Egy csöppnyi ázsiai csodakert Budapest szívében

Az Andrássy út forgatagától mindössze néhány lépésnyire, a Hopp Ferenc Ázsiai Művészeti Múzeum vaskapuján belépve mintha másik világba csöppennénk.

Az itt tenyésző sajátos növényvilág alapjait Hopp Ferenc világutazó műgyűjtő és Ázsia-kutató fektette le a 19. század második felében.

A most látható arculat a 2014–15-ös kertrekonstrukció eredménye. Archív fotók és szakmai kutatás alapján rendezték újra az elemeket, és azóta is folyamatosan újítják a kertet. Idén tavasszal pedig botanikai igényességgel összeállított jeltáblákat kaptak a különleges növények, amelyekről nemcsak azt tudjuk meg, honnan jöttek, de azt is, mit szimbolizálnak Ázsiában, mikor és hogyan érkeztek Európába. Így, aki betér az ingyenesen látogatható kertbe, nemcsak az őszi szépségekben gyönyörködhet, de érdekes információkkal is gazdagodik. Ottjártunkkor a kertben a múzeum két munkatársa, Gódorné Hazenauer Zita és Mészáros Ágnes kalauzolt körbe.

Egy optikus, aki álmodott egy világot magának

A történet 1833-ban kezdődik, egy Morvaországban született fiúval, Hopp Ferenccel, aki kamaszkorában került Magyarországra. Optikustanoncként dolgozott Calderoni István üzletében, majd Bécsben és New York-ban pallérozta tudását.

Hopp Ferencnek jó érzéke volt az üzlethez, elsőként forgalmazta az akkoriban gyorsan fejlődő fotográfia legújabb eszközeit, majd a különféle optikai műszerek mellett a tanszerek és iskolai szemléltető eszközök is bekerültek a bolt kínálatába.

1882–1914 között ötször utazta körül a Földet. Ezek fél-, másfél éves utazások voltak, amelyekről előszeretettel hozott haza régiségeket és izgalmas műtárgyakat. A nagy mennyiségben felhalmozott kincseket pompás Andrássy úti villájában tárolta. Mint megtudtuk, már első világ körüli útjáról hazatérve, az 1880-as években a villa körül egy „keleti földi paradicsomot” álmodott meg, melynek ihletője a jávai Buitenzorg (ma Bogor) botanikus kert volt. Egykor a belépőt a Buitenzorg-lak felirat fogadta, amelynek jelentése: „gond nélküli hely”.

A kert 1885 óta állt Hopp Ferenc gondozásában, illetve 1919-ben hagyta az államra múzeumalapítás céljával. Az építési szándék pedig nem más volt, minthogy a világkörüli útjairól hazahozott szaporítóanyagoknak és műtárgyaknak méltó környezetet adjon.

Ehhez volt egy főállású kertésze, Starek Ignác. Ő végezte itt a napi feladatokat, szaporította a küldött magokból a növényeket. A kert különlegessége, hogy se nem japán, se nem kínai, hanem alapvetően orientalizáló, ami azt jelenti, hogy Japán, Korea, Kína és India számos műtárgya egyszerre kapott helyet benne. A keleti és ázsiai kerttörténeti elemek együtt jelennek meg. Így kerülhetett Dzsaina-szentély, a teremtő Brahma istenségnek egy szentélye, egy indiai elefánt, és Gandhi szobra is a kertbe.

Holdkapu, ami hívogat

Félúton találjuk a kert emblematikus elemét, a kínai holdkaput. Az épített szerkezet fotó alapján készült.

A tetőcserepek, a díszítések és a faragott elemek Kínából érkeztek. A kör alakú nyílás két oldalán üdvözlő párvers: „Kapum táján öröm áradjon a végtelenbe. / Portám körül vígság viruljon mindörökké.” A tető alatti részen színes, figurális kerámiafríz látható, amely egy színházi jelenetet ábrázol. A szélén két fo-oroszlán áll, amelyeket szintén Kínából hozatott Hopp. Az egyik egy hím, és hímzett labdát tart a mancsa alatt, a másik egy nőstény, aki pedig a kis kölykét, ők őrzik a kaput, hogy távol tartsák a rosszat.

Az idő fája és a lombszíneződés ünnepe

A kert egyik büszkesége és egyben legidősebb lakója a Japánból érkezett, több mint 150 éves páfrányfenyő (Ginkgo biloba), az egyetlen növény, amit még a hoppi időkben ültettek. Ősszel arany leveleivel beborítja a kertet, tavasszal zöld koronát feszít a ház fölé.

Közelében találjuk az ujjas juhart, vagy, ahogy a magyarok szokták hívni, a japán juhart. Ez a juhar minden évszakban elbűvölő.

Japánban nem csupán a cseresznyefák virágzását (hanami) ünneplik meg, de a juharlevelek színeváltozását (momiji) is. Ilyenkor nincs nagyon más dolga az embernek, mint piknikkosarat és pokrócot ragadva kimenni a szabadba, és megcsodálni a vörösen izzó juharfákat.

A kínai lakkfa mellett sem mehetünk el szó nélkül, mert ő is igazi ritkaság, ami nagyon ritkán szokott előfordulni a magyar kertekben. Toxicodendron, már a nevében is benne van, hogy mérgező.

De más különlegességekre is bukkanunk a kacskaringós ösvények mentén: a lilaakác Japánban az „ideális nő” jelképe; a nandinát (japán szentfa) a bejáratokhoz ültetik, hogy „kint tartsa a rosszat, beengedje a jót” – télen piros bogyói ünnepi díszek. A kert nemrég frissült egy mályvakerttel (Korea nemzeti növénye), és időnként emlékfák – például a Gandhi születésének emléknapján idén ültetett selyemmirtusz – is helyet kapnak.

Lámpások, pagodák, történetek

A kertben a tárgyak nem csupán díszek: mindegyik mesél. A Kasuga-típusú kőlámpás – eredetileg szakrális telekjelölő – rizspapír ablakaival ünnepeken mécsesfénnyel élt.

Az időjárás száz év alatt megdolgozta a kőszobrokat, ezért többségük ma korhű másolat, az eredetiek raktárban pihennek – kivétel a holdkapu és az ötemeletes lámpás.

Kőzetek a világból

Hopp nemcsak növényeket, sziklákat is hozott – Riótól Kaliforniáig. Képeslapokon írta, melyik kőtömbben milyen kertjelenetet lát, s hová álmodja. Féltonnás „emlékek” érkeztek hajón, némelyikre bevéste a lelőhelyet és az évszámot. A kövek ma is leülésre, töprengésre csábítanak.

Tea mint béketeremtés

„Alkossunk teát” – írta a vagány utazó, ha békétlenséget érzett. A kert hátsó része eredetileg teakertstruktúrát követett tóval, ívhíddal és japán teakunyhóval; ma a tea szellemisége újra él.

Néhány éve a kertbe teacserje is került – Varga Mariann Kamélia Kertjének jóvoltából –, s ha nem is ültetvény, az apró fehér virágok most ősszel is nyílnak. A hortenzia az esős évszak japán emléke; a papíreperfa vesszőiből készül a híres japán washi és a koreai hanji papír – itt kézzel is kitapintható a levelek „smirglis” textúrája.

A Hopp-kert igazi slow-élmény. Kicsi, mégis tágas a tekintetnek; városi, mégis meditatív. Ha végigérünk az ösvényen, és visszanézünk a holdkapun, egyszerre megértjük Hopp Ferenc ars poeticáját: mindent szeretni, „amit az ember vagy a természet alkotott”. A kert ezt a szeretetet formázza láthatóvá – minden évszakban másképp, de mindig otthonosan.

Egy fa, amely minket növeszt

A kertlátogatás végén a múzeum két munkatársa, Zita és Ágnes egy különleges meglepetéssel készült: végzetfát (Clerodendrum) ültettünk közösen – a Turista Magazin fáját, amely mostantól ott növekszik a kertben. Egy kis élet, amely a múlt emlékeiből, a jelen figyelméből és a jövő reményéből sarjad.

A végzetfa elnevezés helyett az esélyfa nevet adtuk neki, mert úgy hisszük, hogy nemcsak gyökereket ereszt majd, hanem gondolatokat is: hogy minden napban ott rejlik a lehetőség az újrakezdésre. Gyökerei a földbe kapaszkodnak, ágai az ég felé törnek, lombja pedig azt suttogja: az élet mindig ad még egy esélyt.