Tudástár

A telkibányai Király-hegy fagyos gyomrában

Az egykor virágzó zempléni aranybányák egyik utolsó képviselője ma is tartogat olyan kincset, amiért megéri sokat utazni. Hazánk egyetlen „jégbarlangjában” jártunk.

Szöveg és fotó:
2020. február 18.

Az egykor virágzó zempléni aranybányák egyik utolsó képviselője ma is tartogat olyan kincset, amiért megéri sokat utazni. Hazánk egyetlen „jégbarlangjában” jártunk.

Megközelíteni sem könnyű, bejutni pedig publikus látogathatóság híján még nehezebb, mégis érdemes szó szerint és átvitt értelemben is alaposan körüljárni, mi is található a hegyvidék egyik legeldugottabb sarkában. Az erdészet jóvoltából bejutottunk a csak kutatási céllal látogatható „barlangba”, ahol sokszor a nyár hónapjaiban is a fagy az úr. Méteres jégformákat nem is, de sok különlegességet találtunk.

Hatszáz éves aranybányák nyomában

A Telkibánya és Pálháza közti országúton ma minden irányban több kilométernyi erdős hegyvidék látszik; itt még egy fali Magyarország-térképen is tenyérnyi zöld közepében, a Zempléni Tájvédelmi Körzetben járunk, színtiszta természettel körülvéve. Ez alapján nem gondolnánk, hogy a környék a középkorban az ország gazdaságának egyik olyan fontos motorja, és egyben egyik leggazdagabb vidéke volt, mint ma például a győri vagy a szombathelyi ipari parkok. A térség kincse ekkor nem más volt, mint az arany, amelyet több tucat bányában termeltek.

A közeli Telkibánya már 1341-től bányavárosi rangot kapott, és egészen az aranytelérek 1700-as évekbeli kimerüléséig folyt a kitermelés a hegyek közt. A bányászat fénykora Mátyás király idejére tehető, amikor az itteni arany jelentős mértékben járult hozzá a legendás fekete sereg finanszírozásához. Ez a meghatározó időszak főleg a falutól három kilométerre keletre, a Veres-víz-patak felső folyása mentén hagyott ma is látható nyomokat: a horpának nevezett mélyedések az egykori aknák és tárók beomlott maradványai.

Ennek végigjárásához épült ki az Aranyásók útja nevű tanösvény, ami egyelőre nem kapcsolódik más jelzett turistaúthoz. Legegyszerűbb megközelítési módja a 4 kilométerre fekvő Telkibányáról, a Pálházára vezető, minimális forgalmú út mentén vezet. Kis vigasz azok számára, akik nem szeretnek aszfalton sétálni, hogy ez az út pompás tájakat érint, legmagasabb pontjáról pedig a hegység északi részének panorámáját is élvezhetjük. Akit ez sem győz meg, természetesen autóval is érkezhet, és a patakok összefolyásánál található tágas parkolóban hagyhatja a járművét.

A fehér ötven árnyalata

Amíg a széles utak a parkolótól északra vezetnek, az aszfaltút túloldalán, egy kisebb, de igazán hangulatos terület is vár, többek közt cikkünk főszereplőjével. A hegység itteni vízválasztójának keleti oldalán már a Sárospatak felé folydogáló Bózsva-patakot találjuk, amely ezen a környéken, számos kisebb forrásból ered. Ezek legismertebbike az itteni Szép Ilonka-forrás, amely a fölötte álló hegyhez hasonlóan, az itt többször is megforduló Mátyás királynak, illetve híres, eltitkolt szerelmének állít emléket.

A forrás fölött a Király-hegy egész évben árnyékos északi oldala magasodik. A környezeténél érezhetően hűvösebb területen egy pincéhez hasonló ajtó nyílik a hegy gyomrába. A lakattal lezárt, masszív acélrács mögött a környék utolsó, még ép bányatáróját találjuk: megérkeztünk a „jégbarlangba”. A 17. században vágott kutatótáró közel eredeti állapotát látva, egyszerre a régi idők bányászatának sötét világában találjuk magunkat.

A vágatot, számos más társához hasonlóan, a föld alatti érctelérek kutatásához vágták a 17. században. Itt végül nem bukkantak jelentős ásványkincsre, így a 23 méter hosszú alagút magára maradt. A helybéliek már korán felfigyeltek különleges, hideg mikroklímájára, és rövidesen a falu hűtőszekrényeként vették használatba. Közben bejárata részben beomlott, de ez jótékony hatással volt a belső klímájára, ezért nem is igyekeztek a szükséges minimálisnál jobban kiszélesíteni.

A kutatók a 20. században figyeltek fel az itteni különös jelenségre, amelynek ma már az okait is pontosan ismerjük. A környezetéhez képest alapvetően hideg klímájú Zempléni-hegység egyik mély völgyében járunk, ahol a kevés napfény is elakad a sűrű lombozaton. Hasonlóan fontos, hogy a Király-hegy anyaga az aprózódásra hajlamos riodácit, amelyet egész nagy mélységig repedések szőnek át. A leszivárgó, majd megfagyó víz ezeket évezredek óta lassan tágítja, és teszi egyre kiterjedtebbé, így az egységnyi tömegre jutó egyre nagyobb felület óriási, természetes hűtőbordaként működik. A tavaszi enyhe idő beköszöntekor a hegyoldalon és a völgyben a hideg légtömeg alig mozog, így egészen nyárig tart, mire a hegy belső részei is fagypont fölé melegednek.

A vágatban a jég képződése a magas helyi páratartalomnak köszönhetően indul be, jellemzően a tél második felében, és egészen tavasz közepéig tart. Egykor méretes jégcsapok és kiterjedt zúzmara borította a bánya falait, de a kutatás során helyreállított, teljes méretű bejárat sokat rontott a különleges adottságokon, így ma jóval visszafogottabb méretű képződményekkel kell beérnünk. A klíma ennek ellenére is feltűnően egyenletes: a mérések szerint a hegy gyomra a legnagyobb téli hidegben sem hűl -7 fok alá, de ami ennél is különlegesebb: nyáron, még a legnagyobb hőség idején is 7-8 fokot őriz.

A vágat ajtajának rendszeres nyitása az egyedi mikroklíma egyik legfőbb ellensége, főleg ez az oka annak, hogy a bánya a nagyközönség számára nem látogatható. A nyár közeledtével azonban a környék is érdekes lehet, hiszen a forrás és a bejárat hűvös környezetében számos olyan növényfajjal találkozhatunk, amelyek a Kárpát -medencében jellemzően jóval nagyobb magasságban honosak: nyár végén az egzotikus megjelenésű karcsú sisakvirág vagy áprilistól a pirosló havasi ribiszke díszíti a környéket. Az enyhébb időben itt megállni önmagában is frissítő élmény, a bejárati ajtó apró nyílásán át pedig még kánikula idején is érezhetjük a hegy fagyos leheletét.




Cikkajánló