Túraajánlat

Advent az Őrségben

A téli Őrség elképesztően csendes. Az egymástól távol eső szerek között alig van mozgás, a táj is mozdulatlannak tűnik, de a színeit vesztett természet most olyan részleteket is megmutat, amelyeket máskor nem.

Szöveg:
2020. december 12.

A téli Őrség elképesztően csendes. Az egymástól távol eső szerek között alig van mozgás, a táj is mozdulatlannak tűnik, de a színeit vesztett természet most olyan részleteket is megmutat, amelyeket máskor nem.

Nagyon szeretem az Őrséget, de mivel messze lakom innen, ritkán járok erre, különösen télen. Ilyenkor alig találkozni valakivel: csak szarvasok bóklásznak az erdőben, hollók kárognak a fejünk felett, apró énekesmadarak röpködnek ágról ágra. Nagyon csendes minden, és az adventi időszakban, a nagyvárosi zaj után nekem most nagyon jólesett ez a csend.

Jégverem a falu szélén

A szállásunk Szalafőn volt, egészen pontosan annak Templomszer nevű részén. Ilyenkor a pityerszeri műemlékegyüttes már zárva van, de akit érdekelnek az Őrség építészeti értékekei, annak szinte mindegyik faluban érdemes sétálnia egyet, mert mindenhol találni műemlék jellegű épületeket. Nagy segítség ebben az Őrségi Nemzeti Park Igazgatóság őriszentpéteri látogatóközpontjában kapható kis kiadvány, amely házszámmal jegyzi azokat a szép, régi házakat, amelyeket érdemes megnézni az egyes településeken.

Az őrségi házak egyik jellegzetes típusa a kódisállásos ház, amelynek bejárata előtt egy kis fedett terasz van, ahová az arra tévedő vándorok, koldusok betérhettek az eső elől, vagy átvészelhették az éjszakát.

Sok helyen látni ma is téglapilléreken álló lábaspajtákat, sőt ma is építenek ilyeneket. A szalafői Templomszeren egy jégverem is megmaradt a faluház oldalában. A hűtőszekrények megjelenése előtt még sok helyen használtak ilyen vermeket hűtésre. A templomszerit főleg a falusi húsbolt és a kocsma használta, a jégtömböket a Rábáról hozták ide szekéren.

Az Őrségben néhány középkori eredetű templom is fennmaradt, ezek egyike Őriszentpéter szélén áll. Az 1230-ban épült Szent Péter-templomot a századok során többször átépítették, de máig megőrizte középkori hangulatát. A román stílusú istenházát a 14. században gótikus stílusban bővítették, majd a 16. században sánccal, árokkal és bástyákkal erődítménnyé alakították. A védrendszer nyomai ma is láthatók.

1664-ben a törökök elpusztították, később a protestánsok, majd újra a katolikusok kezébe került. Legszebb része a román kori templomokra jellemző, bélletes kapuzata, s aki jól figyel, még láthatja a déli külső falon megmaradt freskótöredékeket, ugyanis a templomot nemcsak belül, de kívül is freskók díszítették. Pár perc sétára innen látható az a helyreállított középkori téglaégető, ahol a templom köré épített várfal tégláit égették ki.

A természet télen is tartogat meglepetéseket

Az égető mellett egy hatalmas kaszáló terül el, ahol a fűben egy bizarr kinézetű lényre akadtunk. Nem mi vagyunk az elsők, akiknek a különös gombát látva az Alien-tetralógia filmjei ugrottak be, az „alien” és a „gomba” keresőszavakra egyből kidobta a kereső, hogy a tintahalgombához van szerencsénk. A faj Új-Zélandon és Ausztráliában őshonos, Európában 1914-ben bukkant fel, nálunk a hatvanas években írták le először a nyugati országrészben, azóta terjedőben van. Kinézete horrorfilmekbe illő, de életmódja sem szokványos, spóráit ugyanis rovarok terjesztik, amelyeket külsejéhez illő dögszaggal csábít magához.

Mivel egyre jobban fáztunk, úgy gondoltuk, legfőbb ideje, hogy megmelegedjünk. Erre pedig az Őrségi Nemzeti Park Igazgatóság nemrég épült látogatóközpontja tökéletes hely volt, hisz nemcsak egy melengető teát ihattunk, de az itt kialakított kiállítást is megnéztük, és ezt szívből ajánljuk másoknak is.

Az őriszentpéteri Natura 2000 Fogadó- és Látogatóközpont az Őrség természeti értékeit mutatja be, de olyan érdekfeszítően, hogy azt kívántuk: bárcsak lenne még vagy tíz hasonló terem! Nemcsak az Őrség legfontosabb élőhelyeit ismerhetjük meg, de a kiállítás érdekes összefüggésekre is rávilágít. Például arra, hogyan függ össze a szivárványos ökle élete a patakok többi élőlényéével, vagy arra, hogy milyen szerepe volt az embernek a ma ismert őrségi táj kialakításában.

Egy interaktív játék segítségével megismerhetjük az éjszakai Őrség hangjait, és arról is képet kaphatunk, hogy régen milyen sokféleség jellemezte őshonos gyümölcsfajtáinkat. Nagyon szerettük azokat a kis kétperces filmecskéket is, amelyekben az igazgatóság szakemberei mesélnek egy-egy élőhelyről vagy jellemző őrségi fajról.

Néhány percre innen, a református templommal szemközt, a művelődési házban egy helytörténeti kiállítást lehet megnézni. Számos érdekes tárgyat látni itt a múltból, és olyan szokásokról is olvashatunk, amelyek mára már kihaltak. A legtöbbet sajnálja az ember, de annak örülök, hogy ma már nincs rigászat. Az énekesmadarak csapdázása régen elterjedt volt, különösen a fenyőrigóké, amelyek ezrével érkeztek ide telelni. E madarakat enyvvel bekent rigászófákkal ejtették csapdába, majd adták el jó pénzért, ugyanis a fenyőrigó az európai nagyvárosokban még a 20. század elején is ínyencség, csemege volt. A kiállításon láthatunk egy régi receptet is, amelyből megtudhatjuk, hogyan kell „belestül” elkészíteni a fenyőrigót.

Gyöngyszem az Őrség szélén

A délutánba még mindenképpen szerettük volna, ha két híresen szép templom belefér. December elején a legtöbb őrségi látnivalót már nem lehet megnézni, szerencsére a szentgyörgyvölgyi és a veleméri templom kivételt jelent, a látogatásokat azonban érdemes előzetesen telefonon egyeztetni.

A szentgyörgyvölgyi templomot őrségi ismerőseim ajánlották, és nagyon örülök, hogy megfogadtam a tanácsukat, mert valóban nagyon különleges.

Az 1787-ben épült, fakazettás református templom a népi barokk stílus jegyeit hordozza magán, és nem túlzás, egyedülálló gyöngyszem a Nyugat-Dunántúlon. Előzetesen nem nézegettem képeket a neten, így elvárások nélkül érkeztem. Ahogy beléptem az ajtón, annyira elkápráztatott a gyönyörű belső tér, hogy megszólalni sem tudtam. Pedig a díszítést inkább az egyszerűség jellemzi, de a kék színű fakazetták, a rájuk festett bárányfelhők, csillagok, gyöngyvirágok és kamillák, a színben passzoló terítők tökéletes harmóniában vannak.

A templom mennyezetének fakazettáit és a faragott karzatokat helyi asztalosmesterek készítették. A festés is egy helyi lakoshoz kötődik, Patkó András falusi tanítóhoz, aki 74 éves volt, amikor nekikezdett a munkának. A templom déli részén, az egyik sarokban, egy fakazettán az asztalosok nevét is megtalálni.


A világhírű veleméri freskók

Az Őrség leghíresebb templomáért nem kell messzire menni, csak a szomszédos faluig. Velemér Árpád-kori templomát több ezren látogatják meg minden évben. Az erdő szélén álló Szentháromság-templom a 13. században épült késő román, kora gótikus stílusban. Egykor itt volt a régi Velemér is, a hatvanas években megtalálták a házak maradványait, helyükön ma már erdő öleli körbe a templomot.

Bár az épület kívülről is nagyon szép, különleges falfestményei miatt mindenképpen érdemes megnézni belülről is. A freskókon, amelyeket 1377 körül festett Aquila János, a Bibliából és a szentek életéből vett jelenetek vannak, láthatjuk például Szent Miklóst, akinek egy nappal a Mikulás érkezése előtt különösen megörülünk.

Aquila János egyébként saját arcképét is a falra festette. A templomot állítólag úgy tájolták, hogy az év során a nap mindig megvilágítja valamelyik freskót. Egy kivételével: az ördögöt ábrázoló falfestményre soha nem esik fény.

Az őriszentpéterihez hasonlóan a veleméri templom külső falain is voltak freskók, ezekből azonban ma már jóformán semmi nem látszik. Egyedül Szent Kristóf falba vésett fénykoronájának egy kis darabja maradt meg. Szent Kristófot hagyományosan a falu felé nézve festették, hogy a templomba hívja az embereket.

Bennünket most az erdő hívogat, de az nagyon, a barna avartakaró vastag szőnyegként borítja be az erdő alját. Itt-ott gombák kandikálnak ki a száraz levelek alól, persze ezen nincs miért meglepődni, hisz az Őrségben járunk. A magasból telelő süvöltők hangja szól, a hatalmas fák törzse élénkzöld mohába burkolózik, mesebeli látványt adva az erdőnek. Fejünk felett vagy harminc holló hangoskodik, és bár azt mondják, télen az erdős vidékeken gyakran látni őket csapatban, számomra új az élmény.

Bár télen sokkal csendesebb, elhagyatottabb, mégis most is úgy vagyok az Őrséggel, ahogy mindig, nem egykönnyen tudom itt hagyni.

A cikk először 2019 decemberében jelent meg.

Cikkajánló