Ti írtátok

Osszátok meg ti is az élményeiteket a Turista Magazin olvasóival!

Szöveg és fotó:
2020. november 24.

Szépséges bányasebek – Tóról tóra a Vértesben

A számomra oly csodás Vértes hegység sok mindenről nevezetes, de vizeiről nem. Remélem, csak mostanáig.

Már több gyalogtúrámon bele-bele botlottam az itteni bányatavakba, de most volt először lehetőségem végigjárni az északnyugati Vértes érdekes tavait. Igaz, ez nem egy Finn-tóvidék, de azért akad szépség errefelé is bőven. De, hogyan is keletkeztek a hegység e részén tavak? Nem keletkeztek, csinálták őket! Az emberi tevékenység, bányaművelés révén jöttek létre, nem is olyan régen. Maximum bő száz év a terminus!

Ez a térség bányászati szempontból a pusztavámi szénterület, mely az oroszlányi szénmedence része (volt). Az alapkőzetet a Vértest alkotó karsztosodott triász dolomit és dachsteini mészkő adja, melyre kréta üledék települt. Egy későbbi tengerelöntés révén agyagrétegek adják az eocén kori barnakőszéntelepek alját (feküjét). Ez a vízzáró agyagréteg tartja vissza a külszíni fejtéssel leművelt széntartalmú bányagödrökben összegyűlt felszíni vizeket.

Az ismertté vált széntelep kutatása, feltárása 1904-ban kezdődött, és 2014-ig tartott. Döntően mélyművelésű bányászat folyt itt, de a most meglátogatásra kerülő tavak mind az egykori felszíni eocén szénbányászat megszépült sebhelyei.

Pusztavám felől indultunk a hegységbe. Az első megállónak tóhoz nem, legfeljebb a szenteltvízhez lehetett köze, mert a vértesszentkereszti bencés apátság romjainál kezdtünk. Sajnos hiába „csengettünk” a kapun lévő kolomppal, nem jutottunk be. A kerítést körbejárva azért megcsodálhattunk pár szép részletet a romjaiban is gyönyörű épületegyüttesből.

A következő látnivaló pár kilométerrel arrébb, egykori bányaépületek mögött jól eldugva rejtőzködött: a Dobai-tó. Előtte egy turistaházhoz hívogató, igencsak megviselt táblácskát is láttunk. A bekerített tó partján sétálva a pocsolyákon már jéghártya, közelükben rengeteg vadnyom. Tehát a kerítés nem akadálya az őzek, szarvasok, vaddisznók bejárásának. A szép fekvésű, kb. 450 x 450 m kiterjedésű, szabálytalan ötszög alakú állóvíz a legnagyobb kiterjedésű errefelé.

Visszafelé a tótól megálltunk egy meddő fotogén látványa miatt: hatalmas eróziós vízmosások díszítették az oldalát. Közelebb menve láttuk, hogy fel is lehet rá sétálni egy rövid szerpentinúton.

Megérte a próbálkozás: ritka jó kilátóhelyet találtunk, ahonnan az egész Vértest körpanorámában csodálhattuk a tiszta, hidegfronti időben.


A ki nem hagyható következő állomás, a Gerencsérvár, inkább kis lakótorony, vagy nagy vadászház lehetett. Köveinek jó részét mára már széthordták, de a múltról regélő romok így is merengésre késztettek. Az éppen megmaradt várárok, a patakparton lévő Vár-forrás és környezetének felfedezése is bizonyította; megérte a kis kitérő.

Régi kedvencem következett, a Cicahomok. Mennyivel szebb földrajzi név, mint pl. a Lófingató! Ám hiába aranyos a név, e vidék csúnyán magán hordozza a bányaművelés után rekultivált táj összes jegyét: gödrök, dombok, árkok, utak, ösvények, épület- és géproncsok mindenfelé. Az ültetett feketefenyő és a spontán települt nyár- és akácfák sokasága lassan elfedi a rút tájsebeket.

Az itt kanyargó betonút északi oldalának legmélyebb gödrében regényes hangulatú tó bújik meg. A térképen nincs neve, tehát elnevezhettem Cicahomok-tónak.


Egy pár száz méteres, meredek úton lesétáltunk a partjára. Megérte! A szemben magasodó három kőzetsávos egykori bányafal és a kristálytiszta, mozdulatlan vizű tó látványa lenyűgöző élmény. Az erdősülő meddőhányó pedig szinte magashegyet idéz. Azért érdemes volt a lábunk alá is nézni is, hiszen nem ritkán tenyérnyi, vastaghéjú „ős osztrigák” kövületei bukkantak ki az agyagos talaj felszínéről.

A következő tó a Horgásztó volt parkolóval, hirdetőtáblával, stégekkel, öreg padokkal, asztalokkal, hidacskákkal, két horgásszal, és vagy két métert alábbszállt vízfelszínnel. Itt kevesebb volt a látnivaló. Reméltem, hal azért akadt a vízben!

A Közép-dunántúli Piros is érinti a Lépakúti-tavat, így ezt a legkönnyebb megtalálni. Az ipari eredetű bányató nagyjából 100 méter hosszú és fele annyi széles.

Gyönyörű tengerszemszínű kéksége elbűvölő. Átlag mélysége a tónak 7 méter, a legmélyebb pontja 10 méter.


A betelepített halfajokon kívül (ponty, süllő, kárász, keszeg) folyami rákok, siklók, békák, vadkacsák lakják. Fogtak itt már szerencsés horgászok tíz kiló feletti csukát és pontyot is! Én már csak a békés hangulatért is boldogan üldögélnék órákat a tó partján. A Festékgyári-tó a Lépakúti-tótól negyedóra járásnyira van délkeletre, s bár csak két jelzetlen ösvény vezet hozzá, nem nehéz megtalálni.

Az oda vivő út vadregényes: tekintélyt parancsoló öreg tölgyek, egykori lövészárkok, fehér törzsű nyírfák, elszórt feketefenyők és hatalmas dágványok díszítik. Helyenként a nyírek és a fenyők lappföldi hangulatot varázsolnak ide.


A tó leszakadó partjára lejutni csak meredek ösvényen tudtunk, de érdemes. Talán itt éreztük magunkat leginkább elbújva, legközelebb a természethez. Itt volt legsúlyosabb a csend, itt láttuk a legtöbb vadmadarat, és itt volt a legáttetszőbb a tó vize. A közeli, jóval kisebb, de igencsak bájos Csuka-tóra már nem jutott időnk.

Túránkon, egy alig 16 négyzetkilométeres területen, öt csodálatos szépségű tavat érintettünk, amelyek gyalogosan, kerékpárral, de akár autóval is felkereshetők. A közvetlen közelben még vagy ugyanennyi tavacska vár felfedezésre, és kissé távolabb Oroszlány határában, legalább hasonló számban bújnak meg szépséges tavak.

Kéktúrából kalandtúra a Visegrádi-hegységben

Kéktúrából kalandtúra a Visegrádi-hegységben

2021.01.10.

Harmadszor járom már az OKT-t, azt gondoltam, hogy egy rövidke Pilisszentlászló–Visegrád-szakaszon nem érhet különösebb meglepetés. Óriásit tévedtem. Pazar kilátások kápráztattak el, majdnem elgázolt egy komplett vaddisznókonda, a Borjú-főn mellbe vágott egy Wass Albert-idézet, majd végül a visegrádi vár erdőben rejtőző, omladozó falai mellett egy avarban lapuló, elfeledett Mátyás király emlékmű pörgette fel a fantáziámat.

→ Tovább
A turistautak színeváltozása Thirring Gusztávtól napjainkig

A turistautak színeváltozása Thirring Gusztávtól napjainkig

2021.01.07.

Ami Hérakleitosznak a folyók mozgása (minden változik, de mégsem), az nekünk a hazai turistajelzések és földrajzi nevek dialektikája Thirring Gusztáv 1900-as útleírásának segítségével Pomázon és Szentendrén. Na, de hol van a Bucsina-forrás? Egyébként egyszerű túra.

→ Tovább