Tudástár

20 éve pusztított a cianidszennyezés a Tiszán

Szomorúan indult az évezred a szőke folyónak, cianid- és nehézfémtartalmú mérgező hullám söpört végig rajta, sosem látott pusztítást hagyva maga után. Csernobil óta ez volt az egyik legsúlyosabb környezeti katasztrófa Európában, csak a magyarországi szakaszon több mint 1200 tonna hal pusztult el pár nap alatt. De vajon maradt-e nyoma a pusztításnak? Hogyan tudta túlélni a folyó? Kell-e tartanunk hasonló vagy más csapástól? Cikkünkből kiderül.

2020. február 10.

Szomorúan indult az évezred a szőke folyónak, cianid- és nehézfémtartalmú mérgező hullám söpört végig rajta, sosem látott pusztítást hagyva maga után. Csernobil óta ez volt az egyik legsúlyosabb környezeti katasztrófa Európában, csak a magyarországi szakaszon több mint 1200 tonna hal pusztult el pár nap alatt. De vajon maradt-e nyoma a pusztításnak? Hogyan tudta túlélni a folyó? Kell-e tartanunk hasonló vagy más csapástól? Cikkünkből kiderül.

„A döbbenet és keserűség ott volt mindenki arcán. A szeretett folyó úgy tűnt, örökre eltűnt” – hangzik el Török Zoltán természetfilmes 20 éve készült A mérges folyó című dokumentumfilmjében, amely Európa egyik legnagyobb környezeti katasztrófáját dolgozza fel. A Tiszát ért cianidszennyezésről szóló megrázó kisfilmet cikkünk végén tudjátok megnézni.


A Tisza zokogott, majd síri csend lett

„Aki csak videókból, vagy a hivatalos médiából értesült az eseményekről, el nem tudja képzelni, hogy a Tisza valóban sírt, zokogott! A haldokló halak fuldokló ezreinek, tízezreinek utolsó kényszerű úszócsapkodása, kétségbeesett légvétele fizikailag érezhetően, hallhatóan jelent meg a Tisza mentén.

Nincs leírás arra az állapotra, amikor éjszaka, egy autó lámpája által bevilágított fénysávban pusztuló halak ezrei görcsösen próbálnak levegőhöz jutni, úgy, hogy erre esélyük sincs.

Szinte hullámzott a víz, de ezeket a hullámokat nem szél keltette, hanem a vergődő, pusztuló halak tömege” – így emlékszik vissza Kovács Pál halbiológus, aki KÖTÖVIZIG-es munkatársaival nap mint nap kénytelen volt szembesülni ezzel a látvánnyal és a szennyezést kísérő komoly fejfájást okozó mandulaszaggal. Tokajtól Tiszaugig kísérték a mérgező „csóvát”, hogy folyamatos mintavételezésekkel figyeljék a cianid koncentrációját és annak változását.

„Sose felejtem el, kimentem a Tiszához és síri csend volt. Olyan, amilyen előtte soha. Teljesen halott volt minden, se egy madár, se egy béka, semmilyen hang. Nagyon megrázó volt” – írja egy a katasztrófáról megemlékező poszt kommentjében a Tiszafüreden született Balázs.

Hosszasan idézhetnénk a szomorú emlékekből, de inkább nézzük a tényeket, a következményeket és a lehetséges egyéb veszélyeket.


Mi történt 20 évvel ezelőtt?

2000 január 30-án késő este a romániai Nagybánya melletti Zazár település közelében átszakadt egy ciánid- és nehézfémtartalmú szennyvízzel teli zagytározó gátja. Az ülepítő a román-ausztrál tulajdonú Aurul bányavállalathoz tartozott, amely a Nagybánya környéki fémbányák meddőhányóiból nyert ki aranyat és ezüstöt cianidos kioldással. Az eljárás során keletkező mérgező vegyületekkel teli mellékterméket vezették ebbe az ülepítő medencébe. A 25 méteren átszakadt gáton keresztül 100-120 ezer köbméternyi cianid- és nehézfémtartalmú kizúduló szennyvíz előbb a földekre, onnan a Zazar- és a Lápos-folyóba, majd a Szamosba, a Tisza mellékfolyójába került.

Mivel a bányavállalatnak nem volt kárelhárítási terve, a toxikus víz szabadon haladt tovább a Tisza felé, amelynek cianidkoncentrációja több százszorosa volt a megengedett határértéknek.

Ciánból literenként 0,001 milligramm az a mennyiség, amely még ártalmatlan az élő szervezetre. Az emberi szervezetre 2,86 milligramm már veszélyes, a halaknak pedig a 0,1 milligramm is halálos dózis. A meghatározott egészségügyi határérték 0,1 mg/l.

Február elsején érte el a szennyvízhullám a magyar határt Csengernél, ahol 32,6 milligramm/liter koncentrációt mértek. Semmi és senki nem tudta megállítani a katasztrófát, a cianidos víz február 2-án belépett a Tiszába, és a 20 kilométer hosszú mérgező „csóva” megkezdte pusztító útját. Az Alsó-Tisza szakaszához érve 40-50 kilométeresre hígult, majd február 12-én elhagyta Magyarországot, ahol a szennyezés még itt is 15-szöröse volt a megengedett határértéknek. A Duna se úszta meg. A Tisza Zalánkeménnél belépett a Dunába, a toxikus víz pedig még Belgrád magasságában is okozott halpusztulást, sőt, a víz cianidkoncentrációja a Duna bulgáriai szakaszán is határérték feletti volt.


Menteni a menthetőt

A baleset hírére a magyar vízügyi szakemberek azonnal cselekedni kezdtek. Arra esély sem volt, hogy megállítsák az érkező hullámot, viszont a víz toxikus koncentrációjának hígításával enyhíteni tudták a károkat, amelyben a Kiskörei Vízlépcsőnek kulcsszerepe volt. A Tiszába érkező mellékfolyók hígító hatása kevés lett volna, így a víztározóként funkcionáló Tisza-tó lett a megoldás.

Kiskörénél megkezdték a Tisza-tó felduzzasztását, hogy még a cianidos szennyvíz hulláma előtt nagy mennyiségű tiszta vízzel töltsék fel a tározót. Majd lezárták a tóhoz vezető öblítőcsatornákat, hogy a szennyezett vizet a folyómederben tartsák. Február 7-én érkezett Tiszabábolnához, a Tisza-tó felső részéhez a mérgező hullám, ezzel egy időben pedig megkezdték a vízlépcsőnél a tározó gyors ürítését, és tulajdonképpen egy árhullámot indítottak el. A tározómedencéből 25 millió köbméternyi tiszta vízzel sikerült felhígítani a szennyezést.

Erről az úgynevezett vízkormányzásról animáció is készült:

Mivel ezen a télen elég alacsony volt a Tisza vízállása, a kialakult árhullám is a folyómederben tudott maradni, így a hullámtéri kubikok, holtágak nagyrészt megmenekültek a szennyezéstől.

Bár a szennyezés koncentrációját ezzel az akcióval nagymértékben sikerült csökkenteni, hiszen a Tiszafürednél mért 5,2 mg/l-es koncentráció Kiskörénél 3,8-ra csökkent, Szolnoknál pedig „csak” 8 órán át haladta meg a kritikus 2 mg/l értéket, a méreg pusztítása így is hatalmas volt.


Áldozatok és túlélők

Tulajdonképpen minden élő szervezet, amely ezzel a nagy koncentrációjú cianidos vízzel érintkezett, halálra volt ítélve.

A cianid a sejtlégzést, vagy más néven biológiai oxidációt blokkolja. E folyamat során termelődik az az energia, amely az élőlény különböző életfolyamataihoz szükséges.

A vízi állatok közül, csak a magyarországi szakaszon, 1241 tonna hal pusztult el. A haltetemek eltávolítását azonnal meg kellett kezdeni, hogy a mérgezés ne terjedjen tovább a táplálékláncban. Sajnos így is akadtak áldozatok, sok hallal táplálkozó madár és emlős is elpusztult, köztük a fokozottan védett rétisasok is veszélyben voltak, a cikk végi videóból kiderül az is, hogyan menekült meg a Tisza melletti populáció.

Sokan joggal aggódtak a folyó emblematikus rovaráért a tiszavirágért, de szerencsére a faj túlélte a katasztrófát,

ahogy számos a Tiszában és a Szamosban élő makroszkopikus élőlény is, mint a vízicsigák, kagylók, folyami szitakötőfajok, valamint egyéb kérészek is.

Kevésbé voltak szerencsések a rákok, amelyek nagyon érzékenyen reagálnak minden környezeti változásra, egyes fajok 50–60%-a elpusztult, és az árvaszúnyog lárvák 50%-a is. A szennyezés következtében mondhatni teljesen kipusztultak a planktonikus élőlények, de már pár nappal a toxikus hullám levonulása után elkezdték újra benépesíteni a vízteret.

Az emberek is veszélyben voltak, hiszen sok település a Tiszából nyerte az ivóvizét. Sokak megélhetését is a folyó biztosította, akiknek bizonytalanná vált a sorsa, így sok halásznak és turizmussal foglalkozónak is.


Szerencse a szerencsétlenségben – lehetett volna sokkal rosszabb

Két tényezőnek is köszönhető, hogy a Tisza élővilága túlélte a katasztrófát, és a várakozásokhoz képest hamar regenerálódott, és ami a legfontosabb, egy őshonos faj se halt ki a cianidszennyezés következtében. Az egyik a tél, a másik a tavasszal érkező árvíz.

„Ha nem télen érkezik a cianid, akkor sokkal nagyobb lett volna a pusztulás. Kihalt volna például a tiszavirág, és a vízi élet sokkal nagyobb része is. Így viszont az aljzatban telelő lárvák és egyéb víziállatok nagyrészt megúszták. Rengeteg nagy hal pusztult el a folyóban, ami átmenetileg üres élőhellyé tette, az ilyenek pedig utána robbanásszerűen be szoktak népesülni. Most is ez történt, 4 év után 95%-os, 10 év után 100 %-os helyreállásról beszéltek. Szerencsére egy őshonos faj sem tűnt el végleg a cianidszennyezés következtében” – mondja Szendőfi Balázs halkutató, aki saját maga is tapasztalhatta a Tisza megmaradt gazdag élővilágát, ugyanis több mint egy évig forgatott a Tisza-tónál. A tavaly megjelent négyrészes természetfilm-sorozatot te is megnézheted Balázs videócsatornáján.

A természet pedig gondoskodott arról, hogy legyen bőven alkalmas hely az újrakezdésre. 2000 tavaszán hatalmas árvízhullám vonult végig a Tiszán, amely meghaladta az addig mért legmagasabb vízszinteket. A Tisza árterei hatalmas mocsárrá alakultak, amely ideális környezetet biztosított a vízi élőlények és az őshonos fajok szaporodásának. Nyár elejére minden vízzel teli gödör élettel telt meg, és rengeteg halivadékkal. Török Zoltán dokumentumfilmjéből kiderül az is, hogyan jutottak vissza a közben visszahúzódott Tisza vizébe.


Nincs okunk hátradőlni

Bár a Tisza négy év alatt kiheverte ezt a súlyos környezeti katasztrófát, ne legyenek illúzióink. A természet megújuló képessége valóban elképesztő erejű, csak nézzük meg a csernobili katasztrófa sújtotta területek újraéledését, de ez még nem mentesít minket, embereket a felelősség alól. Nem tehetünk meg bármit, abban bízva, hogy majd a természet mindent rendbe hoz, amit mi elbarmoltunk. Ez a cianidos eset se volt egyedi, olyannyira, hogy két hónapra rá, 2000 márciusában újabb, ezúttal nehézfémekkel szennyező hullám vonult végig a Tiszán. Akkor a romániai Borsabánya térségében működő bánya ülepítőjének gátja szakadt át. És egészen addig megvan az esélye annak, hogy hasonló esetek történjenek, amíg tevékenységi engedélyt kaphatnak olyan vállalatok, amelyek ilyen mennyiségű mérgező anyag keletkezésével járó technológiával dolgoznak. Még napjainkban is kérdéses, lesz-e újabb cianidos aranybánya, például a romániai Verespatakon már évek óta szeretne egy ilyet nyitni egy kanadai cég. Úgy tűnik, ez most meghiúsul, mert a terület remélhetőleg kulturális örökségi védettség alá fog kerülni, így nem adhatnak majd ki ilyen engedélyt erre a területre.

De nem csak a bányák és a vízbe kerülő mérgek veszélyeztetik a Tisza élővilágát. Az emberi tevékenység más módon is kockáztatja az ökológiai egyensúly felbomlását.


A busa a ciánnál is veszélyesebb

Erős kijelentésnek tűnhet, de sajnos van alapja. Míg a 20 éve végigvonult cianid- és nehézfémszennyezést ki tudta heverni a Tisza, a busák elszaporodása beláthatatlan következményekkel járhat. Szendőfi Balázs halkutatót kérdeztük ezzel kapcsolatban, aki elmondta, már a cianidszennyezés előtt is rossz volt az arány az invazív fajok javára.

„A cianidszennyezés után a regenerálódás első éveiben természetesen az inváziós fajok szaporodtak fel, nekik ez a stratégiájuk. Az arány napjainkban is rossz, saját becsléseim alapján a három tömeges inváziós faj (busa, ezüstkárász, törpeharcsa) a Tisza halállományának 60–65%-át adja. Szerencsére a szennyezés után az őshonos fajok megmaradtak, és állományuk azóta is szép, főleg a harcsa és a süllő, de a menyhal, a kecsege is erőre kapott, valamint a fokozottan védett magyar és német bucó is.

De a busa az, ami elsősorban tömegesen van jelen, és az elmúlt évben milliárdszámra szaporodott, amire eddig sokan azt hitték, hogy nem képes Európában.

Távol-keleti faj, a 60-as évekbeli behozatalától kezdve folyamatosan nőtt a száma a Tiszában (és a többi vizünkben is), a ciánszennyezéskor is a legnagyobb tömegben a busák döglöttek. De nem tűntek el, és újra ugyanannyi van, illetve most, hogy szaporodik is, még több várható. A busa planktonfogyasztó hal, úgy szűri a vizet, akár a cetek. Európában a planktont csak a halivadékok fogyasztják, nagy testű felnőtt halak nem, így fennáll a veszély, hogy planktonhiány lép fel, ami minden vízi szervezetet és őshonos halivadékot kiéheztet. Ezen kívül a busák puszta fizikai mennyisége is elég lehet őshonos fajok kiszorításához. Amerikában van olyan víz, amit leáramoznak vagy lesavaznak miattuk, csak tűnjenek már el. Tavaly szeptemberben ült össze egy országos válságstáb, amelyben az érintett tiszai vízkezelők, halgazdálkodási hasznosítók és az Agrárminisztérium képviselte magát, és szervezte meg a tiszai gyérítést.”

Reméljük lesz eredménye, ugyanis a busa agresszív jelenléte visszafordíthatatlanabb hatással bírhat, mint a ciánszennyezés.


Cián után műanyag palackok

Ha megnézitek Török Zoltán kisfilmjét cikkünk végén, feltűnhet, hogy nem tűnik fel egy jelentben sem a mára már szinte tipikus műanyag és kommunális szemét látványa a folyóban és árterében. Ennek oka, hogy akkor még nem használtak ennyi csomagoló anyagot, mint manapság, és PET-palack sem volt ilyen mennyiségben. Úgy 15 éve kezdődhetett a probléma, amely ellen már nyolcadik éve küzd a PET Kupa csapata és sok-sok önkéntese. Ahogy Hankó Gergely hulladékgazdálkodási szakember, a PET Kupa csapatának tagja mondja,

amint a Tisza túlélte a cianidszennyezést, megkapta a palackokat.

Remélhetőleg már mondanunk sem kell, milyen károkat okoz a természetben a műanyag ilyen szintű jelenléte, a borzalmas látványon túl az állatok gyomrában és egyéb testrészein landoló műanyag okozta pusztulástól a mikroműanyagok egészségkárosító hatásáig.

A 20 évvel ezelőtti esemény csak egy a sok, ember által okozott természetkárosító hatásnak. Kisebb katasztrófák nap mint nap történnek, akár egy folyóba hajított palackkal, vagy nem oda való halfajjal is. A természet feláll újra és újra, de az ökológiai egyensúly nagy valószínűséggel borulni fog, aminek a legnagyobb vesztesei mi, emberek leszünk. Jó lenne, ha meg tudnánk ezt akadályozni, és ez csakis rajtunk múlik.

Források:

kotivizig.hu

http://www.etk.hu/cian/docs/kom082000jelent.htm

https://hu.wikipedia.org/wiki/Tiszai_cianidszennyez%C3%A9s

https://www.unece.org/fileadmin/DAM/env/documents/2017/TEIA/GCE_2_June_2017/1_Peter_Kovacs_TMF_accidents.pdf

delmagyar.hu

Cikkajánló