A Mura-menti aranyásók nyomában

Nemrégiben a Murán vízitúráztunk, és vezetőnk, Lelkes András, a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság Mura-menti Tájvédelmi Körzetének természetvédelmi őre, sok más mellett a hajdani Mura-menti aranymosókról is mesélt.

Tőle tudtam meg például azt, hogy ahol a homok vörösesbarna színezetű, ott érdemes lehet arany után kutatni, mert az aranyszemcsék a vörös színű gránáthomokkal és a vassal együtt rakódnak le. Persze ez még kevés a sikerhez, a megfelelő helyszín megtalálása mellett az értékelhető mennyiségű aranyhoz bizony sok időre és még több türelemre is szükség van.

Mária Terézia is támogatta az aranymosókat

„A Kárpát-medence legjelentősebb aranymosóhelyei az Erdélyi-érchegységben, a Szigetközben, illetve a Dráván és a Mura mentén voltak. Az aranymosás legfejlettebb módszerével a csallóközi és szigetközi aranyászok dolgoztak” – meséli András, aki a témáról N. László Endre Aranymosás a Kárpát-medencében című könyvében olvasott sok érdekességet, és a kötetet jó szívvel ajánlja másnak is.

Az erdélyi folyók aranytartalmáról a 13. században már Anonymus is írt. Az aranybányászattal együtt az aranymosás is fellendült a középkorban, mert az uralkodók kiváltságokkal segítették az aranyászokat. Később Mária Terézia is szabályozta az aranymosást, és 1776-ban hozott rendeletében támogatásáról biztosította az aranymosókat.

A Mura mentén többek között Molnári, Őrtilos, Péterhida, Tótszerdahely, Vízvár községekből maradtak fenn adatok az aranyászatról. A környékbeli településekről főleg Nagykanizsára vitték beváltani az aranyat.

A lapátpróba dönt

„A folyók mentén nem aranyrögöket, hanem aranyszemcséket lehet találni. Egy gramm aranyhoz 20-50 ezer darab aranyszemcse kell” – mondja András.

Arany azonban nem terem mindenhol, vagyis az aranyászok első feladata az volt, hogy megtalálják azt helyet, ahol érdemes egyáltalán belekezdeni az aranymosásba. Ezt a folyamatot hívják lapátpróbának.

„Kimentek egy megpörkölt falapáttal vagy egy rozsdás vaslapáttal, mert sötét felületen látszik jól az aranyszemcse, megmerítették azt az iszapban, lemosogatták róla a fövenyt, és megszámolták, hogy hány aranyszemcse maradt rajta. Akkor álltak neki az aranymosásnak, ha legalább 30-50 aranyszemcsét láttak.”

A türelem aranyat terem

Ha a lapátpróba nyomán megfelelőnek tűnt a helyszín, akkor felállították a mosópadot, összetalicskáztak több köbméternyi fövenyt, és megkezdték ennek átmosását.

Az asztallap nagyságú pad 10-15%-os lejtésű lapjára durva szövésű posztót fektettek, vagycsak egy rovátkolt felületű mosópadot használtak posztó nélkül. A padra felraktak egy lapátnyi hordalékot, majd vizet csurgattak rá. A sűrű szövésű szövet úgy működött, mint egy szűrő, amin az aranyszemcsék fennakadtak, az aprószemű hordalék pedig átjutott. A rovátkolt felületű padon is fennakadtak a szemcsék, amiket aztán vesszőseprűvel gyűjtöttek össze egy edényben.

Persze ennek a műveletnek is megvoltak a szabályai, mondja András, fontos volt például a mosópad dőlésszögének a beállítása, és figyelni kellett az öntés sebességére is, ha ugyanis túl gyorsan csinálták azt, akkor lemosta a víz az aranyszemcséket is, ha túl lassan, akkor túl sok meddő maradt rajta. A nap végén azonban az aranyászsajtárban még nem a tiszta arany maradt vissza, hanem az aranytartalmú homok, amit otthon tovább kellett tisztítani.

„…üres zsebbe kotorász”

Az alaposan megtisztított aranytartalmú hordalékra aztán utolsó lépésként higanyt csöpögtettek, majd a masszából kézzel higanygömböcskéket gyúrtak. A higanyos aranyat aztán vaskanálba tették, és tűz fölött kiégették, hogy a higany elpárologjon.

Ez a művelet nem volt a legegészségesebb, ugyanis a higanygőz mérgező. Azont túl, hogy figyelni kellett arra, hogy lehetőleg ne lélegezzék be a higanygőzt, azt is tudni kellett, hogy meddig kell égetni az aranyat, ha ugyanis túl sokáig tartották a láng fölé, akkor az arany színe sötétebb lett, és az már így nem volt olyan értékes.

Naponta átlagosan egy-két gramm aranyat lehetett kimosni, amivel a napszámot bőven megkeresték, de az aranyászok sosem lettek gazdagok, ahogy azt egy régi énekük is mondja: „Halász, vadász, aranyász/ üres zsebbe kotorász…”

A Szigetközben található Ásvány településen 1870-ben 102 család foglalkozott aranymosással. András azt mondja, a Murán még 1910-ben is adtak ki engedélyt aranymosásra.

Hébe-hóba ma is lehet még aranymosókat látni például a Duna vagy a Mura mentén, de ők már csak hobbiból űzik ezt az ősi mesterséget. A Murán több vízitúra-szervező cég is színesíti túráját aranymosással, melynek során a résztvevők ki is próbálhatják az aranyászok munkáját.