Borsodi diákturisztikai programok - A Herman Ottó Emlékév alkalmából

Több mint 500 fős részvételi létszám mellett valósul meg a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Természetjáró Szövetség „Herman Ottó Bükk hegységi kötődései” címet viselő turisztikai programsorozata ez év szeptemberétől decemberéig.

 

Szerző:
B.-A.-Z. Megyei Természetjáró Szövetség
Fotó:
Garadnay Sándor
2014. november 4.

Több mint 500 fős részvételi létszám mellett valósul meg a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Természetjáró Szövetség „Herman Ottó Bükk hegységi kötődései” címet viselő turisztikai programsorozata ez év szeptemberétől decemberéig.

 

A „Herman Ottó Emlékév - Miskolc, 2014” rendezvényhez kapcsolódva a szeptembertől decemberig megrendezett gyalogos túrákon Herman Ottó emlékének tisztelegve keresik fel a tudós életútjához és munkásságához kapcsolódó kelet-bükki helyszíneket a diákok. A túrákon általános és középiskolai tanulók vehetnek részt.

 

A 2014. október 11-én a Garadna-völgyében lévő Pisztrángtelep érintésével szervezett túrát ez alkalommal minden várakozást felülmúló részvétel mellett sikerült megrendezni, melyben természetesen szerepet játszott a B.-A.-Z. Megyei Diáksport és Szabadidő Egyesület sikeres pályázata is. Ennek köszönhetően ugyanis 212 fő nem miskolci diák és kísérő pedagógusa számára nyílt lehetőség az autóbusszal való utazás költségének teljes összegű - pályázatból történő - megtérítésére és ezáltal a túrán való részvételre.

 

 

A túrát ez alkalommal minden várakozást felülmúló részvétel mellett sikerült megrendezni

 

A kellemes őszidő és a gyönyörű Bükk hegység azonban további 105 főt is a természetbe csalogatott a túrára regisztrált iskolák diákjai, családtagjai közül, így végül 526 fő teljesítette a különböző távokat, melyek megtételét a B.-A.-Z. Megyei Természetjáró Szövetség 15 fős túravezetői csapata is segítette.

 

A rövid túra 8,2 km-es Lillafüred - Hámori-tó - Lencsés-nyereg - Udvarkő-barlang - Csókás - Pisztrángtelep - Pisztráng tanösvény - Szövetség-forrás - Garadna útvonalát összesen 288 fő teljesítette, míg a középtúra Miskolc-ómassai célpontú 11,6 km-es távjának a középiskolások közül 48 fő vágott neki. A Pisztrángtelep - Hárs-kút - Csókási elágazás - Lencsés-nyereg - Szeleta-tető - Szeleta-barlang - Szeleta-tető - Majálispark 8,5 km-es pót túraútvonalat miskolci iskolák összesen 190 fős csapata teljesítette.

 

 

Pihenő a Szövetség-forrásnál

 

A program különlegességéhez a nagy részvétel mellett az is hozzájárult, hogy a csoportok a Pisztrángtelep érintésekor szakvezetéssel biztosított rövid tájékoztatást kaptak a pisztrángok telepítéséről, tartásáról, a halfogyasztás fontosságáról.

 

A túra során látottakról, hallottakról játékos formában lehetett számot adni az útvonal ellenőrzőpontjain kitöltésre váró feladatlapok kérdéseinek megválaszolásával. A minden bizonnyal különleges élményeket nyújtó programon minden célba érkezett teljesítő kitűzőt és emléklapot kapott ajándékba, melyhez még egy piros alma is járt.

 

A túrasorozat november 15-én folytatódik, bővebb információért kattints ide.

Cikkajánló