Hírek

A papucsos kannibál

Gombos Károly, Charlie kiváló sífutónk megállíthatatlannak bizonyult a Grönlandon megrendezett Artic Circle Race-n. Ez a háromnapos viadal talán a legkeményebb megmérettetése a sportág szerelmeseinek. Három napon át tart a harc a hideggel, a zord körülményekkel és persze a kőkemény és edzett ellenfelekkel.
 

Szerző:
Dabis Balázs Silvius
Fotó:
Gombos Károly - Dabis Balázs Silvius
2014. április 15.

Gombos Károly, Charlie kiváló sífutónk megállíthatatlannak bizonyult a Grönlandon megrendezett Artic Circle Race-n. Ez a háromnapos viadal talán a legkeményebb megmérettetése a sportág szerelmeseinek. Három napon át tart a harc a hideggel, a zord körülményekkel és persze a kőkemény és edzett ellenfelekkel.
 

Hazánkból eddig még senki sem indult ezen a viadalon, de az ifjú tehetségnek korábbi eredményeivel sikerült elérni, hogy ott lehessen a rajtban. Kiváló eredményére azonban senki sem számított. Az első napon 6. helyen ért célba, a másodikon már “felfalt” két embert az élmezőnyből, sőt a véghajrában még egyet. Ezért ragasztották rá versenyzőtársai a magyar kannibál nevet. Charlie végül az 5. helyet szerezte meg az "öldöklő" küzdelemben.

 

3kk.jpg


Grönland, inuitok, kiváló minőségű hó és kegyetlen fagy.
Mi tetszett neked ezen a versenyen leginkább?
Charlie:
Csodálatos volt minden. A szervezés, a helyi lakosok lelkesedése, a környezet és az a szeretet, ahogy fogadtak minket. Ez egy egész más világ. Itt még él a természet és nagyon vigyáznak is rá. Hiába voltunk több ezren a szervezőkkel és az indulókkal együtt, mindent úgy alakítottak ki, hogy egyáltalán ne legyünk negatív hatással a környezetre. Mondhatjuk úgyis, hogy ökológiai lábnyomunk elenyésző volt.

 

Sífutás. Nem egy tipikus magyar sport, érthető okokból, hiszen nincsenek jó edzéskörülmények Magyarországon. Te hogyan lettél sífutó?
Charlie:
Kilenc évvel ezelőtt kezdtem el. Édesapám válogatott sportolóként, azt vallotta, hogy 13-14 éves koromig a készségeket kell fejleszteni, ezért mindenféle sportágat kipróbáltam. Teniszeztem, vívtam, atlétizáltam, triatlonoztam. A futást szerettem a legjobban. Már kezdetben jöttek az eredmények, országos bajnok lettem, de rá kellett jönnöm, hogy nemzetközi szinteken nem leszek soha kiemelkedő. A téli latyakos futóedzéseken jutott eszembe a sífutás, 22 évesen próbáltam ki először és rögtön beleszerettem. A felkészülésben sokat jelent, hogy az ausztriai Dachsteinben vezetek egy turistaházat, itt nyáron is tudok edzeni.

 

img_2060.jpg

 

A sífutás meghozta számodra az áhított nemzetközi sikereket?
Charlie:
Aránylag hamar ráéreztem a sífutás lényegére, bekerültem a válogatottba, világkupákon, világbajnokságokon vettem részt, de a vancouveri olimpia válogatója előtt másfél hónappal elgázolt egy autó és több helyen megsérültem. Nem sikerült kijutnom, ami akkor nagyon fájt, de Szocsiban már ott lehettem.

 

Az Artic Circle Race-ről hol hallottál először?
Charlie:
Egy grönlandi biatlonossal találkoztam egy világkupán, őt kérdeztem, hogy mi volt hosszú karrierjének a legszebb versenye. Ezt a háromnapos, kintalvós, extrém sífutóversenyt említette, hogy ez mindent visz. Mesélt róla részleteket, már akkor tudtam, hogy ott kell lennem. A sikeres olimpiai részvételemmel azt is sikerült elérnem, hogy meghívást kaptam Grönlandra, így nem kellett a borsos nevezési és egyéb költségeket kifizetnem. Mivel magyar induló még nem küzdött itt soha, a szervezők külön örültek, hogy országuk és versenyük hírét elviszem majd Magyarországra is.

 

20140404_191953-kk.jpg

 

Milyen idő és milyen körülmények fogadtak Sisimiut városában?
Charlie:
+ 23 fok volt az induláskor idehaza, Grönlandon eközben az elmúlt évek leghidegebb tele tombolt -12 fokot mértünk első nap, de később - 35 fokot is megéltünk a sátraink környékén. A szervezők mindenkit ölelgetve fogadtak. Sisimiut éppen a sarkkör felett fekszik, itt lényegesen több inuit él, akik főként halászatból és vadászatból tartják fent magukat, most próbálják a turizmust is felvirágoztatni.

 

Évekkel ezelőtt ők találták ki ezt a versenyt. 200-300 önkéntes dolgozik az ellenőrző pontokon és a verseny lebonyolításán. Az inuitok gyakran 10-12 órát állnak a kegyetlen fagyban rénszarvas és fókaszőrből készült öltözetükben. A helyiek közül pedig rengetegen jelentkeznek a versenyre. 1200 fő szeretne részt venni rendszerint csak a grönlandiak közül a háromnapos megmérettetésen, közülük előnyt élveznek azok, kik korábban jól szerepeltek.

 

Az eligazítás és a tájékoztatás tökéletes volt. Mindenkinek magával kellett vinnie egy 5kg-os hátizsákot, amely a túlélőfelszerelést tartalmazta: izolációs fóliát, melegfolyadékos termosztátot, elegendő élelmiszert arra az esetre, ha az időjárás közbeszólna és eltévednének. Az első nap meg is értettük miért volt erre szükség. Hóviharban rajtoltunk, tényleg bolyongtunk zászlótól zászlóig, sokszor eltévedtünk. Szerencsére a végére kitisztult az idő.

 

10151841_10203583207684600_1017768482_n-kk.jpg

 

Milyen volt maga a verseny? Hogy vészeltétek át a hideg éjszakákat?
Charlie:
Voltak 5-6 kilométeres konstans emelkedők, kegyetlen lejtők is, ahol a szervezők köteleztek minket, hogy gyalog jöjjünk le a saját biztonságunk érdekében. Versenytársaink különféle “vicces nevekkel” illették ezeket a pontokat, úgymint “hirtelen halál”, vagy “Gyilkos-hegy”, hát volt némi igazságuk az elnevezésekben. 57 kilométert teljesítettünk első nap, 1600 méter szintkülönbséggel, ez elég megterhelő sífutásban, pláne ilyen körülmények között. A táborhelyen felállítottak két meleg, fűtött sátrat. Az egyikben a ruhákat lehetett szárítani, a másikban étkezni és melegedni tudtunk. Az alvásra mindenkinek egy kétszemélyes sátor állt rendelkezésünkre. Egy kiváló hálózsákot vittem magammal, csak az orrom fázott, illetve problémát okozott a kilélegzett levegő is, amely azonnal ráfagyott a sátorlapra és hó formájában visszahullt az arcunkra. -20 és -30 fokban aludtunk, sokan izolációs fóliába csavarták magukat, de az inuitok fókaszőr takarója is remek hőszigetelőnek bizonyult.

 

Azt már tudjuk, miért lettél “kannibál”, de hogy kaptad meg a papucsos jelzőt?
Charlie:
Csináltam egy butaságot, leadtam a nagy csomagomban a meleg cipőmet, amit csak a verseny végén kaptunk vissza. Szerencsére volt nálam egy bélelt, papucsszerű lábbeli, azt húztam fel a sífutó cipőmre a táborban, így nem fáztam. Röhögtek rajtam a többiek, mert elég viccesen néztem ki benne.

 

Egy ilyen megterhelő versenyen nagyon fontos a megfelelő táplálkozás. Megkóstoltátok a helyi specialitásokat is?
Charlie:
Igen, volt rá lehetőség! Ettünk bálnahúst, a garnélájuk különlegesen finom, vásároltam lazacot a halpiacon, amit reggelire ettem zabkásával.

 

20140405_165125-kk.jpg

 

A versenynapok előrehaladtával, hogyan alakult számodra a verseny?
Charlie:
Napról napra előrébb kerültem. Viccelődtünk is azon, hogyha néhány napig tart még a küzdelem, akkor talán meg is nyerhetem. Eredeti célkitűzésem az első hatba kerülés volt, illetve a verseny becsületes teljesítése. Tudtam, hogy sok edzett ellenfelem lesz a világ legkeményebbnek is nevezett sífutóversenyén, közülük sokakat legyőztem, és ez már elégedettséggel töltött el. Végül negyedik lettem. A legidősebb résztvevő egy 67 éves dán hölgy volt, egy tunéziai mesterszakács celeb is indult a versenyen, hogy adományokat gyűjtsön, a helyiek pedig számomra csodaszámba mentek. Közülük sok amatőr indult, akik jelentősen hosszabb idő alatt tudták csak teljesíteni a napi távot. Az ő teljesítményük és küzdelmük számomra példaértékű.

 

Visszatérsz még Grönladra?
Charlie:
Hívtak és a verseny hevében igent mondtam. Terveim szerint, két év múlva, a 20. Artic Circle Race-n újra ott leszek. Kisebb fagyási sérüléseket szenvedtem, bekékült az egyik lábújjam, lehámlott az orrom, de nagyon élveztem a sarkkör havát. Ha ide tennénk az asztalra egy kupacot ebből a hóból és ráfújnánk, tollpiheként repkednének a hókristályok. Ilyen különlegesen jó havat Európában szinte sehol máshol nem találsz.

 

20140403_111718-kk.jpg

 

A Turista Magazin olvasóinak miért ajánlanád Grönlandot úticélnak?
Charlie:
A világ e “félreeső” vidékén teljesen vad természettel találkozhattok. Én - sajnos - csak a téli környezetet ismerhettem meg. Béreltünk egy motoros szánt, amellyel bejártuk a környéket. Három kilométerre a várostól már nincs térerő, semmi infrastruktúra, kint vagy a vadonban. Nyáron is biztosan csodálatos, egészen más flórával és faunával találkozhatunk. Rengeteg rénszarvas él ezeken a tájakon, dúvadként kezelik őket. Érintetlen természet, különleges élővilág, kevés a rovar, (kullancs egyátalán nincs), csak hatalmas hegyek és gyönyörű fjordok várják az idelátogatókat. Az inuitok pedig rendkívül barátságos emberek. Különleges élményt nyújthat mindenkinek, engem mindenesetere teljesen megfogott.
 

Cikkajánló