A széki lile legalább olyan ritka, mint a fehér holló

A Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság munkatársai a napokban egy gyűrűs széki lilét figyeltek meg Dunatetétlen határában. A megfigyelés már önmagában is örömteli, de a madár ráadásul fiókát is nevel.

Szerző:
Turista Magazin
Forrás:
Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság
2021. május 13.

A Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság munkatársai a napokban egy gyűrűs széki lilét figyeltek meg Dunatetétlen határában. A megfigyelés már önmagában is örömteli, de a madár ráadásul fiókát is nevel.

A széki lile olyan ritka, hogy országos állománya még a tíz párt sem éri el. A faj ma már csak a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság működési területén költ rendszeresen, emellett csak a Fertő-tónál tűnik fel ritkán, alkalmi fészkelőként.

A széki lile állományának nagy része Eurázsia és Észak-Afrika tengerpartjain és sós tavain költ. A fészkelő állomány szinte mindenütt fogyatkozik Európában, így hazánkban is. Magyarországon a széki lile az egyik legveszélyeztetettebb fészkelő madárfaj.

A megfigyelt példányt 2010 tavaszán gyűrűzték színes jelölőgyűrűvel Olaszországban, Pescara közelében, majd 2013-ban és 2014-ben is azonosították vonulás közben Olaszországban. Hazánkban ez az első külföldi gyűrűs széki lile megkerülés.

A széki lile fokozottan védett faj.

Természetvédelmi értéke 1 000 000 Ft.

Cikkajánló