Potyautassal a kéken

Gyerekekkel a kéken

Szerző:
2019. augusztus 30.

Potyautasokkal Szentbékkállától Balatonhenyéig

Ezen a nyáron úgy döntöttünk, 3 hét szabadságot egyben veszünk ki. Egyrészt, mert így egészen biztos, hogy kikerülünk a mindennapi mókuskerékből, kicsit nosztalgiázhatok, hogy milyen volt az a 4 nyár, amit otthon töltöttem a gyerekek miatt, másrészt pedig mert az ovi elhúzódó felújítása miatt az előre tervezett 4 hét oviszünetből 8 lett - a szülő meg csak oldja meg! Hát mi megoldottuk! 

A hosszú szabadságba egy bő hét Balaton is belefért, és ha már Balaton, akkor már ott a kék is, nosza rajta! Így egy szép keddi napra túrát is hirdettem, fel a Fekete-hegyre, ha már úgyis olyan meleg van, izzadjunk csak! Nikol és Éden tartottak velünk, így hatan szálltunk buszra a balatonhenyei találkozóponton, hogy köveskáli átszállással elbuszozzunk a túra kiindulópontjára: Szentbékkállára.

 

 

Mindjárt azzal kezdtük, hogy a pecsételőhelyet felkerestük. És mivel ez egy kellemes kocsma udvara volt, ott is ragadtunk egy időre. A hideg jégkrém és üdítő is nagyon jólesett, pedig ekkor még csak sejtettük, hogy nagyon fogunk még izzadni.

 

 

 

A kelleténél később indultunk el, és a faluból kivezető út menti feketeszeder tovább lassította a menetet. Merthogy Nimródka egyik kedvenc gyümölcse a feketeszeder, így amikor meglátott egy-egy bokrot, rögtön lelkes keresgélésbe és falatozásba kezdett. Így nagy sokára ugyan, de felkapaszkodtunk a szőlőtőkék között a Fekete-hegyre, és egy rövidke, meredek erdei gyaloglás után fent is voltunk a kilátóban.

 

 

 

Felmásztunk a meredek „tyúklétrán”, és élveztük fent a friss nyári szellőt, no meg a pazar panorámát, némi harapnivalóval fűszerezve. Kifújtuk magunkat, feltöltöttük az energiakészleteket, és nekivágtunk a túra második felének.

 

 

A Fekete-hegy teteje lapos, lápos, egy-egy kisebb tóval, nádassal. A múltkor hónaljig érő gaz volt itt, amiből az akkor 6 éves Léna nem látott ki, és az útvonal is nehezen követhető volt. Ehhez képest most tisztán átlátható volt a terep, könnyen követhető jelzésekkel. Volt egy izgalmas kiszáradt fa is, amit persze mindkét srácomnak meg kellett mászni. Aztán egy gyönyörű völgy következett, ahol viszont mindkét potyautasunk vitette magát - így Gábor hordozó híján csak úgy fogta, és felkapta a majd’ 5 éves, 19 kilós Nimródkát.

 

 

 

Izzadt mindenünk, mire a szőlők közt lekanyarogtunk Henyére, de így is nagyon élveztük a túrát, csodaszép napunk volt Nikollal és Édennel, a túra után pedig még jobban tudtuk értékelni a frissítő csobbanást a kellemes vízben. Előtte még Köveskálon útba ejtettük a kedvenc pincénket, ahol ráadásul ismerős a felszolgáló, így szívesen nézünk be, ha erre járunk a Balaton-felvidéken.

 

 

 

 

Szöveg és fotók: Nábrádi Judit

 

 

Kapcsolódó cikkeink:

Potyautasokkal Bakonykútitól Fehérvárcsurgóig

Potyautasokkal Fehérvárcsurgótól Bodajkig

Hasznos tanácsok, ha kisgyerekkel túrázol

Potyautasokkal Dobogókőtől Pilisszentlászlóig

Keresztül-kasul bejártuk a Pilist a potyautasokkal
 

Kékestető pici kékkel

Kékestető pici kékkel

2021.01.14.

Kékestetőn megnyitott a bakancsmosoda! És mivel egész hétvégén vártuk a havat, de Budapest környékére nem jött, muszáj volt nekünk a hóhoz menni. A gyerekek ebédjét már rég lemondtam az oviban, hogy hétfőn akkor szánkózunk.

→ Tovább
Potyautasokkal Hűvösvölgytől a Rozália téglagyárig

Potyautasokkal Hűvösvölgytől a Rozália téglagyárig

2020.12.07.

November elején Nimródka 6 éves lett, így megkapta saját kéktúrafüzetét, hogy a Gyermekkéktúra teljesítését megkezdhesse. Barnus is kapott egy füzetet, noha ő még hivatalosan nem teljesíthet, de a pecsételés örömétől nem akartuk megfosztani, ha már saját lábon közlekedik ő is. Az OKT tipikus „kezdő” szakaszát Hűvösvölgy és a Rozália téglagyár között novemberben be is jártuk, a vírus miatt két részletben, mindkét szakaszt nagyjából oda-vissza, hogy ne kelljen tömegközlekedni.

→ Tovább
Potyautasokkal Kőhányáspusztától Várgesztesig

Potyautasokkal Kőhányáspusztától Várgesztesig

2020.11.06.

Kőhányáspuszta és Várgesztes között egy körtúrát tettünk meg, hogy a vírushelyzetre való tekintettel ne kelljen tömegközlekedni. Kár lett volna megfutamodni az időjárás-előrejelzés miatt, és ezt az október közepi túrát kihagyni!

→ Tovább