Túraajánlat

Aggtelektől Jósvafőig, és még egy kicsit tovább

Legyen akár télies, akár nyárias a tavaszkezdet, netán épp olyan, amilyennek lennie kell, az biztos, hogy az Aggteleki Nemzeti Parkban kora tavasszal sem lehet unatkozni.

Szöveg:
Fotó:
2021. március 14.

Legyen akár télies, akár nyárias a tavaszkezdet, netán épp olyan, amilyennek lennie kell, az biztos, hogy az Aggteleki Nemzeti Parkban kora tavasszal sem lehet unatkozni.

Már a tervezésnél a bőség zavarával küzdünk, pedig „csak” a felszínre koncentrálunk. Végül abban maradunk, hogy Aggtelek és Jósvafő környékét járjuk be, ami – akárhányszor is jön ide az ember – mindig élmény. Az itteni túraútvonalak nemcsak gyönyörű tájakon haladnak keresztül, de afféle terepi földrajzkönyvnek is tekinthetők, hisz a karsztos formakincs legjellegzetesebb elemeit mind felfedezhetjük ezen a vidéken.

Kezdésnek egy klasszikus

A programot a Baradla tanösvénnyel indítjuk, amely az Aggteleki-karszt legismertebb látnivalói közül jó néhányat érint, ráadásul nemrégiben vadonatúj információs táblákat kapott. A Baradla-barlang aggteleki bejárata felett induló, sárga jelzést követő útvonal Jósvafőig vezet, és 3 óra alatt járható be. A barlang bejárata feletti kilátópontról dél felé jól belátható a táj. Itt már eltűnik a tipikus karsztos formakincs, lankás dombokká szelídül a táj, szántóföldekkel, legelőkkel, de a látszat csal, ugyanis még ez is az Aggteleki-karszt, csak már annak a mélybe zökkent, az Ős-Sajó kavicsos-agyagos üledéke alá bújt része, amelyet fedett karsztnak nevezünk.

A Baradla-tető oldalában egy darabig egy karrmezőn vezet az ösvény. A mészkövet az átszivárgó és szénsavassá váló csapadékvizek alakították ilyen barázdált felszínűvé. Miközben a bokánkra figyelünk, gyökérkarrokat is láthatunk: a sokszor egészen szabályos, kör alakú lyukakat korábban itt élt növények gyökérsavai oldották ki.

Az útvonal a falu másik szélére, az ország egyik legnagyobb karrmezőjére vezet, az aggteleki Tó-hegy oldalába, amely valóban olyan, mintha az ördög szántotta volna fel.

Itt találjuk az Aggteleki-tavat is, amely egy víznyelő eltömődésével jött létre. A nyílt vízfelszín helyett ma már nádast látni, a tó ugyanis a feltöltődés igen előrehaladott fázisában jár. Az 1800-as évek elején az akkor még aktív víznyelőt káposztáskertek vették körül.

Aggtelek és Jósvafő között a tanösvény útvonala érinti többek között a Zombor- és a Ravasz-lyuk víznyelőt, az Assisi Szent Ferenc-kápolnát, a Vörös-tavat, a közelében álldogáló Medve-sziklákat, a Baradla-barlang vörös-tói bejáratánál épült látogatóközpontot és a Béke-barlang bejáratát, vagyis nem mondhatjuk unalmasnak ezt a 7,5 km-es túrát.

Jósvafői csodavilág

Amikor egyetemistaként először jártam Jósvafőn, rögtön beleszerettem a faluba, sőt azt is elhatároztam, hogy egyszer én itt polgármester leszek. Ilyen ambícióim ma már nincsenek, de a falu iránti szerelem azóta sem múlt el.

Az Ófalu hangulatát nemcsak a népi építészet emlékeit őrző, gyönyörű épületek határozzák meg, de a települést átszelő patakok – a Jósva, a Tohonya, a Kecső és a Kajta – is. A vízfolyásokon kis fahidak vezetnek át, amilyen például a „Pap-palló”, amelyen keresztül a falu tiszteletese közlekedett a parókiából a templomba. A megnyugtató vízcsobogás végigkísér bennünket a séta során, amelynek egyik legérdekesebb állomása a templom.

A kőfallal körülvett jósvafői templom első leírásai a 14. századból származnak. A templomot régen erődítményként is használták, ezt bizonyítja a kőkerítésen ma is látható két lőrés.

Az istenházának több különlegessége is van. Az egyik a tornya, amely sokáig nem is létezett, a harangot egy hársfa tartotta.

Ezt a fát szégyenfaként is használták: ide kötözték ki azt, aki valamilyen bűnt követett el. A régi hársfa ma már nincs meg, de ma is tovább él, hisz utóda saját gyökereiből sarjadt ki.

A helyi református közösség 1851-ben állított harangtornyot, de nem a templomhoz építve, hanem a kőfalon kívül, a falu legmagasabb pontján. A dombtetőről ugyanis jól be lehet látni a környéket, ami fontos szempont volt, mert az építményt tűztoronyként is használták. A templom belső tere is tartogat érdekességeket, festett bútorzata és fakazettás mennyezete különleges és gyönyörű.

A templom közelében működik az Aggteleki Nemzeti Park Igazgatóság Kúria Oktatóközpontja, ahol tavasszal és ősszel főleg ovisok és iskolások vehetnek részt izgalmas, csoportos foglalkozásokon, de a nyári szünetben a családok számára is rendszeresen szerveznek programokat. Már amikor az élet a normális kerékvágásban halad, a járványhelyzet idején természetesen az itteni foglalkozások és programok is szünetelnek.

Moha, páfrány és többiek

Az Ófalu és a Baradla-barlang jósvafői bejárata között kanyargó Fürkész tanösvény jó túraötlet azok számára, akik kisebb gyerekekkel túráznak. Bejárása 1,5-2 órát vesz igénybe, és a megújult táblákon a rövid ismeretterjesztő szövegek mellett egyszerű feladatokat is találunk, amelyek nemcsak szórakoztatnak, de abban is segítenek, hogy a gyerekek más szemszögből figyeljék a természetet.

Az útvonal természetesen érinti a smaragdzöld színű Tengerszemet, amelyet az 1930-as években duzzasztottak fel. 1840-től fogva egy malom állt itt, amelyhez később egy villanytelepet is építettek, amely 1917-től a község lakóházait, illetve a Baradlát is ellátta villamos árammal.

Az árnyas Törőfej-völgyben, ha beköszönt a jó idő, gyakran lehet foltos szalamandrákkal találkozni.

A völgy azonban ilyenkor, tél végén, kora tavasszal is nagyon élő és elképesztően zöld, a vízfolyások mentén vastag mohaszőnyeg borítja a kőfalakat, megtűzdelve itt-ott páfrányokkal, például aranyos fodorkákkal. Ami külön érdekes, hogy a víz is tele van zöldellő növényekkel, például békatutajjal és békakorsóval.

Hasonló látvány fogad bennünket Jósvafő másik végében, a Kossuth-barlangnál is, ahol a vízben a mocsári nefelejcs levelei pompáznak. Itt tör a felszínre a Tohonya-forrás, amelynek mélykarsztból érkező vize télen is 10–15 °C-os, és nem csak a növények számára jelent élhető közeget – vízi életmódú parányok sokasága jön-megy a patak forráshoz közeli szakaszán.

A falu központjából egy rövid sétával érhető el a hucul ménes. Már az odavezető út is nagyon érdekes. A sárga jelzést követve elhaladunk az előbb említett Kossuth-barlang bejárata mellett, majd rátérünk a Lovászösvényre. Itt nemcsak azért jó, ha lassan haladunk, mert meredek kaptató áll előttünk, hanem mert az élővilág is megérdemli a figyelmet.

Mi már az első lépéseknél lecövekelünk, a napsütötte sziklagyepeken pozsgás növényeket, kövirózsa- és varjúhájfajokat látni, a meredek sziklákon mohák és zuzmók elképesztő sokszínűségére csodálkozunk rá. Ha egészen közelről figyeljük meg ezeket az élőhelyeket, egy varázslatos, miniatűr világban merülhetünk el. A tavaszi időszakban a virágos növények is „beindulnak”. Márciustól virágzik például a leánykökörcsin és a tavaszi hérics, a sziklagyepek sárgállanak a homoki pimpótól, az erdőkben az odvas keltikék tengere virít, és ilyenkor hoz virágot a kapotnyak is, amelynek több különlegessége is van: a virág az avarban bújik meg, és csigák porozzák be.

A Kárpátok pónija

Ahogy a hucul lovak legelője felé tartunk, a Gergés-lápán a karsztos formakincs jellegzetességeit, az oldásos úton keletkezett, tál alakú mélyedéseket, a töbröket, illetve az ezek összeolvadásával létrejött vakvölgyet, az uvalát is megfigyelhetjük. Körülöttünk erdővel borított magaslatok, szemben a meredek, karrmezővel fedett, fokozottan védett Nagy-oldal, amelynek teteje (a 604 m magas Fertős-tető) az Aggteleki-karszt legmagasabb pontja. A Gergés-lápa lapos fennsíkján a helyiek hajdan kukoricát, búzát, káposztát termesztettek, voltak itt gyümölcsösök és kaszálók. Ma is látni még elszórva itt-ott öreg alma- és szilvafákat, amelyek tavasszal a virágzó kökénnyel együtt fehér pamacsokként világítanak a zöldülő tájban.

Ha szerencsénk van, túránk során a szabadon legelésző hucul ménesre is ráakadhatunk. A ridegen tartott lovak egész évben itt vannak, és saját élményeim is megerősítik, hogy az állatok nagyon kíváncsiak, és szívesen barátoznak a túrázókkal. Meg is lehet őket simogatni, de vannak szabályok, amelyeket be kell tartanunk: nem hangoskodunk, nem teszünk hirtelen mozdulatokat, semmi esetre sem állunk a ló hátsó fertályához. A Kárpátok pónijának is nevezett zömök, kis termetű, nagy munkabírású hucul fajta tenyésztésével 1986 óta foglalkoznak az Aggteleki Nemzeti Park Igazgatóságnál; a törzsállomány jelenleg közel kétszáz egyedet számlál.

Kolostor az erdő mélyén

Mi most főleg Aggtelek és Jósvafő közelében kirándultunk, de a nemzeti park távolabb eső részei is bővelkednek látnivalókban. Ilyen például a Hármas-hegy oldalában álló pálos templom- és kolostorrom, amely Martonyi mellett, Jósvafőtől szűk félórás autóútra található. Aki először jár itt, szerintem megdöbben az épület méretein. Az egyhajós templom 26,5 m hosszú, 12,5 m széles, ma is álló oromfalai 18–20 méter magasak. A 14. század közepén alapított, gótikus stílusú kolostort a 16. század közepéig lakták.

A martonyi pálos kolostor az ország legjobb állapotban megmaradt, a pálos rendhez kapcsolható épületegyüttese.


Korábban, az akkor még tető nélküli rom közepén két hatalmas, 150 év körüli bükkfa állt, ezeket azonban néhány éve kivágták, mert veszélyeztették az oromfalakat. A kolostorhoz több túraútvonal is vezet. A legrövidebb úton Martonyiból juthatunk fel, de Szalonnáról, Bódvarákóról és Perkupáról is visz jelzett turistaút az impozáns romokhoz.

Cikkünkben csak pár helyszínt érintettünk, de ennyiből is kiderül, hogy az Aggteleki Nemzeti Park nemcsak a nyári főszezonban, hanem az év bármely szakában izgalmas és sokszínű úti cél.

A cikk a Turista Magazin 2020. márciusi számában jelent meg.

Cikkajánló