Túraajánlat

A Baranyai-dombság sokszínű vidékén – Túra Máriakéménd határában

A panorámás dombok közé zárt Máriakéménd híres búcsújáróhely, de a látványos kegytemplomán túl az aranykort idéző hangulatos pincesorát, titkokat rejtő egykori Török-várát és szerfelett megkapó és változatos környezetét is érdemes felfedezni.

Szöveg és fotó:
2020. október 2.

A panorámás dombok közé zárt Máriakéménd híres búcsújáróhely, de a látványos kegytemplomán túl az aranykort idéző hangulatos pincesorát, titkokat rejtő egykori Török-várát és szerfelett megkapó és változatos környezetét is érdemes felfedezni.

Baranya megye csodáira nem csupán a varázslatos Mecsekben vagy a kiváló borairól híres Villányi-hegységben lelhetünk rá. A két táj között elterülő, festőien szép, dimbes-dombos terep kevésbé ismert a természetjárók körében, pedig ez a hullámzó löszhát is tartogat lenyűgöző panorámákat, történelmi emlékeket és jól jelzett, kényelmes turistautakat. A Baranyai-dombság egyik ilyen kiváló túraterepét a Nagyboldogasszony-templomáról híres Máriakéménd környékén találjuk, ami mondhatni e vidék turistaközpontjának számít. Máriakéméndről ugyanis több út is indul, közülük a legjelentősebb a Feked irányába tartó Baranyai Zöldtúra, melynek teljes hossza 44 km, ugyanakkor könnyű, 6-16 km-es körtúrával az alig ötszáz lelket számláló falu változatos környezetét is bejárhatjuk. Lássuk hát, mi minden vár ránk ezen a nagyszerű és csendes tájékon.

A panorámás pincesor
A falu déli határában egykoron mintegy két kilométer hosszúságban három soros pincesor húzódott, aminek napjainkra már csak egy része maradt fenn. Korábban a terület jelentős része szőlőtőkékkel és pincelyukakkal volt tele, napjainkra viszont már jóval kevesebben foglalkoznak borkészítéssel. Anno Kéménd híres fehérborait vasúton Ausztriába is szállították. Bécsben egykor önálló kéméndi borkimérés is volt.

A második világháború után a pincesor jelentős részét lebontották, ma sok felhagyott pinceüreget lehet látni, melyek a látszólag örökre elmúlt aranykorra emlékeztetnek. A falu feletti pincesor megmaradt eredeti állapotában, és szerencsére ma is használatban lévő és szépen felújított présházat is látni, de a messzebb lévő, egészen a Liptódi-szegélyig húzódó pincesor már teljesen megszűnt.

A falu múltat idéző és ma is hangulatos pincesorát a kék négyzet, kék körtúra, illetve kék műemléket jelző turistajelzésein érhetjük el. Felérve a legfelső pincesorhoz, gyönyörű panoráma fogad minket, melyben szelíd dombvonulatokon elterülő szántók és erdőfoltok váltakoznak, a háttérben pedig a tájat uraló mecseki hegyek magasodnak.

A Margaréta-sarok
A Nagy-pincesor déli végén a turistajelek kivezetnek az akácosból a szántóföld szélére, amit a helyiek Margaréta-saroknak neveznek. Több földút találkozási pontja ez, ahol Antiochiai Szent Margit szobra áll, avagy ahogy a kémendiek mondják, a Margaréta-szobor. A legenda szerint itt egy kislányt megfojtott vagy halálra mart egy kígyó, amíg édesanyja a közeli szőlőben tevékenykedett. Emlékére állították a szobrot, amit a múltban valahányszor más helyre akartak vinni, mindig hatalmas vihar tört ki a környéken, így vált „időjós” szoborrá. A meglehetősen egyedi alkotást egyébként 1904-ben állították fel ezen a helyen, majd az 1950-es években átvitték a kegytemplomba, ahonnan 2014-ben került vissza az eredeti helyére.

A szobor közvetlen környezete nem éppen a legszebb tájat fedi fel előttünk, de évszaktól és időjárástól függően a köröttünk elterülő szántókon csodás látványban is részünk lehet, amikor a zöldellő mezővel összeérő fodros felhők lenyűgöző kontrasztot alkotnak.

Gondozott környezet, karbantartott turistautak
Ugyancsak a falu déli határában, sűrű akácosban találhatunk rá a mára elapadt Szent-kútra és az egykori kis kápolna helyére, ahol ma kereszt és Mária szobor áll. Az idevezető kitáblázott ösvény és a karbantartott szoboregyüttes jól mutatja a helybéliek értékvédő munkáját, azt az elszántságukat, hogy minél többet megőrizzenek és megmutassanak az erre járónak gazdag történelmükből és hagyományaikból. Ennek köszönhető, hogy a vizet már sajnos nem adó Szent-kút nem veszik bele az erdőbe és mesélhet csodás gyógyulásokról és a környék múltjáról, kultúrájáról.

A csodatévő Szent-kút

Alajos-forrásnak is nevezték régen, amely elnevezés onnan származik, hogy egyszer Alajos napján nagy jégverés volt, ami elpusztította a határrészt. Ennek emlékére a szomszédos monyoródiak keresztet állítottak a téglából épült Szent-kút forrása mellé. Vizéhez főként az 1900-as évek elején történt csodahiedelmek fűződnek, melyekben még a 30-as években is hittek. Úgy tartották, hogy a forrás vize gyógyítja a szembetegségeket és az epilepsziát. Távoli vidékekről is elzarándokoltak ide a betegek, akik gyógyulásukat követően a szent forrás tövében álló egykori képoszlopos kápolnánál helyezték el hálaadományaikat. A gyógyforrás látogatói – különösen a monyoródi horvátok – fogadalmi vagy hálaadományként házilag szőtt kendőt, törülközőt agaattak a képoszlopon kifeszített zsinórokra, gyakran pedig a beteg gyermekek ingjeit és hajszalagjait is ide akasztották. A hely kultusza már az 1930-as években megszűnőben volt. 1951-ben a kápolnát lebontották, tégláit elhordták, a forrás pedig nem sokkal később, a 60-as évek elején elapadt.


Sárga, zöld és kék jelzésű utakon
Rajtunk áll, hogy Máriakéménd környékén, ezen a kis területen sűrűre szőtt turistaúthálózaton, mekkora körrel szeretnénk bejárni a tájat, mennyi mindent akarunk látni. A számos vallási kegyhely mellett, forrásokhoz, erdei pihenőhelyekhez, egy nyomaiban még fellelhető várhoz is érdemes ellátogatni, de maga a dombvidék természeti sokszínűségét és a pazar panorámáit is meg kell ismerni ahhoz, hogy teljes legyen ez a baranyai összkép.

Szétnézve e tájon, elsőre az ember által régóta birtokolt földek, a dombokon elnyúló szántók látványa a legszembetűnőbb. Mindezeket a vízfolyások mentén, domboldalakon és löszhátakon mozaikosan elhelyezkedő erdőfoltok tarkítják, valamint nagy kiterjedésű rétek és laposabb völgyfenéken vizenyős, változatos növényvilággal bíró mocsarak is tagolják. A sárgán és zöldön tett nagyobb körtúra során (megkerülve a 217 méteres Schlossberget) mindezekben közelről is részünk lehet. A Kéméndi-tető síkjáról (a jelzett útról kis kitérővel) keleti irányba láthatunk el, a hegyhát Liptód felé vezető oldalában pedig a területet fedő lösztakaróba vájt látványos szurdokot a lezúduló csapadék.

A rejtélyes Remete-lyuk
Aki figyelmesen járja a dombtetőre vezető kék várjelzéssel felfestett ösvényt, az a Török-vár egykori sáncárkait, csekély falmaradványát és a Remete-lyukat is meglelheti.

A német szájhagyomány szerint valamikor egy-egy remete lakott itt, ezért hívják így ezt a járatrendszert, ami az egykori vár alatt lett kivájva. Ennek a napjainkban 10 méteres alagútnak még az 1900-as évek elején is volt lakója, aki Kéméndre járt le kéregetni. Állítólag a régmúltban rablóbanda is tanyázott itt, de hogy kik és miért építették e járatokat, az már örökre a történelem homályába vész.


A dombtetőre vezető lépcsőzős kaptató végén ne számítsunk igazi várromokra, csupán a hepehupás és árkos terep, valamint kis falmaradvány emlékeztet arra, hogy itt egykoron erősség állt. A lombok közül előbukkanó kilátás viszont csodás. Ha másért nem is, ezért biztosan megéri ide felkapaszkodni.

A Török-vár
A mai Máriakéménd fölé magasodó domb tetején a tatárjárás után, 1273 körül a Győr nembéli Óvári Konrád épített várat. Meglehetősen mostoha sorsa volt a helynek: előbb Baranya vármegye főispánjával kialakult személyes konfliktus, majd az Árpád-ház kihalását követő zűrzavaros belpolitikai helyzet miatt dúltak itt harcok. Valamikor 1316 és 1330 között a várat ostrommal elfoglaló Szekcsői Herczegh János elfoglalta és le is romboltatta az erődítményt, de Károly Róbert visszaadta azt Konrád örököseinek, akik újraépítették a várat. Az egykor jelentős méretű vár pusztulásáról nincsenek információink, de az bizonyos, hogy már több száz éve megsemmisült, köveit pedig elhordták.

A Török-vár legendája

A Török-vár egyik mélyedésében réges-rég látni egy barlangszerű üreget, melyet Remete-lyuknak neveztek. A monda szerint egykor még állva is végig lehetett benne menni és 12 ajtó volt benne, de csak 11-be volt szabad bemenni. A 12-be még senki sem mert bemenni, mert oda egy török katona van bezárva. Ezért lett a hajdani erősség neve Török-vár.


Jöttek-mentek itt a népek
Az évezredek során megannyi nép és kultúra megfordul ezen a termékeny, dimbes-dombos vidéken. Az ősi kultúrák nyomait, rómaiak villáit, avarok telepeit, honfoglaló magyarok tárgyait is meglelték már itt. Az Árpád-korban aprófalvas településhálózat alakult ki, melyben a kis lélekszámú települések egymáshoz közel helyezkednek el. A török uralom pusztítása, valamint a történelem viharai sokféle nemzetiséget sodortak össze a környéken és Máriakéménden is: magyarok, svábok, szerbek, rácok, székelyek, tótok, akik mind hozták magukkal a saját kultúrájukat, igyekeztek megőrizni identitásukat. Faluról falura járva az utcaképeken, a porták építészeti stílusán, az útmenti kereszteken, a templomokon ma is láthatjuk azt a változatosságot, amit a sokajkú népesség magában hordoz.

A török hódoltságban elpusztult Kéméndre 1720-1741 között érkeztek meg a betelepített német telepesek. A falu gyors fejlődésnek indult, új házakat, istállókat építettek, a dolgos nép hamar felvirágoztatta kis települést. 1732-ben már 47 német és 4 délszláv család lakott a faluban, az 1910-es évekre pedig már 1200-nál is többen éltek itt. A 20. század sorscsapásait többszörösen is megsínylett a település. A második világháborút követően közel 500 németajkú lakost telepítették ki Németországba, akiknek a helyére a felvidékről érkeztek családok. A falu a kommunista időkben lassú sorvadásnak indult, lakossága folyamatosan csökkent, az emberek elszivárogtak a városokba. Sajnos a rendszerváltást követő időszak sem hozott fellendülést Máriakéménd életében, ahol azért a közelmúltban történt turisztikai fejlesztések és egyéb helyi kezdeményezések bizakodásra adnak okot.

A búcsújáróhely
Máriakéménd híres temploma a településtől egy kissé távolabb, a Kátoly felé vezető országút mentén áll. Mint fontos búcsújáróhely, a Mária Út és a Szent Márton Út is ellátogat hozzá, de elvezet ide a faluból kiinduló kék körtúra turistajelzés is. Az idén kisebb felújítási munkákat megélő barokk stílusú Boldogasszony-templomot 1753-ban építették egy 15. században már álló, de a török hódoltságban rommá lett kegyhely fölé, aminek csak a szentélye maradt épen.

A híres búcsújáró Mária kegyhely kialakulása egy csodás jelenéshez kötődik. 1740 áprilisában a régi templom romjai között néhány helybeli kislány füvet gyűjtött, amikor egy mélyedésben a kis Jézust karján tartó Szűzanya fényben tündöklő szobrát pillantották meg.


A szobrot nem tudták kiemelni a földből, majd eltűnt. A jelenés hírére hamarosan közelről és távolról jöttek zarándokok, ezt követően pedig nemsokára megépült a ma is látható templom. Első kegyképét egy pécsi asszony festette, mert lánya szembajából Mária közbenjárására meggyógyult. Ennek helyébe 1758-ban egy újabb Mária-képet készíttettek, amely a filiális templomok védőszentjeit is ábrázolta.

Régen Máriakéménden a nagyobb Mária-ünnepeket 7 búcsúval ünnepelték, de az utóbbi évtizedekben már csak kettő volt. 2016-tól ismét 4 búcsút tartanak, ahová évről évre egyre többen jönnek, 2017-es év nagybúcsúján már több mint 600-an vettek részt.

A máriakéméndi kegytemplom nem csupán az istentiszteletek alkalmával, de előzetes bejelentkezéssel is látogathatók. Érdeklődni Biki Endre Gábornál a templom gondnokánál lehet a 06 30 452 4579-es telefonszámon, e-mail: bienga38[kukac]gmail.com


A természetszerető ember könnyen a szívébe zárja e barátságos tájat. Változatos természeti környezete, takaros kis falvai és vendégszerető lakói, együttesen varázsolnak egyedi hangulatot erre a festői dombvidékre. Elsőre talán fel sem tűnik számunkra, de a Baranyai-dombságban szinte egymást érik a múltról regélő érdekes épületek, képoszlopok és emlékhelyek, melyek történetét megismerve még színesebbé, még értékesebbé válik számunkra az ország ezen kissé eldugott, de csodálatos szeglete.

Cikkajánló