A Mikulás idén is erdei vasúton érkezik

December első hétvégéje a legtöbb kisvasutunkon már ünnepi hangulatban telik, ráadásul a kicsiket és a nagyokat váró élmények mellett az alkalmi mikulásvonatok a ritkán járt téli erdők közlekedési eszközeként sem utolsók.

Szerző:
kisvasut.hu
Gulyás Attila
Fotó:
Gulyás Attila
2016. november 28.

December első hétvégéje a legtöbb kisvasutunkon már ünnepi hangulatban telik, ráadásul a kicsiket és a nagyokat váró élmények mellett az alkalmi mikulásvonatok a ritkán járt téli erdők közlekedési eszközeként sem utolsók.

Ahogy lassan vitathatatlanul beáll a tél, az erdei vasutak nagy része is meghirdeti a gyerekek kedvencét, a Mikulás alkalmával közlekedő járatait, amelyekhez sok esetben zárt, vagy akár szabadtéri programok, előadások és kézműves foglalkozások kapcsolódnak. A vonatok minden esetben zárt, fűtött kocsikkal közlekednek, a jegyeket pedig érdemes mihamarabb megváltani, hiszen a helyek száma korlátozott.

 

Bejelentkezés nélkül igénybe vehető programok 

 

Kemencei Erdei Múzeumvasút
A Múzeumvasútra december 3-án, szombaton, 10 órakor érkezik meg a Mikulás, hogy megajándékozza a hozzá elzarándokolt gyermekeket. Ezt követően két megállóval feljebb, a Kőrózsa Panzióban kézműves foglalkozás és LGB modellvasút vár mindenkit. A panzió étterme ezen a napon is üzemel majd, így ebéd elfogyasztására is nyílik itt majd lehetőség.

 

 
A nap folyamán a résztvevők természetesen vonattal utazhatnak majd a panzióba és vissza, valamint a vonal felsőbb szakaszán is igény és időjárás szerinti vonatközlekedésre lehet számítani.

 

Információk: tel: (20) 586 5242; email: kemence@kisvasut.hu; web: kisvasut.hu/kemence

A program ingyenes, jelentkezési határidők nélkül, bár csoportok érkezését ajánlott előre egyeztetni.

 

 

Gemenc

A Pörbölyi Ökoturisztikai Központba december 3-án látogat el a Mikulás, akit a gyerekek által hozott rajzokból rendezett kiállítás fogad. A program a Felhőtánc Duó zenés műsorával kezdődik, majd betoppan a Mikulás. Megnézi a kiállított képeket, megjutalmazza az alkotókat, majd mindenki felszáll a vonatra, és kiviszik az erdei állatoknak szánt csemegét a vadmegfigyelőhöz. A délelőtti program 10.00-kor, a délutáni 14.00-kor kezdődik. 

 

Bővebb információért kattints ide.

 

 

Alcsút

3-án és 4-én, szombat-vasárnap a Vál-völgyi Kisvasúton egy csodálatos varázslatnak lehetsz részese, ugyanis lehetőséged nyílik arra, hogy személyesen beszélgess a Mikulással! Ez nem egy hétköznapi utazást jelent, hanem közel egyórás, varázslatos kalandot a gyermekek részére a nagyszakállú Télapóval, a felnőtteknek pedig kellemes kikapcsolódást nyújt.

 

 

Emellett a kisvasút különleges köntösben mutatkozik be, hiszen pompázó világítással lesz feldíszítve a mozdony és a vagonok, illetve rengeteg program vár a gyerekekre az utazás alatt.

 

Csoportoknak előzetes bejelentkezés szükséges az alábbi elérhetőségeken: info@valvolgyikisvasut.hu, telefon: 0622 881-827

 

 

Kaszó

A somogyi erdők mélyén, a Kaszói Állami Erdei Vasút december 6-án mikulásjáratra és meglepetés-programra hívja a gyerkőcöket és kísérőiket. Indulás Kaszóról 14 órakor.

 

Információ: udulo@kaszort.hu; Tel.: +36-82/445-818

  

 

 
Szob
A transzbörzsönyi kisvasút déli, Márianosztráig vezető szakaszára december 3-án és 4-én (szombaton és vasárnap) 10.15-kor és 13.15-kor indul Szobról a mikulásvonat. Mikulás bácsi ajándékokkal teli zsákkal várja a gyerekeket.

 

Információ és helyfoglalás a 06-20/203-7660 telefonszámon.

 

 

Előzetes bejelentkezéssel igénybe vehető programok

 

Hortobágyi Halastó

December 3-án és 4-én a Hortobágy-halastavi Kisvasút egy rövid időre átalakul mikulásvonattá, mellyel eljuthatunk a Zöld Mikulás házához. A gyerekeket útközben játékos feladatok, a Mikulásnál pedig kézműves foglalkozás várja.

Egyéni látogatóknak előzetes bejelentkezés szükséges a dora@hnp.hu e-mail címen, csoportok részére információk itt.

Bővebb információ: 30/565-7960. Jegyek a szerelvények befogadóképességének erejéig (kb. 45 fő) válthatók.

 


Almamelléki Erdei Vasút
A zselici dombok közt december 3-tól 6-ig minden nap kilenc órakor indul a Télapó vonata Almamellékről. Szűk fél óra vonatozás után a gyerekek nemcsak a Mikulással és manóival találkozhatnak, de kézműves foglalkozás és vadetetés is várja őket.

 


 
Információ: Pappné Németh Tünde +36 30 663 0997 tura@mecsekerdo.hu
Jelentkezési határidő: november 28.

 

 

Mesztegnyői erdei vasút

December 6-án, kedden óvodás gyermekek kisvasutazása - óvónénik és szülők kíséretében - Felsőkak állomásig, ahol a picik az erdőből énekléssel, versmondással "kicsalogatják" a Mikulást.

A Mikulás édességgel teli zsákjával visszakíséri a gyermekeket Mesztegnyőig, és a vidám énekléstől hangos vonaton ajándékot osztogat a zsákjából.

 

Információ: Zilahi-Szabó Bence 85/329-312, 30/901-4268, e-mail: erdeivasut@sefag.hu www.sefag.hu/erdeivasut

Jelentkezési határidő: november 28.

 

 

Pálházi Erdei Vasút
A Zempléni-hegység szívében a Mikuláson és krampuszain kívül a "szokásos" erdők, panorámák és alagút várja az utasokat december 3. és 6. között. December 4-én a Miskolci Musical Színház tagjai külön műsorral várják az érdeklődőket.

 

Információk ide kattintva.
Jelentkezési határidő: november 30. 16 óra.

 

 

Királyréti Erdei Vasút
A hétvége során szombaton és vasárnap is találkozhattok a Mikulással, de a szombati „Mikulás Expresszre” előzetes jelentkezés szükséges, mivel az öreg Mikulás már nem bír el annyi ajándékot.
Amennyiben a vasárnapi „Rénszarvas Expresszen” szeretnél találkozni a nagyszakállúval és a krampuszaival, akkor csak készülj fel egy karácsonyi dallal vagy énekkel, majd figyelj oda a virgácskvízre, és máris apró meglepetés üti a markod!

 

 

Információ ide kattintva
Jelentkezési határidő: a szombati programra november 30.

 

 

Szilvásváradi Erdei Vasút

December 3. és 6. között, négy napon át, hétvégén ötször, hétfőn és kedden négyszer indul Szilvásvárad- Szalajkavölgy végállomásról a különvonat a Fályol-vízesés melletti végállomásra. A Gloriette-tisztáson a Mikulás a kunyhójában várja a gyerekeket meleg teával és szaloncukorral.

 

 

Még több információ ide kattintva

Jelentkezési határidő: december 2.

 

 

Felsőtárkányi kisvasút

Az Eger fölötti völgyeket feltáró vasút mikulásjáratai a hétvégén, december 3-án és 4-én közlekednek, de csoportok részére rendelhetők 5-én és 6-án is. A gyerekeknek az otthonról hozott almákkal és répákkal vadetetésre is lehetőségük lesz.

 

Információk ide kattintva.
Jelentkezési határidő: december 2.

 

 

Mátravasút

A többi erdei vasút december első hétvégéjén közlekedő járataival ellentétben Gyöngyösből egy héttel később, 10-én és 11-én indul két-két mikulásjárat a hegyek tövében fekvő Mátrafüredre. Az állomáson a Mikulás és a krampuszok forró teát és szaloncukrot osztogatnak, és lehetőség lesz a közös fotó készítésére is a Mikulással.

 

Még több információért kattints ide
Jelentkezési határidő: december 9.

 

 

Lillafüredi Mikulásvonat

 


A legnagyobb ilyen rendezvényen szó sincs különvonatról, hiszen Borsod megye székhelyéből három teljes héten át, minden nap négy alkalommal indulnak a hatkocsis, közel 250 fő befogadóképességű szerelvények, így a nagyváros közelsége mellett is minimális rá az esély, hogy ne férj fel a vonatra. Ami pedig a rendezvényt illeti: díszkivilágítás, krampuszok, és egy 75 perces interaktív szabadtéri mesejáték a közönség bevonásával a lilafüredi “Mesebirodalom”ban.

 

Információk: www.mikulasvonat.hu

Jelentkezési határidő: december 16.

 

 

Kapcsolódó cikkeink:

Ha kisvasútrajongó vagy, most próbára teheted magad

Tíz dolog, amitől más autó nélkül utazni, mint tavaly előtt

Cikkajánló