Több, mint 8 tonna hulladékot szedtek össze a PET Kupán

Idén, az augusztus 1-től 9-ig tartó 8. Tiszai PET Kupán egészen pontosan 8,2 tonna hulladékot sikerült eltávolítani a Tisza árteréből, a Covid miatt ráadásul létszámkorláttal.

Szerző:
TM
Fotó:
Pálvölgyi Krisztina (kiemelt kép)
2020. augusztus 10.

Idén, az augusztus 1-től 9-ig tartó 8. Tiszai PET Kupán egészen pontosan 8,2 tonna hulladékot sikerült eltávolítani a Tisza árteréből, a Covid miatt ráadásul létszámkorláttal.

A 8. Tiszai PET Kupa tizenegy csapatból álló pethajó flottája Rakamaznál ért célba augusztus 8-án. Az elmúlt években a PET Kupa 70-80 folyamkilométeres szakaszokat tisztított meg egy-egy nyári verseny során. A Záhony-Tokaj közötti részen már régen jártak, illetve nem érintették a teljes szakaszt, miközben igen jelentős volt az ártéri szennyezés.

„Ez egy nagyon szerencsés folyószakasz, mert a FETIVIZIG géplánca védi az újraszennyezéstől”– mondta el Tamás Zsolt versenyigazgató, a programot szervező Természetfilm.hu Egyesület alelnöke. A flotta nagy része visszatérő csapatokból állt, de idén a koronavírus miatt létszámkorlát volt. A szervezők a téli időszakban az egész területet feltérképezték Záhonytól Rakamazig, így pontosan tudták, hol halmozódott fel a legtöbb hulladék.

Záhonytól Rakamazig, 84 folyamkilométeren, hat nap alatt, 1400 zsáknyi, több mint 8 tonna hulladékot szedtek össze a résztvevők.

A flottát két új gyártású hajó is segítette. Naponta kb. másfél tonna szállított partra a PETII névre keresztelt gyorsreagálású hulladékgyűjtő hajó, amit a LOGIKA nevű kisgéphajó egészített ki. Hatékonyan segítette a munkát a 100%-ban folyami hulladékból készített, júliusban avatott Plasztikladik.

A petkalózok munkáját a sűrű ártéri növényzet és a szokásosnál több szúnyog nehezítette. A dobogó első két helyére ezúttal a tavalyi megosztott, harmadik helyről lépett előre két csapat. A 8. Tiszai PET Kupát az ötödik éve visszajáró vállalati hajó, a Siemens Evező-SÖK csapata nyerte. Második helyen az a csapat végzett, ahol a legtöbb nemzedék, gyerekek és nagypapájuk is képviseltette magát: a Hangák szoros versenyben lettek másodikak. A harmadik helyezést a Belügyminisztérium és a KÖTIVIZIG együttműködésében indított GWP (Global Water Partnership) hajó kapta.

Annak érdekében, hogy a kisebb létszámú, de lelkes csapatoknak is legyen esélye a dobogóra állni, a szervezők létrehozták a Tisza Hőse díjat, amely a fejenként legtöbb hulladékot összegyűjtő csapatnak jár. A díszes kupa idén gyakorlott petkalóz kezekbe került: a Petúnia felnőttekből és gyerekekből álló csapata már 2019-ben, a Tisza-tavi PET Kupán is hasonló elismerésben részesült.

A PET Kupa során összeszedett hulladékok körforgásban tartását az esemény szakmai partnere, a Környezetvédelmi Szolgáltatók és Gyártók Szövetsége koordinálja. A PET Kupa nélkülözhetetlen önkéntes csapata zsákról zsákra átválogat mindent, a különböző anyagokat fajtánként szelektálja. A hasznosítható fém és üveg hulladék az Észak-Alföldi Környezetgazdálkodási Nkft. segítségével a hulladékfeldolgozókhoz kerül. A PET palackokat pedig színre válogatás és bálázás után Magyarországon dolgozza fel a Sárvári HUKE Kft.

A kupakokat és a polipropilénből készített csomagolóanyagokat, például samponos flakonokat a Holofon ZRt. segítségével hasznosítják újra. Az így nyert másodnyersanyagból később hajótestek, hajódeszkák készülhetnek. Az összegyűjtött hulladékmennyiség közel felét újrahasznosítják.

Forrás: Sajtóközlemény

Cikkajánló