Hírek

Főszerepben Kanizsa végvára

Egykor a török elleni hadjárat fontos elemeként tartották számon, majd jelentőségét vesztette, végül lerombolták. Mostantól kiállításon ismerhetjük meg a hajdani kanizsai várat.

Szerző:
turizmus.com
2015. november 16.

Egykor a török elleni hadjárat fontos elemeként tartották számon, majd jelentőségét vesztette, végül lerombolták. Mostantól kiállításon ismerhetjük meg a hajdani kanizsai várat.

cikk(48).jpg

 

Az erősség építésének, kitüntetett szerepének és kényszerű pusztulásának történetét követhetik nyomon azok, akik felkeresik a most megnyílt állandó tárlatot Nagykanizsán. Korabeli metszetek nagyításai, az évtizedekkel ezelőtti feltárások fotói mellett egy pontos makett, továbbá mintegy félszáz tárgyi emlék - köztük ágyúgolyók, fegyverzetek darabjai, cseréptöredékek, valamint a vár több eredeti cölöpdarabja - látható a multimédiás eszközökkel is kiegészített kiállításon.

 

 


A Kanizsai család négytornyú várkastélya, majd a később köré épült ötszögletű erődítmény éppen az önkormányzati társaság jelenlegi telephelyének területén állt, ahol most a Thúry György Múzeum gyűjteményére alapozó tárlat tekinthető meg.

 

Így nézett ki a vár a 14. században.

 

 


A kanizsai vár Szigetvár 1566-os eleste után a török elleni harcok legfontosabb végvára volt. A dicsőséges évek után azonban szerepét vesztette, 1702-ben királyi parancsra lerombolták. 1954 és 1958 között tárták fel először alaposabban a vár és a várkastély alapjait. Az elmúlt évtized belvárosi fejlesztései nyomán további feltárásokra is mód nyílt, így ma már szinte teljes pontossággal ismert az egykori erőd és belső építményeinek alaprajza.

 

Kapcsolódó cikkeink:

Nyomokban romantikát is tartalmaz a veszprémi vár

Kincskeresés és királyi próbák Diósgyőr várában

Megújult főúri pompával vár Füzér

Ahová a királyok is lazítani jártak - Tata

 

Cikkajánló