Programok

A Felső-Tisza-vidék kincsei

Úgy hozta a sors, hogy az ország északkeleti szegletébe eddig csak néhányszor jutottam el, és akkor is csak átutazóban. Most is mindössze két napot töltöttem itt, épp csak pár részletet láthattam, de már ennyi is elég volt ahhoz, hogy elbűvöljön Szatmár-Bereg.

Szöveg:
Fotó:
Tóth Judit
2021. július 2.

Úgy hozta a sors, hogy az ország északkeleti szegletébe eddig csak néhányszor jutottam el, és akkor is csak átutazóban. Most is mindössze két napot töltöttem itt, épp csak pár részletet láthattam, de már ennyi is elég volt ahhoz, hogy elbűvöljön Szatmár-Bereg.

„Magyarország utolsó tündéri mezeje”, így nevezte az ország északkeleti csücskét Móricz Zsigmond, aki a szatmári kis faluban, Tiszacsécsén született. A találó elnevezést az utókor is felfedezte, és Móricz nyomdokain járva a turisztikai szakemberek néhány éve a „Tündérmező” vendégcsalogató elnevezést adták Szabolcs-Szatmár-Bereg megyének. Mi most Tündérmező két szomszédos vidékén, Szatmárban és a Tisza túloldalán húzódó Beregben jártunk.

Még szinte alig érkeztünk meg, de a szembejövő települések és a kisebb-nagyobb vízfolyások nevei máris kíváncsivá tettek. Ahol ilyen különleges elnevezések vannak, mint Ököritófülpös, Tunyogmatolcs, Cégénydányád, Zsarolyán, Gőgő, Szenke, Szipa, ott bizonyára még számos érdekességet lehet találni. És valóban így van, mert nemcsak a természeti értékeit tekintve különleges ez a táj, de múltja, épített és szellemi öröksége is azzá teszik, és akkor a gasztronómiáról még nem is beszéltünk. Szóval, a teljesség igénye nélkül, következzen most néhány izgalmas mozaik ebből a felfedezésre váró, sokszínű vidékből.

Folyók szabdalta Tündérmező

Ahogy szálláshelyünk felé haladunk, az az érzésem, hogy itt szinte minden településhez tartozik egy vízfolyás, legyen az a Tisza, a Szamos, a Kraszna, a Túr, egy kis ér vagy egy csatorna, de ha mégsem, akkor egy holtágra, esetleg egy halastóra, netán a korábban kiterjedt lápvidék kisebb foltjaira biztos ráakadnék a közelben.

A múltban ez a sok víz áldás és átok is volt egyszerre. Rendszeresek voltak a nagy árvizek, belvizek, de ezek nemcsak pusztítottak, évszázadokon keresztül védelmet is jelentettek a külső támadások ellen.

A vízzel körülzárt kis világban olyan gazdagságban maradhattak fenn a múlt értékei, legyen az egy középkori templom, egy évszázados hagyomány vagy egy népszokás, ami egyedülálló az országban.

A folyók, a holtágak persze a ma embere számára már a pihenés, a kikapcsolódás helyszíneit is jelentik, természeti értékeink számára pedig fontos menedékhelyeknek számítanak. Két emblematikus Tisza-parti strandot, Gergelyiugornya és Tivadar csábító homokpadjait, amit a helyiek palajnak neveznek, mi sem hagyhattuk ki. Elképesztően jó érzés itt térdig gázolni a hűs vízben, élvezni a napsütést, közben gyönyörködni a hatalmas nyárfákban, és figyelni, ahogy a túlparton egy csillogó jégmadár repül hihetetlen sebességgel, az pedig, amikor az ember a durva szemcséjű folyami homokban gyalogol, felér egy kényeztető talpmasszázzsal. Ha lett volna elég időnk, órákat töltöttem volna azzal, hogy fel s alá sétálgatok a homokban.

Templom a szigeten

A Felső-Tisza-vidék középkori templomokban az ország leggazdagabb része. Ezeknek a templomoknak meglátogatása többnapos programot tenne ki. A legjobb, ha kerékpárral vágunk neki az útnak, az én bakancslistámon is előkelő helyen áll egy ilyen túra. A Középkori Templomok Útja elnevezésű tematikus útvonal nemcsak közel 40 hazai templomot, de Kárpátalja és a romániai Szatmár megye templomait is felfűzi egy útvonalra.

A hazai templomok egyik szép példája a nagyszekeresi templom, ami kívül-belül gyönyörű, azt pedig nem is reméltük, hogy már hétköznap reggel nyolckor tárt kapukkal várja a betérőket. A templom egy kis szigeten áll, amit a Gőge-Szenke patak ölel körbe, pontosabban annak medre, mert jelenleg nincs benne víz.

Először a templom szép harangtornya kapja meg a szememet, aztán, ahogy körbejárom az épületet, a XV. századi templom szépsége is feltárul. A késő gótikus épület eredetileg védelmi funkciókat is ellátott és a szigetet egy palánk is körülvette. A védelemre szükség is volt, mert Nagyszekeres a középkorban a Kárpátok hegyei felől érkező kereskedelmi úton feküdt, így célpontja volt mindenféle portyázó hadaknak.

A templomba a 18. századi harangtoronyhoz épített kis előcsarnokon keresztül lehet belépni. A belső tér, a külsőhöz hasonlóan nagyon szép. A Felső-Tisza-vidék református templomaiban a 18. századtól voltak jellemzőek a festett bútorok, amelyeknek itt is szép példáit láthatjuk, a szószék 1773-ban, a karzat 10 évvel később készült el.

Öreg hölgy a kastélyparkban

A szatmár-beregi vidéket járva, a vízfolyásokhoz hasonlóan az az érzése a messziről jött embernek, hogy kúriából is szinte minden településen van legalább egy. Így van ezzel a Fehérgyarmat közelében fekvő Cégénydányád is, amelynek fő birtokosai a Kölcsey és a velük rokon Kende családok voltak. A Szamos partján lévő birtokon báró Kende Zsigmond, Szatmár vármegye főispánja építtetett kúriát 1833-ban. Mikor elkészült, a báró barátja, Kölcsey Ferenc egy négysorost íratott a ház oromfalára: „Alkota munkáskéz engem: s a szőke Szamosnak / Partjain a költő lát vala s zenge felém: / Ház, örökülj: s vidám békével tartsad öledben / Gazdád, s gyermekeit, s hív unokái sorát!”

A néhány éve felújított épületben kiállítás mutatja be a Kölcsey és a Kende család történetét, a Szatmár-Beregi Tájvédelmi Körzet természeti értékeit, de van egy régmúlt idők gasztronómiájáról mesélő terem is, ahol például digitálisan belelapozhatunk egy 1867-ből származó szakácskönyvbe.

Érdemes egy sétát tenni a kúria parkjában is. Közvetlenül az épület mögött egy gyönyörű platán áll, melynek hatalmas lombkoronája olyan szabályos, mintha valaki megrajzolta volna azt.

A fa, amit a helyiek Öreg Hölgynek is becéznek, közel 190 éves, magassága 39 méter, törzskerülete 7 méter.

Ahogy alatta álldogálunk, odafentről hangos cincogás hallatszik, a fa odvaiban pihenő denevérek készülődnek az éjszakai műszakra. A denevérekről érdekes információkat tudhatunk meg, ha átböngésszük a park egyik melléképületén kialakított denevérfalat. Aki kisgyerekkel érkezik, azért jó, ha felkészül arra, hogy az interaktív játékok mellől egyhamar nem tudja a kicsiket elcsalni.

Észak-Tiszántúl utolsó szárazmalma

Az Alföld nagyobb falvaiban hajdan általában több malom is működött, a vízimalmok és szélmalmok mellett a szárazmalmok is elterjedtek voltak. A jómódú beregi településen, Tarpán volt, hogy hat szárazmalom és egy szélmalom működött egy időben.

A faluban látható szárazmalom a 19. század elején épült. Az építmény két részből áll, a kisebb a malomház, a nagyobb a 14 méteres átmérőjű kerengősátor, itt jártak körbe-körbe az igáslovak vagy az ökrök és hajtották meg izomerejükkel a malomkereket. A tarpai szárazmalomban 1929-ben őröltek utoljára, később bálokat, lakodalmakat is tartottak itt, sőt, egy időben állítólag még moziként is működött az épület.

Tarpát egyébként a híres „kuruc” településként is emlegetik, ugyanis itt született a Rákóczi-szabadságharc emblematikus alakja, Esze Tamás. Tarpa településszerkezete még őrzi az elmúlt századok emlékét, szép, régi házakat is láthatunk, némelyiknél még a „beszélő kapu” is megvan. A tetővel fedett kaput hívták így régen, amely alatt esőben is sokáig lehetett beszélgetni a betoppanó vagy épp távozófélben lévő ismerőssel.

Dzsungelgyümölcsösök és a „nemtudom” szilva

Ha Szatmár, akkor szilva, ha szilva, akkor pedig pálinka. A Felső-Tisza-vidék jellegzetes szilvájának igen különös neve van, úgy hívják, Nemtudom szilva. A történet szerint egy idegen egyszer Penyigén sétálva megkérdezte a falubelieket, hogy hívják azt a szilvafajtát, amit szinte minden háznál látni lehet. A helyiek csak a vállukat vonogatták, és mindenki azt mondta, „nem tudom”. Hát, innen a név, a legenda szerint.

Régen a szilva sok helyen az ártérben termett, az úgynevezett dzsungelgyümölcsösökben.

A kifejezés a folyók mentén kialakított, a természetes ligeterdők közé ékelődő, ártéri gyümölcsösöket jelenti. Ezekben a vadregényes kertekben a fő gyümölcsnek számító szilva mellett, almát, körtét, meggyet is termesztettek. A dzsungelgyümölcsösök alapjait századokkal ezelőtt az ártéri erdőkbe természetes úton is keveredő gyümölcsfák jelentették, később ezeket nemesítették. Ezeknek az ártéri gyümölcsösöknek egyfajta génbank-szerepe is van, hisz itt még megtalálhatók az ősi, magyar gyümölcsfajták, csak az a baj, hogy a dzsungelgyümölcsösökből van már egyre kevesebb.

A kevés fennmaradt ártéri gyümölcsös legnagyobbika a Felső-Tisza mentén fekvő Kisar határában található. A kisari dzsungelgyümölcsös természetvédelmi terület, de szabadon látogatható.

A cikk 2020 szeptemberében jelent meg először.

A Szatmár-Beregi Tájvédelmi Körzet természeti értékeiről ide kattintva tudhatsz meg többet.

Cikkajánló