Keresés eredménye

3+1 legszebb vízpart Zalában

Hőségriadók jönnek-mennek, és a kánikulában mindenki keresi a folyó- és tóparti helyeket, ahol a hűsítő strandolásra alkalmas részek a legjobb felfrissülést nyújtják. Zala megyében pedig számos alig ismert tó és vízpart található, amelyeket kirándulással egybekötve érdemes felfedezni. Összegyűjtöttünk három vadregényeset, és hoztunk egy ráadást is.

2021.07.06.

Kerékpárút épül a Mura mentén

A csaknem 13 kilométeres kerékpárút Molnárit, Murakeresztúrt és a Somogy megyei Őrtilost köti majd össze, illetve a murakeresztúri bányatavakat is érinti majd.

2020.06.29.

Készen a Nagy Ugrásra

A WWF idén országosra terjesztette ki az európai folyókat ünneplő Nagy Ugrás (BIG JUMP) kezdeményezését. Régiónkban a Nagy Ugrás a Mura-Dráva-Duna Bioszféra Rezervátum napja is (Amazon of Europe Day), hiszen három éve, ezen a napon hivatalosan is létrejött a Mura-Dráva-Duna Határokon Átnyúló UNESCO Bioszféra Rezervátum (TBR MDD) Horvátországban és Magyarországon.

2015.06.29.

Európa Amazonasának Napja

A WWF és partner civil szervezetei változatos eseményekkel ünnepelték „Európa Amazonasának Napját” július 13-án a Duna, a Dráva és a Mura mellett.

2014.07.19.

MÁR 600 HÓDUNK VAN

Egykor egész Európa folyó menti ligeterdeiben megtalálhatók voltak a hódok, azonban a bundájáért és húsáért folytatott vadászata, valamint az élőhelyeinek megfogyatkozása miatt a XIX. század közepére földrészünk egész területéről szinte teljesen eltűnt… mígnem az elmúlt közel tíz évben végzett munka által a magyarországi állományuk növekedésnek indult, és mára közel 600 egyedről tudunk.

 

2012.09.21.