Élő adás a madárfészekből

Meglepetésvendég landolt a gemenci gólyafészekben, és a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság bekamerázott rétisasfészkében is zajlik a költés. Érdemes bekukkantani hozzájuk. Vigyázat, a „madármozi” függőséget okozhat. 

Szerző:
gemenczrt.hu/DNPI/Filmdzsungel
Fotó:
Gemencz Zrt.
Filmdzsungel
2019. március 11.

Meglepetésvendég landolt a gemenci gólyafészekben, és a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság bekamerázott rétisasfészkében is zajlik a költés. Érdemes bekukkantani hozzájuk. Vigyázat, a „madármozi” függőséget okozhat. 

A múlt héten vélhetően egy fiatal hím fekete gólya tett látogatást Tóbiásék bekamerázott gemenci fészkébe. A Gemenc Zrt. közleménye szerint „Az eddigi tapasztalatok alapján a hím gólyák néhány nappal hamarabb érkeznek Gemencre. Gyakran több, még el nem foglalt fészket is megtekintenek, hiszen keresik a legmegfelelőbb helyet a költésre és az utódok felnevelésére. Feltehetőleg ezt rögzítette a kamera is.”

 

 A fiatal hím landolása Tóbiás és Sára fészkébe március 7-én

 

Tóbiás és párja, Sára egyelőre még úton, de a szakemberek már a napokban várják az érkezésüket. Felmerült azonban az a lehetőség is, hogy Tóbiás elvesztette az azonosító gyűrűjét, ám a tapasztalt megfigyelők csőrének jellegzetes alakja alapján is azonosítani tudják a madarat.

 

 Tóbiás és Sára

 

Mind a nemzetipark-igazgatóság munkatársai, mind az ornitológusok abban bíznak, hogy néhány napon belül megérkezik az idén 20 éves Tóbiás, az egyik legöregebb ismert, vadon élő fekete gólya, meg párja, Sára is, és újra elfoglalják fészküket a Gemenci-erdőben. Itt nézheted meg, hogy mi történik éppen a gólyafészekben.

 

Tóbiás tavalyi megérkezésekor

 

Ide kattintva a Gemenc Zrt. oldalán pedig azt is megtippelheted egy játék keretében, hogy mikor száll le idén először Tóbiás a fészkébe. Magyarországon a fekete gólya (Ciconia nigra) fokozottan védett faj, eszmei értéke 500 000 forint egyedenként.

 

 Illusztráció

 

A madaras webkamerák rajongóiknak van egy másik jó hírünk, a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság területén lévő rétisasfészekben elkezdődött a költés. A szülők felváltva kotlanak a tojásokon. A három közül, sajnos egy tojás összetört, így most kettőért szoríthatunk, hogy kikeljenek belőle a fiókák, és egészségben felcseperedjenek. Hazánkban a rétisas (Haliaeetus albicilla) fokozottan védett, természetvédelmi értéke 1 000 000 forint egyedenként.

 

 

Itt élőben láthatod a rétisascsalád életét.

 

Kapcsolódó cikkeink:

Megszüntette a gólyakameráit az MME

Az őrségiek is meglepődtek az első fekete gólyán

Kopácsoló, trillázó madarak hangjától hangosak az erdők

 

Cikkajánló