

Szerencsére vasárnap is csodaszép időre ébredtünk. A Hochkar volt tervben, ide autóval kb. 45 percet kellett utaznunk a wildalpeni kempingből. Kicsit izgultunk, hogy lesz-e elég hely a felvonón, mert tudtuk, hogy pl. a Schneebergre érdemes előre foglalni a vonatra, mert annyian szoktak lenni - ide viszont nem találtunk netes foglalási lehetőséget. Szerencsére nem voltak sokan az ülőliftnél, így megvettük a jegyet és már huppanhattunk is rá a felvonóra. A gyerekek nagyon izgatottak voltak, eddig kétszer libegőztünk velük és mindkétszer nagyon tetszett nekik. Itt sem csalódtak. Az utazás kb. 10 perc, és nagyon szép volt a kilátás már a felvonóról is.

 


Fent a hegy tetején egy menedékház állt, ahonnan alapvetően 2 irányba lehetett indulni: a Hochkar csúcsán levő kereszthez, illetve a Hochkar 360 fokos panorámaútjához. Persze leágazás volt mindkét útvonalról vissza a völgybe, és én egy kicsit bántam is, hogy a gyerekeknek megígértük a visszautat is libegővel, mert nagyon szép lett volna a völgybe való leereszkedés.


A keresztnél megpihentünk kicsit, előkerült az elemózsia a táskánkból, az innivaló, és a gyerekek itt is megtalálták a vendégkönyvet, írtunk, rajzoltunk bele.

 

 

 

Aztán visszasétáltunk a menedékházhoz, ittunk egy-egy limonádét, kávét, szörpöt, és elsétáltunk a másik irányba is. A Hochkar 360⁰-os ösvény teljesen meglepő módon ingyenes volt. Egy impozáns fém függőhídon át vezetett az út a hegy egyik attrakciójához: egy fémszerkezetű kilátóponthoz, ami benyúlt a szakadék fölé, így semmi sem volt a talpunk alatt a fémszerkezeten kívül sem a függőhídon, sem a kilátóponton. A panoráma pazar innen: szerencsére tiszta volt az idő, így egyik irányban megkerestük a szemünkkel a Schneeberg csúcsát, ahol bő egy éve jártunk, másik irányban pedig a sokkal magasabb hegyek látványát élveztük.

 


Pont elértük visszaútra az ülőliftet (ami csak délután 4-ig járt), így másik irányba, a völgy felé is megcsodáltuk a panorámát. A gyerekeknek az volt az egyik legnagyobb attrakció, hogy 5 perccel azután, hogy leértünk, megállították a liftet, megfordították a menetirányt és beterelték egy „garázsba” az összes ülést éjszakára, a felvonó aznapra leállt.


Mi még nem akartunk hazamenni, meglátogattunk a csúcs közelében, a másik irányban egy gyönyörű tavat. Itt Nimródka már nyafogott, hogy fáradt, de a másik hordozó a kocsiban maradt, egyébként is volt nálunk egy hátizsák, amit kényelmetlen lett volna kézben vinni, egy gyermek hordozására rendezkedtünk már be. Gábor vitte kézben egy darabon Nimródkát, fent a tónál pedig elfogyasztottuk az aznapra csomagolt elemózsia maradékát is, így egy kicsit feljebbhoztuk az energiaszinteket. Ezen a napon kb. 5 km-t „túráztunk”, ezt is két részletben.

 


Lent a völgyben találtunk egy kisebb játszóteret, ami mellett még egy hütte is állt. A gyerekek mászókáztak, csúszdáztak, mi pedig rendeltünk egy-egy rétest, amiből ők egyéb elfoglaltságaik miatt egy falatot sem ettek.
Este megint tábori vacsorát főztünk: töltött tészta, sima tészta, reszelt sajt. Közben a kemping egy része kiürült, mivel véget ért a hétvége.

 

Hamarosan folytatjuk ausztriai sátras-túrázós kalandjainkat.

 

Szöveg és fotók: Nábrádi Judit

 

Kapcsolódó cikkeink:

Potyautasokkal Szentbékkállától Balatonhenyéig

Potyautasokkal Bakonykútitól Fehérvárcsurgóig

Potyautasokkal Fehérvárcsurgótól Bodajkig

Hasznos tanácsok, ha kisgyerekkel túrázol

Abaligeti kirándulás a Potyautasokkal

Abaligeti kirándulás a Potyautasokkal

2020.09.08.

Minden évben ott szoktunk lenni a Fishing on Orfűn, idén is megvolt a bérlet, a hetvehelyi szállás. A fesztivál végül elmaradt, a szállásunk viszont megmaradt. Barátokkal terveztük a hosszú hétvégét, és a fiúk meg is beszélték velük, hogy fesztivál nélkül is lemennek, szeretjük a környéket. Közben megszületett Hanna baba is, így nagyon nagy dilemmában voltam, hogy merjünk-e csatlakozni a fiúkhoz, vagy jobb lenne itthon maradni. Végül az utolsó pillanatban úgy döntöttünk, megyünk.

→ Tovább
Hanna első túrája a Remete-szurdokban

Hanna első túrája a Remete-szurdokban

2020.08.26.

Már-már hagyomány nálunk, hogy egy újabb „potyautas” érkezésekor, amint lehet, elvisszük a pindurkát, és megsétáltatjuk a Kéken. Nem volt ez másként Hanna érkezése után sem, hiszen 3 hetesen látogattunk el először az erdőbe, nem lehet elég korán kezdeni!

→ Tovább