A budapesti fejlesztések új célokat adnak a turizmusnak

A közelmúltban megvalósult és a tervezett budapesti fejlesztések új célközönséget szólítanak meg, mindez új célokat adhat a főváros és Magyarország turizmusának.

Szerző:
MTI.hu
Fotó:
Diana
Gulyás Attila
2014. április 6.

A közelmúltban megvalósult és a tervezett budapesti fejlesztések új célközönséget szólítanak meg, mindez új célokat adhat a főváros és Magyarország turizmusának.

A közelmúltban megvalósult és a tervezett budapesti fejlesztések új célközönséget szólítanak meg, mindez új célokat adhat a főváros és Magyarország turizmusának is a következő időszakban - mondta el Szatmáry Kristóf, a Nemzetgazdasági Minisztérium gazdaságszabályozásért felelős államtitkára Budapesten.
Úgy vélte, ha a mostani fejlesztések is beérnek, akkor akár azt a célt is ki lehet tűzni, hogy Budapest a világ 20 leglátogatottabb városa közé tartozzon, vagy olyan térségbeli versenytársakat érjen utol, mint például Prága.

Az államtitkár közölte azt is, hogy az idén januárban több mint 12 százalékkal nőtt a Budapesten eltöltött vendégéjszakák száma a tavalyi, éves szintű 6 százalékos növekedés után.
Horváth Gergely, a Magyar Turizmus (MT) Zrt. turisztikai vezérigazgató-helyettese szerint az eredmények elsősorban a minőségi szolgáltatásoknak köszönhetőek, amelyek iránt egyre nagyobb a kereslet, így a fejlesztések is ezeket célozzák meg. Kiemelte a kultúra területén megvalósult fejlesztéseket, amelyek húzóerőnek számítanak a fő küldő piacokon. Ide sorolta például a megújult Zeneakadémiát és Vigadót, valamint a csütörtökön átadandó Várkert bazárt.

 



Hozzátette, hogy mindezek hozzájárultak a most zajló Budapesti Tavaszi Fesztivál sikeréhez is. Ez a fesztivál azonban csak a szezon kezdete, a cél az, hogy ezek a felújított épületek, rendezvény és koncert helyszínek az év további részében is gazdag programot kínáljanak az ide látogató külföldieknek - fejtette ki.


Az MT Zrt. vezérigazgató-helyettese szerint az előrejelzések azt mutatják, hogy a turizmus januári erős növekedési dinamikája fennmaradhat. Hozzáfűzte, hogy a szakemberek ezért a turizmus több területén tesznek erőfeszítéseket, a kultúrát különösen fókuszba helyezve.

Szatmáry Kristóf hangsúlyozta, hogy nemcsak a hazai statisztikákban javul Budapest megítélése, hanem ez megnyilvánul különböző nemzetközi turisztikai elismerésekben, rangsorokban és ajánlásokban is. Példaként elmondta, hogy Budapest jelenleg a világ 30 leglátogatottabb városa közé tartozik, Európán belül pedig az első tíz között van. Továbbá a magyar fővárosnak tavaly először sikerült megelőznie Bécset a beutazó turisták száma alapján. Megemlítette, hogy egy amerikai olvasói szavazás szerint Budapest a világ második legjobb városa, a legjobb európai desztinációk között pedig az első ötben szerepel. Egy internetes portál híradása szerint pedig angol szaklapok Budapestet a húsz legélhetőbb városok egyikévé választották.
 

 

Kapcsolódó cikkünk:

 

Itt a Bejárható Magyarország Program

Cikkajánló