A szöcskeegér egy vödörből sem képes kiugrani

Hazánk egyik legritkább, fokozottan védett gerincesét kutatták a Hortobágyi és a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság munkatársai.

Szerző:
TM
Fotó:
Tóth Pál / Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság
2020. szeptember 25.

Hazánk egyik legritkább, fokozottan védett gerincesét kutatták a Hortobágyi és a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság munkatársai.

A rágcsálókat talajcsapdával fogták be. Ezután lemérték a tömegüket, meghatározták az ivarukat, a farok- és talphosszukat is megmérték, majd szabadon engedték őket. A programot a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság Dél-Borsodi Tájegysége szervezte, és a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság Természetmegőrzési Osztályának két munkatársa is részt vett benne. A cél, hogy a jövőben a szöcskeegér védelmét kiterjesszék ez utóbbi nemzeti park működési területére is.

A magyar szöcskeegér (Sicista trizona) ugyanis fontos faj, nagyon ritka és fokozottan védett. Az első emlősfaj Magyarországon, ami veszélyeztetett státuszt kapott a Természetvédelmi Világszövetségnél (IUCN). A természetvédelmi értéke 1 millió forint. Régen azt hitték a testalkata alapján, hogy szöcske módra képes szökellni, de a valóságban egy kisebb vödörből sem tud kiugrani. A faj különösen kedveli a marhalegelőkön előforduló gyomos magaskórósokat – írják a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság honlapján. Anno az Alföld füves élőhelyein gyakran lehetett találkozni vele, napjainkra azonban kritikusan megritkult az állománya. A kaszálás és a szárzúzás nagy veszélyt jelent rá.

Forrás: Hortobágyi Nemzeti Park/Tóth Pál

Cikkajánló