A telkibányai Király-hegy fagyos gyomrában

Megközelíteni sem könnyű, bejutni pedig publikus látogathatóság híján még nehezebb, mégis érdemes szó szerint és átvitt értelemben is alaposan körüljárni, mi is található a hegyvidék egyik legeldugottabb sarkában. Az erdészet jóvoltából bejutottunk a csak kutatási céllal látogatható „barlangba”, ahol sokszor a nyár hónapjaiban is a fagy az úr. Méteres jégformákat nem is, de sok különlegességet találtunk.

Hatszáz éves aranybányák nyomában

A Telkibánya és Pálháza közti országúton ma minden irányban több kilométernyi erdős hegyvidék látszik; itt még egy fali Magyarország-térképen is tenyérnyi zöld közepében, a Zempléni Tájvédelmi Körzetben járunk, színtiszta természettel körülvéve. Ez alapján nem gondolnánk, hogy a környék a középkorban az ország gazdaságának egyik olyan fontos motorja, és egyben egyik leggazdagabb vidéke volt, mint ma például a győri vagy a szombathelyi ipari parkok. A térség kincse ekkor nem más volt, mint az arany, amelyet több tucat bányában termeltek.

A közeli Telkibánya már 1341-től bányavárosi rangot kapott, és egészen az aranytelérek 1700-as évekbeli kimerüléséig folyt a kitermelés a hegyek közt. A bányászat fénykora Mátyás király idejére tehető, amikor az itteni arany jelentős mértékben járult hozzá a legendás fekete sereg finanszírozásához. Ez a meghatározó időszak főleg a falutól három kilométerre keletre, a Veres-víz-patak felső folyása mentén hagyott ma is látható nyomokat: a horpának nevezett mélyedések az egykori aknák és tárók beomlott maradványai.

Ennek végigjárásához épült ki az Aranyásók útja nevű tanösvény, ami egyelőre nem kapcsolódik más jelzett turistaúthoz. Legegyszerűbb megközelítési módja a 4 kilométerre fekvő Telkibányáról, a Pálházára vezető, minimális forgalmú út mentén vezet. Kis vigasz azok számára, akik nem szeretnek aszfalton sétálni, hogy ez az út pompás tájakat érint, legmagasabb pontjáról pedig a hegység északi részének panorámáját is élvezhetjük. Akit ez sem győz meg, természetesen autóval is érkezhet, és a patakok összefolyásánál található tágas parkolóban hagyhatja a járművét.

A fehér ötven árnyalata

Amíg a széles utak a parkolótól északra vezetnek, az aszfaltút túloldalán, egy kisebb, de igazán hangulatos terület is vár, többek közt cikkünk főszereplőjével. A hegység itteni vízválasztójának keleti oldalán már a Sárospatak felé folydogáló Bózsva-patakot találjuk, amely ezen a környéken, számos kisebb forrásból ered. Ezek legismertebbike az itteni Szép Ilonka-forrás, amely a fölötte álló hegyhez hasonlóan, az itt többször is megforduló Mátyás királynak, illetve híres, eltitkolt szerelmének állít emléket.

A forrás fölött a Király-hegy egész évben árnyékos északi oldala magasodik. A környezeténél érezhetően hűvösebb területen egy pincéhez hasonló ajtó nyílik a hegy gyomrába. A lakattal lezárt, masszív acélrács mögött a környék utolsó, még ép bányatáróját találjuk: megérkeztünk a „jégbarlangba”. A 17. században vágott kutatótáró közel eredeti állapotát látva, egyszerre a régi idők bányászatának sötét világában találjuk magunkat.

A vágatot, számos más társához hasonlóan, a föld alatti érctelérek kutatásához vágták a 17. században. Itt végül nem bukkantak jelentős ásványkincsre, így a 23 méter hosszú alagút magára maradt. A helybéliek már korán felfigyeltek különleges, hideg mikroklímájára, és rövidesen a falu hűtőszekrényeként vették használatba. Közben bejárata részben beomlott, de ez jótékony hatással volt a belső klímájára, ezért nem is igyekeztek a szükséges minimálisnál jobban kiszélesíteni.

A kutatók a 20. században figyeltek fel az itteni különös jelenségre, amelynek ma már az okait is pontosan ismerjük. A környezetéhez képest alapvetően hideg klímájú Zempléni-hegység egyik mély völgyében járunk, ahol a kevés napfény is elakad a sűrű lombozaton. Hasonlóan fontos, hogy a Király-hegy anyaga az aprózódásra hajlamos riodácit, amelyet egész nagy mélységig repedések szőnek át. A leszivárgó, majd megfagyó víz ezeket évezredek óta lassan tágítja, és teszi egyre kiterjedtebbé, így az egységnyi tömegre jutó egyre nagyobb felület óriási, természetes hűtőbordaként működik. A tavaszi enyhe idő beköszöntekor a hegyoldalon és a völgyben a hideg légtömeg alig mozog, így egészen nyárig tart, mire a hegy belső részei is fagypont fölé melegednek.

A vágatban a jég képződése a magas helyi páratartalomnak köszönhetően indul be, jellemzően a tél második felében, és egészen tavasz közepéig tart. Egykor méretes jégcsapok és kiterjedt zúzmara borította a bánya falait, de a kutatás során helyreállított, teljes méretű bejárat sokat rontott a különleges adottságokon, így ma jóval visszafogottabb méretű képződményekkel kell beérnünk. A klíma ennek ellenére is feltűnően egyenletes: a mérések szerint a hegy gyomra a legnagyobb téli hidegben sem hűl -7 fok alá, de ami ennél is különlegesebb: nyáron, még a legnagyobb hőség idején is 7-8 fokot őriz.

A vágat ajtajának rendszeres nyitása az egyedi mikroklíma egyik legfőbb ellensége, főleg ez az oka annak, hogy a bánya a nagyközönség számára nem látogatható. A nyár közeledtével azonban a környék is érdekes lehet, hiszen a forrás és a bejárat hűvös környezetében számos olyan növényfajjal találkozhatunk, amelyek a Kárpát -medencében jellemzően jóval nagyobb magasságban honosak: nyár végén az egzotikus megjelenésű karcsú sisakvirág vagy áprilistól a pirosló havasi ribiszke díszíti a környéket. Az enyhébb időben itt megállni önmagában is frissítő élmény, a bejárati ajtó apró nyílásán át pedig még kánikula idején is érezhetjük a hegy fagyos leheletét.

A cikk először 2020 februárjában jelent meg.