Egy térképen a világ összes bringás útvonala

Az egyik legnépszerűbb okostelefonos alkalmazás a Strava, amelynek használói rögzíthetik az általuk megtett túrákat, a programot futók is ugyanígy használhatják.

Szerző:
Turizmusonline.hu
Fotó:
shutterstock.com
2014. május 27.

Az egyik legnépszerűbb okostelefonos alkalmazás a Strava, amelynek használói rögzíthetik az általuk megtett túrákat, a programot futók is ugyanígy használhatják.

Pontosan tudni fogjuk a kerékpárunkkal megtett távolságot, a letekert szintkülönbséget, ehhez pedig csak annyit kell tennünk, hogy induláskor és az utunk befejezésekor mobiltelefonunkon megnyomunk egy gombot. Az útvonalunkat térképen is visszanézhetjük, illetve a fentieken túl számos haszon funkció és szolgáltatás is elérhető a program használatával.

 

 

A balatoni bringakör nyáron forgalmas, de messze elmarad Budapest belvárosától 

 

A Strava honlapján elérhető Global Heatmap segítségével lehetőségünk van arra is, hogy megnézhessük az eddig összegyűlt összes útvonalat egyetlen térképen, amely jelenleg több mint 77 millió tekerést jelent, mivel a felhasználók által generált edzésadatok feltöltésre kerülnek az internetre, egy nagy közös adatbázisba.

 

 

A felhasználók útjai az észak-Dunántúlon

 

Az interaktív térképen érdemes megfigyelni a nagyon kék területeket, ugyanis itt használják a legtöbben és a legtöbbször kerékpárjukat az alkalmazás szerint. Ilyen Szeged, Eger, a Közép-Tisza és Pécs környéke, illetve Budapest területe és a Balaton.

 

Kapcsolódó anyagok:

Nagyszabású kerékpáros úthálózat-fejlesztés kezdődött hazánkban
Kerékpárút-fejlesztések a Fertő-tájon
 

Cikkajánló