Ezrével szállnak a darvak Kardoskút felett

Megérkeztek a vonuló darvak a Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság területére, az Orosháza melletti kardoskúti Fehér-tóhoz, amely évezredek óta a nagy madarak tradicionális állomáshelye.

Szerző:
kmnp.hu
Fotó:
Marik Pál / KMNPI
Nógrádi Attila
Szilágyi Attila / HNPI
2017. november 3.

Megérkeztek a vonuló darvak a Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság területére, az Orosháza melletti kardoskúti Fehér-tóhoz, amely évezredek óta a nagy madarak tradicionális állomáshelye.

A déli tájak felé igyekvő darvak első magyarországi nagy gyülekezőhelye a Hortobágy, ahol 6-8 különböző helyszínen csoportosulnak. Létszámuk ott az elmúlt hetekben több mint 70 ezer példánnyal tetőzött. Október utolsó napjaiban megindultak következő nagyobb pihenőhelyükre, a Dél-Alföldre.

 



A darvak légi folyosója a Dévaványa-Ecsegi-puszták térségében éri el a Körös-Maros Nemzeti Park területét. Október végén itt többször is megfigyeltek intenzív daruvonulásokat: általában délelőtt 10-11 óra körül húztak át a puszták felett. Dévaványa térségében az egységes darucsapatok rendszerint két ágra szakadnak. Az egyik a szegedi Fehér-tó, a másik pedig Kardoskút felé veszi az irányt.

 


A kardoskúti Fehér-tó évezredek óta olyannyira kedvelt természetes megálló a darvak számára, hogy olyankor is leszállnak itt, ha nincs víz a mederben. Idén ősszel első csapataik már október elején megjelentek, s számuk azóta folyamatosan gyarapszik. Az utóbbi hetek esőzéseinek hatására a tavon ismét kialakultak kisebb kiterjedésű vízfelületek. Ezek a sekély, csupán néhány centiméteres vizek már alkalmasak arra, hogy a darvak a szőrmés ragadozóktól védetten, biztonságban tudjanak éjszakázni rajtuk. Nappal innen járnak táplálkozni a környező területekre.

 



Vonulásuk novemberben a legintenzívebb, éppen ezért a nemzetipark-igazgatóság novemberben minden szombaton (4-én, 11-én, 18-án, 25-én) alkonyat előtt (15.00 órától) darulesre várja a természetbarátokat. A helyszín a Kardoskút-Sóstói Állattartó Telep bejárója melletti kilátó. A program keretében az igazgatóság munkatársaitól pontos információkat kaphatunk a daruvonulás aktuális helyzetéről, s egy nagy teljesítményű teleszkóp segítségével egészen közelről figyelhetjük a madarakat.

 

 

A darvak éjszakázóhelyre történő esti behúzása igen látványos ceremónia. Mielőtt a tóra beszállnának, előbb annak 3-5 kilométeres körzetében, gyülekezőhelyeken csoportosulnak. Amikor már majdnem teljesen besötétedett, hangos krúgatásokkal behúznak a tóra. Bámulatos látvány, ahogyan egyszerre több ezer daru repül a puszta felett.

 

 


A madarak egészen az első kemény hidegekig, illetve addig maradnak, amíg találnak táplálékot a környező kukoricatáblákon. Ha útra kelnek, igen hamar, egy-két nap alatt elérik az észak-afrikai partokat. Enyhébb teleken előfordul, hogy sok daru nem megy tovább, hanem a Dél-Alföldön tölti a hideg évszakot.

 

 

Kapcsolódó cikkeink:

Kóbor szirti sas a Dél-Alföldön

Európa legvastagabb madárszőnyege vár a Hortobágyon

 

 

Cikkajánló