Ti írtátok

Osszátok meg ti is az élményeiteket a Turista Magazin olvasóival!

Szöveg és fotó:
2021. október 21.

Szépséges bányasebek – Tóról tóra a Vértesben

A számomra oly csodás Vértes hegység sok mindenről nevezetes, de vizeiről nem. Remélem, csak mostanáig.

Már több gyalogtúrámon bele-bele botlottam az itteni bányatavakba, de most volt először lehetőségem végigjárni az északnyugati Vértes érdekes tavait. Igaz, ez nem egy Finn-tóvidék, de azért akad szépség errefelé is bőven. De, hogyan is keletkeztek a hegység e részén tavak? Nem keletkeztek, csinálták őket! Az emberi tevékenység, bányaművelés révén jöttek létre, nem is olyan régen. Maximum bő száz év a terminus!

Ez a térség bányászati szempontból a pusztavámi szénterület, mely az oroszlányi szénmedence része (volt). Az alapkőzetet a Vértest alkotó karsztosodott triász dolomit és dachsteini mészkő adja, melyre kréta üledék települt. Egy későbbi tengerelöntés révén agyagrétegek adják az eocén kori barnakőszéntelepek alját (feküjét). Ez a vízzáró agyagréteg tartja vissza a külszíni fejtéssel leművelt széntartalmú bányagödrökben összegyűlt felszíni vizeket.

Az ismertté vált széntelep kutatása, feltárása 1904-ban kezdődött, és 2014-ig tartott. Döntően mélyművelésű bányászat folyt itt, de a most meglátogatásra kerülő tavak mind az egykori felszíni eocén szénbányászat megszépült sebhelyei.

Pusztavám felől indultunk a hegységbe. Az első megállónak tóhoz nem, legfeljebb a szenteltvízhez lehetett köze, mert a vértesszentkereszti bencés apátság romjainál kezdtünk. Sajnos hiába „csengettünk” a kapun lévő kolomppal, nem jutottunk be. A kerítést körbejárva azért megcsodálhattunk pár szép részletet a romjaiban is gyönyörű épületegyüttesből.

A következő látnivaló pár kilométerrel arrébb, egykori bányaépületek mögött jól eldugva rejtőzködött: a Dobai-tó. Előtte egy turistaházhoz hívogató, igencsak megviselt táblácskát is láttunk. A bekerített tó partján sétálva a pocsolyákon már jéghártya, közelükben rengeteg vadnyom. Tehát a kerítés nem akadálya az őzek, szarvasok, vaddisznók bejárásának. A szép fekvésű, kb. 450 x 450 m kiterjedésű, szabálytalan ötszög alakú állóvíz a legnagyobb kiterjedésű errefelé.

Visszafelé a tótól megálltunk egy meddő fotogén látványa miatt: hatalmas eróziós vízmosások díszítették az oldalát. Közelebb menve láttuk, hogy fel is lehet rá sétálni egy rövid szerpentinúton.

Megérte a próbálkozás: ritka jó kilátóhelyet találtunk, ahonnan az egész Vértest körpanorámában csodálhattuk a tiszta, hidegfronti időben.


A ki nem hagyható következő állomás, a Gerencsérvár, inkább kis lakótorony, vagy nagy vadászház lehetett. Köveinek jó részét mára már széthordták, de a múltról regélő romok így is merengésre késztettek. Az éppen megmaradt várárok, a patakparton lévő Vár-forrás és környezetének felfedezése is bizonyította; megérte a kis kitérő.

Régi kedvencem következett, a Cicahomok. Mennyivel szebb földrajzi név, mint pl. a Lófingató! Ám hiába aranyos a név, e vidék csúnyán magán hordozza a bányaművelés után rekultivált táj összes jegyét: gödrök, dombok, árkok, utak, ösvények, épület- és géproncsok mindenfelé. Az ültetett feketefenyő és a spontán települt nyár- és akácfák sokasága lassan elfedi a rút tájsebeket.

Az itt kanyargó betonút északi oldalának legmélyebb gödrében regényes hangulatú tó bújik meg. A térképen nincs neve, tehát elnevezhettem Cicahomok-tónak.


Egy pár száz méteres, meredek úton lesétáltunk a partjára. Megérte! A szemben magasodó három kőzetsávos egykori bányafal és a kristálytiszta, mozdulatlan vizű tó látványa lenyűgöző élmény. Az erdősülő meddőhányó pedig szinte magashegyet idéz. Azért érdemes volt a lábunk alá is nézni is, hiszen nem ritkán tenyérnyi, vastaghéjú „ős osztrigák” kövületei bukkantak ki az agyagos talaj felszínéről.

A következő tó a Horgásztó volt parkolóval, hirdetőtáblával, stégekkel, öreg padokkal, asztalokkal, hidacskákkal, két horgásszal, és vagy két métert alábbszállt vízfelszínnel. Itt kevesebb volt a látnivaló. Reméltem, hal azért akadt a vízben!

A Közép-dunántúli Piros is érinti a Lépakúti-tavat, így ezt a legkönnyebb megtalálni. Az ipari eredetű bányató nagyjából 100 méter hosszú és fele annyi széles.

Gyönyörű tengerszemszínű kéksége elbűvölő. Átlag mélysége a tónak 7 méter, a legmélyebb pontja 10 méter.


A betelepített halfajokon kívül (ponty, süllő, kárász, keszeg) folyami rákok, siklók, békák, vadkacsák lakják. Fogtak itt már szerencsés horgászok tíz kiló feletti csukát és pontyot is! Én már csak a békés hangulatért is boldogan üldögélnék órákat a tó partján. A Festékgyári-tó a Lépakúti-tótól negyedóra járásnyira van délkeletre, s bár csak két jelzetlen ösvény vezet hozzá, nem nehéz megtalálni.

Az oda vivő út vadregényes: tekintélyt parancsoló öreg tölgyek, egykori lövészárkok, fehér törzsű nyírfák, elszórt feketefenyők és hatalmas dágványok díszítik. Helyenként a nyírek és a fenyők lappföldi hangulatot varázsolnak ide.


A tó leszakadó partjára lejutni csak meredek ösvényen tudtunk, de érdemes. Talán itt éreztük magunkat leginkább elbújva, legközelebb a természethez. Itt volt legsúlyosabb a csend, itt láttuk a legtöbb vadmadarat, és itt volt a legáttetszőbb a tó vize. A közeli, jóval kisebb, de igencsak bájos Csuka-tóra már nem jutott időnk.

Túránkon, egy alig 16 négyzetkilométeres területen, öt csodálatos szépségű tavat érintettünk, amelyek gyalogosan, kerékpárral, de akár autóval is felkereshetők. A közvetlen közelben még vagy ugyanennyi tavacska vár felfedezésre, és kissé távolabb Oroszlány határában, legalább hasonló számban bújnak meg szépséges tavak.

Csereháti csoda a fülemülék völgyében: Szanticska

Csereháti csoda a fülemülék völgyében: Szanticska

2022.11.28.

Budapesttől jó kétszáz kilométerre, Miskolc és Kassa közt, a Hernádtól a Sajóig elterülő, szelíd lankáival megkapó szépségű, ámde turisták által ritkán látogatott, félreeső dombvidék, mely nevét az egykoron mindent beborító cseres-tölgyes erdőkről kapta, ez a Cserehát.

→ Tovább
Végtelen nyugalom a Nyírség kies homokvidékén

Végtelen nyugalom a Nyírség kies homokvidékén

2022.11.22.

Ritkán adatik meg az Országos Kékkörön, hogy körtúrában tegyünk meg egy etapot, és végig a kéken tudjunk haladni. Nos, ennek is eljött az ideje, hisz Létavértes környékén egy nagy kanyart tesz meg az Alföldi Kéktúra, melynek során kiindulási pontunkra fogunk visszaérni, miközben csodás réteket, lápokat, erdei szakaszokat érintünk, és persze mindenhol a hatalmas homokmezők.

→ Tovább