Az igazi élet a komfortzónán túl kezdődik

Az október 4-i Fighter’s Run-on nehezítésként a résztvevők gázolhattak patakban, kipróbálhatták milyen egy sárral teli gödörben megmerülni, vagy 2 méteres konténeren átverekedni magukat. 

Szerző:
Kékangyalok
Fotó:
Kékangyalok- Billics József Bill
2014. október 6.

Az október 4-i Fighter’s Run-on nehezítésként a résztvevők gázolhattak patakban, kipróbálhatták milyen egy sárral teli gödörben megmerülni, vagy 2 méteres konténeren átverekedni magukat. 

Szombaton Visegrádon örökmozgó csapatunk nagyon jó híreket hallott a kéktúraprogramról, annak fejlesztéséről és eredményeiről. A projekt kiemelkedő jelentőségű az ország és a természetjárók számára. Rövid délelőtti túra után, amit természetesen a „kéken” tettünk meg, a Fighter’s Run embert próbáló futóversenyére indultunk. Ennyi boldog és sáros embert ritkán látni. Önfeledten nyargaltunk a térdig érő patakban, csúsztunk bele a sárral teli gödörbe, kúsztunk a kavicson, és foggal-körömmel küzdöttük fel magunkat a két emelet magas konténerépítményre.

 

 

A Kéktúrás csapat derekasan helyt állt a több mint 700 fős mezőnyben

 

Hatalmas élmény volt a 6 km-es távot teljesíteni kéktúrás pólóban. Sok versenytárssal beszélgettünk, és mindenki nagyon örült a befutócsomagban található Turista Magazinnak. Akik nem ismerik az újságot mindig meglepődnek, hogy ilyen jól szerkesztett, informatív és nagyon szép kivitelezésű magazinnal találkoznak.
Reméljük, hogy ezeken a versenyeken egyre több barátot szerzünk túratársnak, hiszen célunk, hogy minél többen megismerjék ezt a gyönyörű kéktúraútvonalat. Akár gyalogosan, akár futva, egyhuzamban, vagy részleteiben bejárva. Legyen mindenkinek természetes a természetjárás!

 

Kapcsolódó cikkünk:

Egy nap teljes őrület 

Cikkajánló