Programok

A festők és a túrázók paradicsoma - Zebegény

Zebegény környékén számos túraútvonal közül lehet választani, de érdemes magát a települést is bejárni. Nemcsak azért mert szép és hangulatos, hanem azért is, mert érdekes történeteket tudhatunk meg a falu múltjáról és az azt alakító zebegényiekről.

Szerző:
Tóth Judit
Fotó:
Tóth Judit
dohanymuzeum.hu
Wikipédia
2017. október 11.

Zebegény környékén számos túraútvonal közül lehet választani, de érdemes magát a települést is bejárni. Nemcsak azért mert szép és hangulatos, hanem azért is, mert érdekes történeteket tudhatunk meg a falu múltjáról és az azt alakító zebegényiekről.

 Zebegény a zöldben

 

Zebegény esetében a festői fekvést akár szó szerint is érthetjük, hisz a falu és gyönyörű környezete számos festőművészt megihletett. A faluban alkotó, itt letelepedő művészek, értelmiségiek nemcsak a korabeli nyaralóhely életében játszottak fontos szerepet, de szellemi örökségük ma, a 21. századi Zebegényben is érezhető.


A vasút meghozta a nyaralókat is


Zebegény fejlődését a 19. századi vasútépítés lendítette fel igazán. Magyarország első vasútvonalát, Pest és Vác között, 1846-ban adták át, ennek folytatásaként épült a Zebegényt is érintő Vác és Párkánynána közötti szakasz, amit 1851-ben helyeztek üzembe.

 

A hétlyukú hídon ma is járnak vonatok


A Malom-patakon átívelő, 1846-50 között felépült „Héthíd”, a hétlyukú vasúti híd a magyar vasúttörténet egyik legrégibb ipartörténeti emléke. Ekkor épült meg a ma is látható vasútállomás, de ebben az időszakban Zebegény új iskolát és egy vendéglőt is kapott, és jelentősen megnőtt az ideérkező nyaralók száma is.

 

 

Kós Károlyt Zebegény szülőföldjére Erdélyre emlékeztette, ezért is választották ezt a magyaros formavilágot


A főtér meghatározó épülete Kós Károly és munkatársainak magyaros-szecessziós temploma, amit a 20. századi templomépítészet egyik legszebb hazai alkotásának tartanak. A zebegényi közösségben az 1900-as évek elején merült fel egy új templom építésének gondolata, mivel a meglévő már kicsinek bizonyult. A korábbi templom egy része, a hegybe vájt sziklakápolna, ma is látható a Kálvária-dombra vezető lépcső mellett. Itt hajdan még egy remete is élt. Halála után, 1740-ben alakították át a sziklaüreget templommá, úgy, hogy egy kis templomhajót is építettek hozzá, toronnyal és haranglábbal.

 

A sziklakápolna, ahol egykor egy remete is élt


A kimeríthetetlen ihletforrás


A század elején számos művész is felfedezte magának a festői falut, és többen nemcsak a nyári hónapokat töltötték itt, hanem le is telepedtek. Köztük volt Szőnyi István is, akit ma is a Dunakanyar festőjeként emlegetnek.

 

Szőnyi István egykori lakóháza ma múzeum


Szőnyi Istvánék egykori otthonában múzeumot alakítottak ki, ahol az eredeti berendezés mellett számos festményt is láthatunk a falakon. A Dunakanyart és Zebegényt ábrázoló képeket elnézve, az az ember érzése, hogy Szőnyi nemcsak szerette, de minden apró rezdülését is ismerte ennek a tájnak. A műteremben, az óriási ablakokon át csak úgy árad be a fény, a polcokon kis tégelyekben színes festékek, használt ecsetek, a szoba közepén a festőállvány, mintha csak Szőnyire várna. A házhoz hatalmas udvar is tartozott, melynek legmagasabb pontjáról gyönyörű kilátás nyílt a Dunakanyarra, amely kimeríthetetlen témát jelentett a festő számára. „Amíg lehet kint is szeretnék maradni, a kertben kedvenc padomról figyelve a felhők járását, a madarak vonulását és a Duna időtlen-idők óta futó, medret alakító folyását.”

 

 

A műterem mintha csak Szőnyire várna


Mára már a fák eltakarják a kilátást, de a művészet és a művészek nagyon is jelen vannak még, itt működik ugyanis a zebegényi művésztelep. Festőkkel azonban nemcsak itt, a kertben, de Zebegény utcáit járva is lehet találkozni, ahogy épp a falu valamelyik pontján a plein-air festészet szellemében, a szabadban alkotnak.

 

Festőkkel ma is gyakran lehet találkozni Zebegényben


India és Magyarország találkozása a Duna-parton


Amrita Sher-Gilt sokan az indiai Frida Kahlo-ként emlegetik, mert nemcsak megjelenésükben hasonlítottak egymásra, de Sher-Gil személyisége és kalandos élete is sokban emlékeztet a mexikói festőnőre. De mindennek mi köze van Zebegényhez? Nagyon is sok, India egyik leghíresebb festőnője ugyanis félig magyar származású volt.

 

 

 
Amrita Sher-Gil 1913-ban született Budapesten, Gottesman Marie Antoinette és Umrao Shing Sher-Gil, szikh arisztokrata első gyermekeként. Nyolcéves koráig a család Magyarországon élt, majd Indiába költöztek. Amrita gyerekként a nyarakat általában Zebegényben töltötte, és később Indiából is gyakran hazalátogatott. A villa, amelyben laktak, ma is megvan még, és valószínűleg a hely szellemének és korábbi lakójának is köszönhető, hogy tulajdonosai ma is festőművészek. Amrita nagybátyja, a neves indológus, Baktay Ervin is sok időt töltött a Dunakanyarban, itt rendezte meg nyaranta indiántáborait, melyekben unokahúga is részt vett.

 

A Duna sok festőt megihletett, és megihlet ma is


A Dunakanyar nagy hatással volt Amrita Sher-Gil festészetére, az itteni élmények, benyomások számos festményén visszaköszönnek. A festőnő mindössze 28 éves koráig élt, de rövid élete alatt is komoly életművet hozott létre.


Villák a hegyoldalban


A 20. század elején báró Dőry Vilmosné, egy gazdag sajtgyáros özvegye Bécsben hajóra szállt, és úgy döntött, addig hajózik a folyón lefelé, amíg meg nem találja a legszebb helyet leendő otthona számára. Zebegény és az itteni táj teljesen elvarázsolta, nem is ment már tovább. Egykori lakhelye, az eklektikus Dőry-kastély ma is ott áll a Duna partján. De nemcsak Dőryné, még sokan mások is beleszerettek az egyre divatosabbá váló nyaralóhelybe. A Dőry-villától nem messze áll például a neves építész, iparművész Maróti Géza villája, lenn a parton pedig egy általa tervezett másik szép villa is látható.

 

Dohánypavilonból gyermeküdülő


Ha Dunától kicsit eltávolodunk és elindulunk a meredek János-hegy utcán, egy különös régi épületet találunk megbújva a fák között. A tornyos, faszerkezetes, svájci stílusú épület száz évig gyermeküdülőként működött Zebegényben, de eredetileg egészen más céllal építették; az 1896-os milleniumi világkiállítás Dohánypavilonja volt. Az ezredéves kiállítás ideje alatt egy miniatűr dohánygyár működött az épületben, ahol a látogatók megnézhették, hogyan készülnek a szivarok, cigaretták és természetesen azon melegében ki is próbálhatták az elkészült termékeket. Az épületet a világkiállítás után lebontották és a zebegényi hegyoldalban újra felépítették. Az épület ma magánkézben van, így sajnos nem látogatható.


Napraforgó grófnő varázslatos világa


A Duna-parti kis utca kékre festett, mesebeli házikóit nem lehet nem észrevenni. Ezek a Napraforgó-házak, melyeket gróf Károlyi Lászlóné gróf Apponyi Franciska építtetett. Az 1936-ban általa létrehozott, folyóparti „Virágnyaralók” sok vendéget csábítottak a faluba. Köztük sok külföldit is, akik azonban nemcsak pihenni jöttek, hanem a grófnő pedagógiai módszereit is szerették volna tanulmányozni.

 

A Napraforgó-házak sajátos színfoltjai a falunak


A Károlyi grófnő már az első világháború alatt segítette a rászorulókat, jótékonysági rendezvényeket szervezett, és ő alapította az első hazai csecsemőotthont is, Újpesten. Az 1920-as évek végén költözött Zebegénybe, ahol felkarolta a helyi szegény gyerekeket. A gyerekek számára különböző foglalkozásokat szerveztek. A közösségteremtő kezdeményezés a „Virágegylet Zebegény” nevet kapta, és lelke a grófnő volt, akit mindenki csak Napraforgónak szólított.

 


Dunakanyar a magasból


A falu gyönyörű fekvésében a magasból lehet gyönyörködni igazán, és a panorámáért nem is kell túl sokat fáradni. A falu központja fölött emelkedik a Kálvária-domb, itt található az Országzászló és a Hősök emlékműve, valamint a Kálvária-kápolna, amelyhez, a temető irányából egy szép kálvárián is fel lehet sétálni.

 

 Országzászló és a Hősök emlékműve a Kálvária-domb tetején

 

Ezért a kilátásért érdemes felkapaszkodni a Zebegény feletti magaslatokra


A trianoni emlékművet a szocializmus ideje alatt kilátóvá minősítették, tulajdonképpen ennek köszönheti, hogy még ma is áll. Ma már újra emlékhely, a régi kilátó helyett pedig a közelben egy újat építettek. A vörösfenyőből készült Kós Károly-kilátót két éve adták át. Az építmény részben egy templomra, részben pedig egy római őrtoronyra emlékezet, mivel a közelben húzódott a Római Birodalom határvonala, a limes.

 

 A Kós Károlyról elnevezett kilátó

 

Zebegény a lábaink előtt hever


Ha innen még egy kicsit feljebb sétálunk, egy kevésbé ismert, de nagyon hangulatos kilátópontot találhatunk, egy hatalmas tölgyfa árnyékában, ahol nemcsak a fantasztikus panorámában lehet gyönyörködni, de kiválóan el lehet töprengeni az élet nagy dolgairól is.

 

 Itt hosszú órákat el lehet heverészni

 

 

Kapcsolódó cikkek:

Zebegényi éjszaka

Messzelátó-Julinaus-kilátó

Egynapos kaland-biciklivel a Dunakanyarban

Tíz meseszép falu, ahová érdemes elmenni

 

Cikkajánló