Egyre több a szalakóta, már Tolnában is költenek

Országosan nő a szalakóták száma, hála a Magyar Madártani Egyesület (MME) projektjének, most újabb megyében fészkel bizonyítottan a színpompás madár.

Szerző:
TM
Fotó:
Mórocz Attila / Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság
2020. július 20.

Országosan nő a szalakóták száma, hála a Magyar Madártani Egyesület (MME) projektjének, most újabb megyében fészkel bizonyítottan a színpompás madár.

A fokozottan védett szalakóta idén először a Tolna megyei Madocsa külterületén is sikeresen költött. Az odút a Madocsáért Egyesület helyezte ki a madarak számára Natura 2000 területen. A beköltöző szalakótapár 4 tojást rakott, és végül 3 fiókát sikerült felnevelniük. A madarakat gyűrűvel látták el a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság munkatársai, így a jövőben is nyomon tudják követni őket.

„A szalakóta védelme a Kárpát-medencében” című LIFE projekt még 2014 őszén kezdődött, az MME koordinálásával, hatására a faj elkezdett a Dél-Alföldről nyugat felé terjeszkedni. A szalakóták országos állománynövekedése folytán várhatóan további költőpárok megtelepedésére lehet számítani – írja a nemzetipark-igazgatóság a Facebook-oldalán.

Forrás: Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság Facebook

Cikkajánló