Összeállításunkban olyan egyedi hangulatú, középkori pusztatemplomokat ajánlunk, amelyeket különleges rommá sűrített az idő. Szántóföldek közepébe fúródva vagy kukoricatáblák között bújnak meg, és elpusztult települések utolsó hírmondóiként mind felfedezésre várnak.
Ha szereted a csendes, emberek által alig járt helyeket, melyeknek olyan atmoszférájuk van, hogy napok múlva is nyugalom árad szét benned, amikor felidézed, azt javaslom, mindenképpen keresd fel egyszer ezeket a romtemplomokat.
1. Középkori lovagok legendáját őrizheti
Somogyvámos határában, a somogyi lankák és gabonatáblák között, a mai Ihász-dűlőnek nevezett részen áll közel 800 éve a szakrális építmény, amely romos állapotában is gyönyörű. A kő és a föld együttese az évszakonként változó vegetációval bármely hónapban lenyűgöző látványt nyújt.
Somogyvámostól nem messze, az Ihász-dűlőn lévő szántóföldek lankái között, a semmi közepén nyújtózkodik a pusztatorony
Kis szerencsével talán még megérte az utolsó Árpád-házi király, III. András uralmának végét, megszenvedte a törökök pusztító hadjáratát, túlélte a sötét középkort, a két világháborút, s az azt követő immáron több mint 70 évet. És még most is ott tornyosul egymagában a pusztában. Nyolcszáz éves falakkal, titokzatos, középkori méltósággal.
A somogyvámosi pusztatemplom éke a karcsú, téglából épített, 21 méter magas tornya, illetve annak fejéke, a gúlasisak.
A torony talpazata szabályos négyszög, 4 x 4 méteres belmérettel, boltozott térből indul, azonban felfelé menet, a második emelet szintjén a keresztmetszete hirtelen nyolcszögletűvé válik, s ebben a formában olvad fokozatosan gúla alakúvá a sisakban.
A jellegzetes, négyszögből nyolcszögbe formálódó torony belülről
A belsejében fölfelé tekintve még megpillanthatunk néhány csillagalakban egymáson átfektetett, szúette fagerendát, melyek a belső szegleteket kötik össze. Valószínűleg ezekre volt felfüggesztve a templom harangja. A gerendák alatt négy félköríves ablaknyílás tekint a négy égtáj felé. A rajtuk keresztül beáramló fényben tisztán láthatóvá válnak a mesteri módon felrakott téglasorok, az egykori építők szakértelmét dicsérve.
A torony építési módjából kiindulva, Kozák Károly régész több hasonló nyolcszögletű torony korabeli történetét tanulmányozva jutott arra a következtetésre, hogy a „somogyvámosi templom kora gótikus átépítésének köze lehetett a magyarországi Johannita keresztes-ispotályos lovagokhoz”, akik a Szent János lovagrendhez tartoztak, és a keresztes háborúk során megsérült katonákat ápolták. Ezt a feltevést megerősíti az a tény, hogy nem messze Somogyvámostól, az egykori johannita konvent helyén, Csurgón szintén látható egy hasonló toronytípus.
A támpilléres hajó nyugati végében teljes magasságban megmaradt a nyugati oromfal
Manapság a torony mellett már csak a nyugati fal áll, és jól kivehető a félköríves szentély. Írott források hiányában a szakemberek sem tudják, kik voltak a templom építői, s még a feltárások sem nyújtottak arról bizonyítékot, hogy mi volt a templomot körülvevő és a törökök által elpusztított falu neve. Valter Ilona régész feltételezte, hogy az Árpád-kori Csopak faluhoz tartozott a templom, mivel egy 1229-es oklevél ezt a helyet ezzel a falunévvel a fehérvári káptalan birtokaként említi.
Somogyvámos településről a sárga sáv jelzésű turistaúton lehet a toronyhoz sétálni. Az építmény közvetlen közelében fapadot és rönkasztalt találunk. Tipp: A somogyvámosi pusztatemplom kétségtelenül érdekes látvány, de nem tölti ki az egész napot. Érdemes összekötni a kirándulást a közelben lévő Krisna-völggyel és az ott található Indiai Kulturális Központ és Biofarmmal.
2. Romantikus templomrom mesebeli vadkörtefával
Van a Bakony eldugott szegletében egy érdekes hely, amely egyszerre időtlen, megnyugtató és sejtelmes. Ahol széles legelők, mezők és hullámzó dombok ölelésében egy elpusztult falu festői romtemploma mintha évszázadok óta arra várna, hogy ezt az alig-alig ember járta helyet felfedezzék a maga gyönyörű változatosságával.
Nagykeszi „csonka toronya” a templomhajóban kinőtt hatalmas vadkörtefával
Gyepükaján község közelében található az egykori Nagykeszi település templomromja. Az első arra utaló emlékek, hogy Nagykeszi lakott hely volt, a 13. századból származnak. A falut először egy 1230-ban kelt oklevélben említik. Egy 1346-os birtokleírás szerint határában Szent Péter tiszteletére szentelt templom állt. Keletkezéséről alig tudunk biztosat, a források alapján feltételezhető, hogy a 12-13. században épülhetett.
Nagykeszi a környék többi településéhez hasonlóan a törökök pusztítása következtében elnéptelenedett. A 16. század közepére már puszta községként tartják számon, s csak templomának romjai maradtak fenn. Ennél többet a történeti munkákból sem nagyon tudunk kideríteni. És ami a helyszínen fogad minket, arra túlzás nélkül mondható, hogy magával ragadó. Az egykori templomhajóban hatalmas vadkörtefa magasodik. Méreteit elnézve megvan vagy 50-60 éves. Három hatalmas ága akár a szentháromságot is szimbolizálhatná a templomrom közepén.
A templombelső romjaiból kinövő háromágú vadkörtefa még romantikusabbá teszi az összhatást
A templom keletelt tájolású, egyhajós, egyenes szentélyzáródású. Nyugati homlokzatának északi része elé háromemeletes tornyot emeltek, nagyjából a templom építésével egyidőben.
Négyszögletes, lőréses tornya utalhat arra, hogy a templom a középkorban védelmi funkciót is ellátott.
A megmaradt magasságig a falakon nem találhatók ablakok nyomai, illetve a viszonylag épen maradt tornyon is csupán lőrésszerű nyílások vehetők ki. Az építmény körül még fellelhetők a templomot egykor körülvevő ovális sánc nyomai.
A gyepükajániak büszkék öreg templomromjukra, gondozzák a környéket, nem engedik, hogy tovább romoljon az állapota. A község címerébe is belefoglalták az épületrom képét. A toronytól nyugatra 2000-ben egy kőkeresztet állítottak a török korban lerombolt Nagykeszi település emlékére.
A templomrom festői környezetben, egy ritkás ligeterdő közepén található
Aki ide ellátogat, az kiszakad a 21. századból. Itt tágas tér van, térerő viszont alig, nem jönnek az ímélek, a Messenger-üzenetek, senki és semmi nem zavar bennünket. Az idő itt önmaga metrumát méri. Egyenletesen, egyetemesen, rendezetten. Ha igazán szépet akarunk látni, egy napfelkeltét vagy alkonyatot érdemes itt megvárni, örök élmény marad, amikor az alacsonyan járó nap aranypatinával hinti be a tájat.
A nagykeszi templomrom a Sümegtől közel 10 km-re lévő Gyepükaján község határában található. Gyepükaján házait elhagyva, Káptalanfa irányába a műútról jobbra fordulunk egy murvás útra, innen közel 2,5 kilométert megtéve jutunk el a fákkal, bokrokkal ritkán benőtt legelőre, ahol már messziről látjuk a romot. Káptalanfa felől szintén egyszerűen eljuthatunk egy száraz időben jól járható földúton.
3. Egy úttalan templom a pusztában
A Regöly határában, mezőgazdasági földek és szántók ölelésében, a Somolyi-patak bal oldalán, egy kis dombon álló rom érdekessége a kalandos megközelítésen túl, hogy a templomot középkori oklevél nem említi, védőszentje is ismeretlen. Először írásos forrásban 1721-ben szerepel. Építési dátumát és pusztulását is csak becsülni lehet, mivel ezekről sem rendelkezünk pontos adatokkal. Csupa feledésbe merült történet ez a templomrom. Apró téglák egymáson, felfeslő vakolat, boltívek, résablak, beomlott toronytető. Szinte minden szegletéből szivárog az ismeretlen múlt.
Kisebb dombtetőn áll a magányos templomrom, csonka tornyának magassága több mint 10 méter
A varlexikon.hu szerint több szakember 14. század végén építettnek tartja, de valószínűbb a 15. századi építése késő gótikus stílusban. Építtetői az Újlakiak vagy Ozorai Pipó is lehet. Az egykori Somoly (vagy Somogy) falu a török hódoltság után már nem népesedett be újra. A török megszállást követően az elhagyatott faluban a templom még bizonyára állt. 1622-ben Somoly már Eszterházy tulajdon, lakossága pedig rác. Lakói a települést a 17. századi háborúk alatt hagyhatták el végleg, területét Regöly alá vonták be.
A történeti források az 1820-as évektől a templomból már csak a ma is látható tornyot említik.
Az egykor körítőfallal övezett, keletelt templom rommaradványa három szint magasságig megmaradt. A kutatók szerint minden oldalról való nyitottsága és falvastagsága alapján vélhetően harangtoronyként működhetett.
Az egykor körítőfallal övezett, keletelt templom rommaradványa három szint magasságig megmaradt
A 65-ös főútról már jól látható a templom megmaradt tornya, és nincs is messze onnan, mégsem olyan egyszerű a megközelítése, mint ahogy elsőnek tűnik. A főúton Tamásitól Szakály felé haladva, közel félúton, balra megpillantunk egy adótornyot. Itt befordulunk a földútra, ahol le is parkolhatjuk az autónkat. A földúton továbbsétálunk addig, amíg keresztezzük a Somolyi-patakot. A patak menti fasor mellett találunk egy gazdák által használt keréknyomot, amelyen jobbra fordulunk, és kb. 800 méteres séta után megérkezünk a templomrom alá. Esős időjáráskor a földút személyautóval járhatatlan, és nem ajánlott a szántóföldekre sem bemenni, illetve a patak megduzzadása szintén nehezíti a rom megközelítését.
4. A rejtélyes napsugár tornya
Soltszentimre és Csengőd határában, a kiskunsági szikes tavak, sztyepprétek és szélfútta homokhátak rejtekében áll a „Csonka-torony”. A sík vidéken már messziről látszik a magányosan álló templomrom. Megkapó látvány, ahogy a kicsiny dombon elhelyezkedik.
A Csonka-torony Soltszentimre községtől kb. 5 kilométerre a pusztában, a Bárómajornak nevezett területen áll
Pontos építési idejét nem ismerjük, viszont ismert, hogy István király birtokán állt. Hatalmasat kell visszaugranunk az időben, hogy találkozhassunk a hely régmúltjával.
A területen már a honfoglalás idején laktak, nagy valószínűséggel nomád pásztornépek éltek errefelé.
A Duna–Tisza középső része fejedelmi, majd királyi családi szálláshely, vadászó, halászó, legeltető birtok volt.
A szentély falában a téglák mellett lyukcsos szerkezetű réti mészkővet, népies nevén darázskövet is találunk
A templom alapjainak építését a kutatók a 11–12. századra teszik, amihez egy hajdani római őrtornyot, avagy castrumot is felhasználhattak, ugyanis a falában ma is felfedezhetők a római téglák. Az épületen több korszakra (román, gótikus) jellemző építészeti megoldás is jelen van. Valószínűsíthető, hogy a későbbi átalakítások, hozzátoldások során alakulhatott ki a templom mai képe.
Tájolása hagyományos, kelet-nyugati irányú, kapuzata dél felé nyitott. A torony a hajóval egy időben épülhetett.
Építőanyaga jórészt réti mészkő (darázskő), de római téglák és vulkanikus eredetű andezit és andezittufa is található benne. Kötőanyagként habarcsot használtak az egykori építők, melybe apróra zúzott égetett meszet oltottak.
A mohácsi vész után török uralom alá került a terület, a hadjáratok miatt a település elnéptelenedett. Ezt követően az elhagyott templom pusztulni kezdett. A török kiűzését követően csak lassan népesült be újra a környék. A rom az 1920-as évekre meglehetősen rossz állapotba került. Korabeli felvételeken látható, hogy az északi oldalon lyuk tátongott, szükségszerűvé vált a felújítása. Az első állagmegóvási munkálatokra azonban csak 1961-ben került sor, majd 2000-ben újabb felújítás történt. Ekkor lapos gúla formájú fém védőtetővel fedték be a lőréses torony falcsonkját. A tetőt 2008-ban egy nagyobb pusztai vihar leszakította. A torony előtt Szent Imrét ábrázoló keresztet találunk, amely Polyák Ferenc népművész fafaragó alkotása.
A torony bejárata fölött található az a kettős ablak, amelyen a néphit szerint Szent Imre halálának csillagászati napján egy bizonyos időpontban átsüt a napsugár
A pusztába vetett templomromnak van egy misztikus, kicsit Da Vinci-kódos vonala is, ami az utóbbi években kezdett elterjedni. A hagyomány szerint a közeli királyi vadaskertben (Vad-Kert, Soltvadkert) egy vadászat közben veszítette életét a trónörökös Imre herceg. Egyesek úgy gondolják, hogy Imre herceg halála a mai soltszentimrei romtemplom helyén következett be, és ennek emlékére épülhetett ide a róla elnevezett templom. A legenda továbbá úgy tartja, hogy a nyugati torony kettős ablakán Szent Imre halálának csillagászati napján egy bizonyos időpontban átsüt a nap, és ilyenkor a bevetülő fénysugár megmutatja a szentélyrészben az ifjú herceg halálának pontos helyét.
A Csonka-torony Soltszentimre községtől kb. 5 kilométerre a Bárómajornak nevezett területen áll. A települést elhagyva tanyák, szőlőültetvények, gazdaságok között kanyarog a homokos út egészen a toronyig.
5. Egy elenyészett falu regényes templomromja
Herpály tipikusan az a fajta település, amelyet nem igazán érdemes a térképen keresni, mert nincs rajta. Történt ugyanis, hogy a 17. század derekán, a török háborúk idején, mint annyi más alföldi falu, elnéptelenedett. De mégsem tűnt el teljesen, emlékét ma Berettyóújfalu keleti szegletében található középkori templom romjai őrzik.
A torony a 19. század közepe óta egymagában, árván mered az égre. Akkor döntött úgy a helyi földbirtokos, hogy párja, az északi torony életveszélyessé vált, és ezért lebontatta. A még használható téglákat a berettyóújfalui református templom orgonájának alapjába építették be.
A 32 méter hosszú, 15 méter széles kolostortemplom középhajója egyenes fallal záródó főszentélyben végződik, a mellékhajók kívül egyenes, belül félköríves apszissal záródnak
Az 1970-es években folytatott régészeti ásatások feltárták az alapok egy részét, és e munkálatok során összeállt a kép: valószínűsíthetően a 12. század végi herpályi lakosok még láthatták az ikertornyos, háromhajós, román stílusú kolostortemplomot, mely fénykorában ezen a helyen magasodott. A történelmet kedvelő látogató ennek tudatában nyel egy nagyot, amikor először megpillantja a ma is álló, maradék falakat, és félve érinti meg annak tégláit. Tisztában van azzal, hogy ez az érintés évszázadokat hidal át.
A templom építésének pontos időpontját homály fedi. Arról is vita folyik az egyháztörténészek között, valójában kik építették azt.
Egyes szakértői feltevések a johannitáknak, mások a premontreieknek, ismét mások a bencéseknek tulajdonítják a kolostormaradványokat.
A téglábol épült román stílusú templom megmaradt déli tornya nem látogatható
Az 1241–42-es tatárjárás idején a templom súlyos károkat szenvedett, a falut feldúlták, a lakosság életben maradt része elmenekült. Ennek ellenére Herpály néhány évtized elteltével újra benépesült, és a századfordulóra helyreállították a kolostortemplomot is. A falut a 17. században érte utol a végzete. Először a török seregeket támogató krími tatárok égették fel 1658-ban a Berettyó folyó völgyét, majd két évvel később Szejdi Ahmed budai pasa bosszúhadjárata pusztította végig ugyanezt a helyszínt, s ezzel pontot tett Herpály, s vele együtt a kolostortemplom krónikájának végére. A falu nyomtalanul eltűnt a föld felszínéről, az egykori településre csupán a templomrom neve emlékeztet napjainkban.
A téglából épült, román stílusú templom megmaradt déli tornya jelenleg nem látogatható. A romok között sétálva azonban jól ki lehet venni a fő- és mellékszentélyek elhelyezkedését, a hat kőalapra rakott támpilléreket, az oltár, a sekrestyekápolna és a lebontott északi torony helyét. A herpályi Csonka-torony műemléki védettséget élvez.
A kíváncsi utazónak mindössze végig kell hajtania Berettyóújfalu keleti szegélyét ölelő 42-es főúton, s a város utolsó keresztutcájában (Monostor utca) balra fordulnia. (Aki délről érkezik, annak az első keresztutca ez, és természetesen jobb kanyart muszáj tennie!). Csupán 300 méternyi, jól járható földút megtétele után, az első hajlatban váratlanul felbukkan előttünk a dombtetőt uraló torony.
6. A csend szigete a homokbuckák között
A pótharaszti templomrom igazából semmi extra, csak egy magányos fal egy körablakkal. Mégis, ahogy a kis homokhalmon kiemelkedik a sejtelmes akácliget öleléséből, van benne valami fenséges egyszerűség, ahogy konokul dacol az idővel. Valami középkori méltóság, ami még most is átszivárog a templomfal repedésein. Körötte pihentető a csend és marasztaló a táj.
A homokkőből álló középkori templomnak ma már csak a nyugati fala áll, felül egy kerek kőkeretes ablakmaradvánnyal, sarkán két átlós irányú támpillérrel
A történeti források szerint a rom a középkori Poltharasztya plébániatemplomának maradványa. A falut legkorábban egy 1280-as oklevél említi. Arról is vannak írott adatok, hogy az 1300-as években kifejezetten gazdag település lehetett, köszönhetően az innen nem messze futó, a középkorban már fő kereskedelmi, marhaszállító útvonalnak számító Kőrösi útnak. A történészek nem tudják megmondani, hogy pontosan mikor pusztulhatott el Pótharaszt és temploma, de a későbbi források alapján a 16. és 17. század fordulójára valószínűsítik az elkerülhetetlen véget. Az elnéptelenedett Pótharasztpuszta és romja ma Csévharaszt község határában fekszik.
A középkori templomnak ma már csak az épület 5 méter magas nyugati fala áll, melyen egy körablak található.
Szembetűnő a hajó felőli oldalon csatlakozó oldalfalak csekély maradványa. Az ásatás során előkerült cserepekből valószínűsíthető, hogy az építmény hatszáz évesnél is idősebb lehet. Sőt, a régészek a falak alatt egy korábbi templom alapjait is feltárták, amelynek köveit valószínűleg az új építésénél felhasználták. A feltételezések szerint a régebbi templom még az Árpád-házi királyok idején, több mint hétszáz évvel ezelőtt épülhetett.
A templom körül már a középkorban temető húzódott, ennek néhány megbolygatott sírját megtalálták a régészek. De a romokat jelenleg is a 20. század eleji környékbeli lakosság sírhantjai veszik körül. Érdemes körbesétálni a templomromot, és élvezni a sík vidék látványát, ahonnan roppant tereket be lehet látni. Ez még nem az Alföld végtelen rónasága, itt a látóhatárt füves homokbuckák és -hátak, akácosok, fenyvesek és szántóföldek tarkítják. A pótharaszti pusztatemplom feltöltődésre és elcsendesedésre egyaránt alkalmas hely.
A pótharaszti templomrom Csévharaszttól 4 km-re található, és a piros rom jelzésen közelíthető meg. A közelben található a Pótharaszti-sétaerdő, ahol különböző hosszúságú sétaköröket alakítottak ki, amelyeken bejárható a terület.
A cikk 2021 decemberében jelent meg először.
