Civil szervezet miatt zárták be a tihanyi kilátót

A sajkodiak a megnövekedett gépkocsiforgalom miatt nem örülnek a nemrégiben átadott Őrtorony-kilátónak. A torony jelenleg nem látogatható.

 

Szerző:
Bakonyerdő Zrt./Index/TM
Fotó:
Gulyás Attila
Tassy Márk
2017. március 23.

A sajkodiak a megnövekedett gépkocsiforgalom miatt nem örülnek a nemrégiben átadott Őrtorony-kilátónak. A torony jelenleg nem látogatható.

 

Tavaly novemberben adták át a tihanyi Apáti-hegyen álló, 15 méter magas kilátót, amit most le is kellett zárni. A Bakonyerdő Zrt. március 14-én adta ki a közleményét, amely szerint az építmény használatbavételi engedélyezési eljárása folyamatban van, addig szigorúan tilos látogatni.

 


Csak később derült ki, hogy a kilátó teljesen biztonságos, a jogerős építési engedély ellen nyújtottak be kifogást, így az építésügyi hatóság új engedélyeztetési eljárást rendelt el. A helyiek ugyanis nem örülnek a nyugodt, félreeső település megnövekedett gépkocsiforgalmának. A szélső utcától mintegy 300 méterre található kilátót sokan autóval keresik fel - írja az Index. A tihanyi önkormányzat munkatársa szerint a turistaszezonra készen lesz az átadáskor már beígért nagy parkoló, ami a remények szerint elnyeli majd a toronyhoz igyekvők gépkocsijait.

 

Panoráma a kilátóból


Az Index cikkéből kiderül, a tihanyiak eddig sem rajongtak a kilátóért: a kilátóponton amúgy is szép panoráma nyílt a környékre, így viszont megnövekedett a forgalom a nyugodtabb, inkább helyiek által használt területen.


A Sajkodért Egyesület a Bakonyerdő Zrt. közleménye szerint éppen a használatbavételi eljárás során nyújtotta be a kifogását. Az újraindított eljárás befejezéséig, vagy az ideiglenes használtabavételi engedély megszerzéséig a kilátó biztosan nem lesz látogatható. Mint honlapjukon írják: „A Bakonyerdő Zrt. minden rendelkezésére álló jogi lehetőséget megragad, hogy a balatoni tájban gyönyörködni kívánó kirándulók minél hamarabb újra birtokba vehessék ezt a közjóléti építményt is.”

 

Cikkajánló